Észak-Alföld

Archive for August, 2009

August 8th, 2009 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területrendezési Terv

http://www.szabolcsinfo.hu/teruletf/trterv.htm

August 8th, 2009 Hajdú-Bihar Megyei Területrendezési Terv (Civisterv)

KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS Hajdú-Bihar megyében
A közlekedésfejlesztési, rehabilitációs feladatok részletes bemutatása - az érintett települések, kistérségek számára, a fontossági, sürgősségi sorrendek tisztázásának elősegítésére.
A megye külső kapcsolatait a szomszéd megyék, régiók, országok vonatkozásában elsősorban a kialakítandó, illetve már megépült autópályák valósítják meg. A külső kapcsolatok további bővítését a főutak fejlesztésével, a korábban megszűnt vasúti kapcsolatok helyreállításával és újabb határátkelőhelyek megnyitásával, a meglévők fejlesztésével célszerű elérni. A belső kapcsolatrendszer javítása érdekében teljessé fejlesztendő a Debrecenből kiinduló sugárirányú utak rendszere és ezek belső és külső gyűrűvel való összekapcsolása. Kisebb kiegészítésekkel, a mellékút hálózat fejlesztésével javítani szükséges a kistérségeken belüli kapcsolatokat.
Térszerkezetalakító szerepet játszhatnak:
- A Debrecen- Hosszúpályi- Pocsaj- Kismarja útvonal főúttá fejlesztése és új határátkelőhelyen keresztül a Nagyváradhoz kapcsolódó főúthoz csatlakoztatása, meglévő nyomvonalon; a Debrecen- Nagyvárad fejlesztési híd elősegítése érdekében.
- Debrecen- Létavértes- határátkelőhely- Székelyhíd útvonal főúttá fejlesztése; a határmenti kapcsolatok fejlesztése érdekében.
- A Debrecen- Hajdúszovát- Földes- Sáp- Bihartorda- Nagyrábé- Biharnagybajom- Füzesgyarmat (Békés megye) útvonal főúttá fejlesztése a megyeközi és régióközi kapcsolatok fejlesztése érdekében.
- A Furta- Komádi- Zsadány (Békés megye) négyszámjegyű út főúttá fejlesztése a megyeközi és régióközi kapcsolatok fejlesztése érdekében. Ehhez kapcsolódva kezdeményezni kellene a Zsadány- Sarkadkeresztúr- Sarkad- Gyula útvonal fejlesztését is Békés megyében.
- A Nádudvar- Berekfürdő, illetve a Nádudvar- Nagyiván összekötő mellékút kapcsolat kiépítése, korlátozott használattal, tekintettel a Hortobágyi Nemzeti Park érdekeire. A fejlesztés célja Nádudvar központi, idegenforgalmi szerepének erősítése, illetve az összekapcsolt települések lakosai számára az ellátási, munkahelyi lehetőségek bővítése.
- Az elővárosi vasúti közlekedés és a kerékpáros közlekedés térszerkezetalakító szerepe erősödni fog.
- A vasúti közlekedés terén a fővonalak korszerűsítése mellett fontos a trianoni határ miatt megszakadt vasúti összeköttetések helyreállítása is.

Gyorsforgalmi utak fejlesztése
A térségben kiépülő nemzetközi és országos kapcsolatokat megtestesítő gyorsforgalmi utak elsődlegesen a tranzitforgalmat bonyolítják le, illetve a területek jó elérhetőségét biztosítják. A megyében 2007-re autópálya csatlakozást kapott az M3 és M35 autópálya vonalon át Debrecen, Polgár és Görbeháza is felértékelődött logisztikai szempontból. A főutak fejlesztésénél cél, hogy a kategóriájuknak megfelelő nyomvonallal rendelkezzenek, település-elkerülések, korrekciók, rehabilitáció révén megfelelő szolgáltatási színvonalat biztosítsanak.

Az EU csatlakozás egyik feltételeként a közúti járművek megengedett tengelyterhelésének 10 t.-ról 11,5 t.-ra, illetve a bruttó össztömeg 40 t.-ról 44 t.-ra történő felemelése szükséges. A burkolat megerősítése szükséges az alábbi útszakaszokon:
4 Debrecen – Hajdúszoboszló – Püspökladány
4 Debrecen – Téglás
33 Nádudvari csomópont - megyehatár
47 Debrecen – Berettyóújfalu – Szeghalom
48 Debrecen – Vámospércs – országhatár
471 Debrecen – Hajdúsámson – Nyíradony
Az ISPA program keretén belül hét országos főút bizonyos szakaszain – a korábbi TINA hálózat hazai részét képező szakaszain – kerülhet sor rehabilitációs munkára.
A mellékút-hálózati fejlesztések
Hajdú-Bihar megyében jelenleg 1.141,9 km a mellékúthálózat hossza. A teherforgalommal nagymértékben érintett útvonalak rohamos tönkremenetele jellemző. Polgár - Hajdúnánás térségében már súlykorlátozást is be kellett vezetni, a Kabai Cukorgyár térségében is több út teljes szerkezete szakaszosan tönkrement, a
3501 j. Polgár - Hajdúnánás és a 3508 j. Görbeháza - Hajdúnánás összekötő utakon súly- és sebességkorlátozást kellett bevezetni. Egyes mellékút besorolású közutak átépítést igénylő főúttá fejlesztése szükséges. Az elvárás növekmények a teljesség igénye nélkül: összekötés a gyorsforgalmi
hálózat felé, alternatív út a gyorsforgalmi út mellett, összeköttetés a gazdaságitársadalmi vonzáscentrum felé, kapcsolat a kistérségek, térségek, régiók felé.
Részletes fejlesztési meghatározások:
Az OtrT és a közlekedési szakág által tervezett országos gyorsforgalmi- és főúthálózat
elemei közül Hajdú-Bihar megyét a következők érintik:
Gyorsforgalmi utak:
- M3: Budapest - Polgár – Görbeháza - Hajdúnánás – Nyíregyháza –(Ukrajna)
- M35: Görbeháza – Hajdúböszörmény – Debrecen – Berettyóújfalu
- M4: Budapest – Püspökladány - Berettyóújfalu - (Románia)
- M47: Bakonszeg – Füzesgyarmat - Szeged
Főutak:
- 4. sz. főút: Budapest - Püspökladány – Hajdúszoboszló – Debrecen – Nyíregyháza
- 33. sz. főút: Tiszafüred – Hortobágy – Debrecen
- 35. sz. főút: Polgár – Hajdúböszörmény – Debrecen
- 36. sz. főút: Polgár – Tiszavasvári
- 42. sz. főút: Püspökladány – Berettyóújfalu – Biharkeresztes - Ártánd
- 47. sz. főút: Debrecen – Berettyóújfalu – Szeghalom
- 48. sz. főút: Debrecen – Nyírábrány
- M3: Polgár – Görbeháza - Hajdúnánás – Nyíregyháza – (Ukrajna)
Nyíregyházáig meglévő autópálya
Nyíregyháza – országhatár tervezett autópálya
- M35: Görbeháza – Hajdúböszörmény – Debrecen - Berettyóújfalu
Görbeháza –Debrecen meglévő autópálya
Debrecen-Berettyóújfalu tervezett autópálya
- M4: Püspökladány - Berettyóújfalu - (Románia)
Karcag és az országhatár tervezett autópálya
- M47: Bakonszeg - Füzesgyarmat
Bakonszeg – Füzesgyarmat tervezett autópálya
- 4. sz. főút: Budapest - Püspökladány – Hajdúszoboszló – Debrecen – Nyíregyháza
meglévő, megmaradó országos főút
Püspökladányt délről elkerülő tervezett országos főút
Hajdúszoboszlót északról elkerülő tervezett országos főút
- 33. sz. főút: Tiszafüred – Hortobágy – Debrecen
meglévő, megmaradó országos főút
- 35. sz. főút: Polgár – Hajdúböszörmény – Debrecen
meglévő, megmaradó országos főút
Hajdúnánást keletről elkerülő tervezett országos főút
Hajdúböszörményt északról elkerülő tervezett országos főút
- 36. sz. főút: Polgár – Tiszavasvári
meglévő, megmaradó országos főút
- 42. sz. főút: Püspökladány – Berettyóújfalu – Biharkeresztes – Ártánd
meglévő, megmaradó országos főút
Bárándot délről elkerülő tervezett országos főút
- 47. sz főút: Debrecen – Berettyóújfalu – Szeghalom
meglévő, megmaradó országos főút
Derecskét nyugatról elkerülő tervezett országos főút
- 48. sz. főút: Debrecen – Nyírábrány
meglévő, megmaradó országos főút
Vámospércset északról elkerülő tervezett országos főút
- 471. sz. főút Debrecen – Nyíradony – Nyírmihálydi
Debrecen – Hajdúsámson között országos mellékútból országos főút
Hajdúsámsont elkerülő tervezett országos főút
Hajdúsámson Tamási puszta országos mellékútból országos főút
Tamásipuszta és Aradványpuszta között tervezett országos főút
Aradványpuszta és Nyíradony között országos mellékútból országos főút
Nyíradonyt északról elkerülő tervezett országos főút
Nyíradony és Nyírmihálydi között országos mellékútból országos főút
Országos mellékútból országos főút válik, Hajdúsámsont és Nyíradonyt elkerülő nyomvonallal valamint Tamásipuszta és Aradványpuszta között új nyomvonallal.
Kiépítendő főutak:
- Hajdúsámson-Nyírmártonfalva között új nyomvonala : Hajdúhadház – Vámospércs összekötése
- Sárándot az autópályával összekötő út új nyomvonala : az új határátkelőhöz
- 4. sz. főút új nyomvonalának kiépítése a 354. sz. főúttól Hajdúhadházig
- Egyek – Tiszaőrs összekötése
Mellékutakra vonatkozó fejlesztési javaslatok:
3307. j. út Tiszacsege –Ároktő - Mezőcsát meglévő, megmaradó országos mellékút
3315. j. út Egyek – Polgár
33 .sz főút 44+977 km szelvény és Egyek belterület között meglévő országos
főút
Egyeket elkerülő tervezett országos főút
Egyek és Tiszacsege között országos mellékútból országos főút
Tiszacsege belterületén tervezett országos főút
Tiszacsege belterülete és a 3316 sz út csatlakozásáig országos mellékútból országos főút
3316 j út csatlakozásától a 33+508 km szelvényig tervezett főút
33+508 km szelvénytől Folyás belterületéig országos mellékútból országos főút
Folyást elkerülő és az M3 meglévő csomópontjáig tervezett országos főút.
Országos mellékútból országos főút válik, Egyeket és Folyást elkerülő nyomvonallal valamint Tiszacsege belterületén új nyomvonallal. Tiszacsege belterülete és a 3316 j. út csatlakozása, valamint a Folyás elkerülő és az M3 meglévő csomópontjáig új nyomvonallal.
3316. j. út Tiszacsege – Debrecen, 33.sz. főút 98+985 km szelvénye
meglévő megmaradó országos mellékút
3317. j. út Hajdúnánás –Kálmánháza
meglévő, megmaradó országos mellékút
3318. j. út Hajdúböszörmény – Balmazújváros
országos mellékútból országos főút
3319. j. út Hajdúböszörmény – Hajdúszoboszló
Hajdúböszörmény belterülete és a 7+854 km szelvény- között meglévő, megmaradó országos mellékút
7+854 km szelvény és a 12+076 km szelvény között tervezett országos mellékút
12+076 km szelvény és a 15+090 km szelvény között meglévő, megmaradó
országos mellékút
15+090 km szelvény és a 23+743 km szelvény között tervezett országos
mellékút
((csatlakozik tervezett Hajdúszoboszló elkerülőhöz))
A Hajdúböszörményt Hajdúszoboszlóval összekötő út meglévő mellékút a 7+854-12+076 km szelvény és a 15+090 - 23+743 km szelvény között a földút felhasználásával
33117. j. út 3315 j. út 12+730 km szelvény - Nagymajor
meglévő, megmaradó országos mellékút
33119. j. út Újszentmargita - Tuka
meglévő, megmaradó országos mellékút
33121. j. út Görbeháza - Bagota
meglévő, megmaradó országos mellékút
3322. j. út 33. sz. főút 62+782 km szelvénye – Telekháza
meglévő, megmaradó országos mellékút
3323. j. út Balmazújváros - Hajdúnánás
Balmazújváros belterülete és a 3+680 km szelvény között országos mellékútból országos főút
3+680 km szelvénytől Hajdúnánásig országos meglévő megmaradó országos mellékút
3405. j. út Püspökladány - 33. sz. főút 80+045 km szelvénye meglévő, megmaradó országos mellékút
3406. j. út Nádudvar – Hajdúszoboszló meglévő, megmaradó országos mellékút
3407. j. út Nádudvar – Kaba - Földes meglévő, megmaradó országos mellékút
Nádudvart elkerülő tervezett országos mellékút
Földes belterületén tervezett országos főút
34111. j. út Nádudvar (3405 sz út 10+318 km szelv.) - Mihályhalma meglévő, megmaradó országos mellékút
3501. j. út Polgár – Hajdúnánás meglévő, megmaradó országos mellékút
3502. j. út Tiszavasvári – Hajdúnánás – Hajdúdorog - Hajdúböszörmény
Tiszavasvári és Hajdúnánás között országos mellékútból országos főút
Hajdúnánást keletről elkerülő tervezett országos főút
Hajdúnánás és 26+793 km szelvény között országos mellékútból országos főút
26+793-27+645 km szelvény között tervezett országos főút
27+645 km szelvény és Hajdúböszörmény között országos mellékútból országos fűút
Országos mellékútból országos főút válik, Hajdúnánást keletről elkerülő
nyomvonallal valamint a 26+793-27+645 km szelvény közötti új nyomvonallal.
3503. j. út 36. sz. főút 34+751 km szelvénye - Hajdúdorog meglévő, megmaradó országos mellékút
3504. j. út Hajdúdorog - Újfehértó meglévő, megmaradó országos mellékút
3506. j. út Hajdúvid - Hajdúhadház meglévő, megmaradó országos mellékút
3507. j. út Hajdúböszörmény -Hajdúhadház országos mellékútból országos főút
3509. j. út Hajdúböszörmény -Újfehértó
Hajdúböszörmény tervezett elkerülő főút meglévő, megmaradó országos mellékút
35102 j. út 35 sz. főút 70+744 km szelvény - Bodaszőlő
meglévő, megmaradó országos mellékút
36116. j. út Újtikos –Tiszagyulaháza - Tiszadob
meglévő, megmaradó országos mellékút
4102. j. út Nyíradony -Balkány
meglévő, megmaradó országos mellékút
4211. j. út Püspökladány -Sárrétudvari
meglévő, megmaradó országos mellékút
42113. j. út Nagyrábé -Pinnyéspuszta
meglévő, megmaradó országos mellékút
42115. j. út 47. sz főút 52+200 km szelvénye -Vekerd
meglévő, megmaradó országos mellékút
42116. j. út 47. sz főút 65+795 km szelvénye -Kóróssziget
meglévő, megmaradó országos mellékút
4212. j. út 42 sz főút 7+250 km szelvénye - Füzesgyarmat
meglévő, megmaradó országos mellékút
42121. j. út Biharkeresztes -Told
meglévő, megmaradó országos mellékút
4213. j. út Biharnagybajom -Berettyóújfalu
Nagyrábé belterületén tervezett országos mellékút
meglévő, megmaradó országos mellékút
4214. j. út Beretyyóújfalu - 42 sz. főút 44+627 km szelvény
meglévő, megmaradó országos mellékút
4215. j. út Biharkeresztes -Komádi
Biharkeresztes belterületén tervezett országos mellékút
meglévő, megmaradó országos mellékút
4216. j. út Körösszakál –42156. j. út
meglévő, megmaradó országos mellékút
4218. j. út 4214 j. út 0+828 km szelvény -Ártánd
meglévő, megmaradó országos mellékút
4217. j. út 4214 j. út 0+539 km szelvény -Körösszegapáti
meglévő, megmaradó országos mellékút
4219. j. út Furta – Komádi - 4216 j. út 23+396 km szelvény
meglévő, megmaradó országos mellékút
4221. j. út Komádi -Újiráz
meglévő, megmaradó országos mellékút
4222. j. út 4219. j út 18+811 km szelvénye - Vésztő
meglévő, megmaradó országos mellékút
4223. j. út Csökmői -Újiráz
meglévő, megmaradó országos mellékút
4224. j. út Bakonszegi -Zsáka
meglévő, megmaradó országos mellékút
4225. j. út Darvas -Füzesgyarmat
meglévő, megmaradó országos mellékút
4226. j. út Komádi -Újiráz
meglévő, megmaradó országos mellékút
4253. j. út 47. sz főút 47+089 km szelvénye -Furta
meglévő, megmaradó országos mellékút
4801. j. út Kaba -Sárrétudvari
meglévő, megmaradó országos mellékút
Báránd belterületén tervezett országos mellékút
4802. j. út Kaba – 4805 j.út 21+427 km szelvénye
meglévő, megmaradó országos mellékút
4803. j. út Földes – Derecske
meglévő, megmaradó országos mellékút
Földes belterületén tervezett országos mellékút
4804. j. út Hajdúszoboszló – Hajdúszovát
országos mellékútból országos főút
Hajdúszovátot elkerülő tervezett főút
4805. j. út 4.sz.főút 219+707 km szelvénye – Hajdúszovát - Bihartorda
meglévő, megmaradó országos mellékút
4806. j. út Vámospércs – Bagamér – 4814 j. út 28+866 km. szelvénye
meglévő, megmaradó országos mellékút
4807. j. út Létavértes – Pocsaj
meglévő, megmaradó országos mellékút
Pocsajt elkerülő tervezett országos mellékút
4808. j. út 47 sz főút 5+138 km szelvénye - Biharkeresztes
meglévő, megmaradó országos mellékút
Nagykerekit elkerülő tervezett országos mellékút
4809. j. út Sáránd – Létavértes
országos mellékútból országos főút
Létavértes belterületén tervezett országos főút
48101. j. út Ebes –4805 j. út 7+245 km szelvénye
meglévő, megmaradó országos mellékút
48107. j. út Biharkeresztes – Bojt
meglévő, megmaradó országos mellékút
4811. j. út Derecske – 4887 j. út 22+033 km. szelvénye
meglévő, megmaradó országos mellékút
4812. j. út Berettyóújfalu – Esztár
meglévő, megmaradó országos mellékút
4813. j. út Hencida –Nagykereki
meglévő, megmaradó országos mellékút
4814. j. út Debrecen – Létavértes - országhatár
Debrecen - Létavértes között meglévő, megmaradó országos mellékút
Létavértes az országhatár között országos mellékútból országos főút
4815. j. út Gáborján – Mezőpeterd
meglévő, megmaradó országos mellékút
4901. j. út Téglás – Bököny
meglévő, megmaradó országos mellékút
Téglás belterületén tervezett országos mellékút
4902. j. út Hajdúhadház – Hajdúsámson
országos mellékútból országos főút
Hajdúsámsont északról elkerülő tervezett országos főút
4903. j. út Nyíradony – Nyírlugos
meglévő, megmaradó országos mellékút
Nyíradonyt nyugatról elkerülő tervezett országos mellékút
4904. j. út Nyíradony – Nyírábrány- 48 sz főút 29+211 km szelvénye
meglévő, megmaradó országos mellékút
4905. j. út Vámospércs – Nyíracsád - Nyírlugos
Vámospércs és Nyírmártonfalva között országos mellékútból országos főút
Nyírmártonfalva és Nyírlugos között meglévő, megmaradó országos mellékút
4906. j. út Nyírábrány – Penészlek
meglévő, megmaradó országos mellékút
4907. j. út 48 sz főút 9+343 km szelvénye - Nyírábrány
meglévő, megmaradó országos mellékút
49103. j. út Nyíracsád – Buzita
meglévő, megmaradó országos mellékút

Kiépítendő mellékútvonalak:
Bödönhát és Bagota között a zsákjelleg megszüntetése érdekében
Pernyéspuszta és 4225.j.út között a zsákjelleg megszüntetése érdekében
Vekerd és 4219 j. út között a zsákjelleg megszüntetése érdekében
4219 j. út és Mezősas között közúti kapcsolat javítása érdekében
Mezősas és Told között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
Nagykereki és az új határállomás között
Kismarja – határállomás között
Konyár és Hencida között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
Szentpéterszeg és 47. sz. főút között Tépe érintésével
Monostorpályi – 4814 j. út között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
4806 j. út Újléta érintésével a Panoráma út között , a zsák jelleg megszüntetése és a
közúti kapcsolatjavítása érdekében
Bagamér és a 48 sz. főút között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
Álmosd és a határallomás között
Vámospércs és Buzita között, zsákjelleg megszüntetése és a közúti kapcsolat javítása érdekében
Nyíradony és Szakoly között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
Nyírmártonfalva és Martinka között, a zsák jelleg megszüntetése és a közúti kapcsolat javítása érdekében
Hosszúhát és Bucsa között, a közúti kapcsolat javítása érdekében
Debrecen délről, keletről és északról elkerülő külső gyűrű, mely kapcsolódik a nyugati
oldali megépült fő- és mellékúthálózathoz.
Zsákjelleg megszűnik:
Bagota, Pernyéspuszta, Vekerd, Told, Tépe, Buzita, Martinka
Megmaradó zsáktelepülés:
Tuka, Nagymajor, Mihályhalma, Bodaszőlő, Körmösdpuszta,
Kóróssziget,
Nagyzomlin
Visszaminősítés főútból mellékúttá:
Hajdúsámson belterületén,
Vámospércs belterületén
Hiányzó kapcsolat: Váncsod és Berettyóújfalu között
Fülöp és Nyíracsád között
***

VASÚTI KÖZLEKEDÉS
A megyét érintő vasútvonalak közül a 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről
rendelkezése szerint
I. a transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasúti pályák:
- Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony országhatár (100)
- Püspökladány-Biharkeresztes országhatár (101);
II. Egyéb országos törzshálózati vasúti pályák:
- Debrecen-Nyírábrány országhatár (105)
- Debrecen-Füzesabony (108)
- Apafa-Mátészalka (110)
Az országos vasúti mellékvonalak:
- Debrecen-Sáránd-Nagykereki (106)
- Sáránd-Létavértes (107)
- Tiszalök-Tócóvölgy (109)
- Nagykálló-Nyíradony (112)
- Görögszállás-Ohat-Pusztakócs (117)
- Körösnagyharsány-Vésztő-Gyoma (127)
- Kőtegyán-Vésztő-Püspökladány (128)
Az ORT módosító javaslata szerint a tervezett nagysebességű vasútvonalak közül a Budapest-Nyíregyháza-Záhony/Eperjeske(Ukrajna) az V. sz. transz-európai közlekedési folyosó hazai szakaszának nyomvonala érinti a megyét. Bár Magyarország nagysága és településszerkezete önmagában nem indokolja nagysebességű vasútvonalak kiépítését, a nagysebességű pályákat a számunkra is fontos nemzetközi forgalom igényli. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy ezeket a pályákat a belföldi forgalomban is használni lehet a megfelelő csatlakozások kiépítésével. A Közlekedési Operatív Program 2007 – 2013 közötti
tervezési időszakra szóló vasúti projektjei között szerepel az V-ös korridor részeként a Szolnok – Debrecen közötti vonalrész EU normáknak megfelelő műszaki tartalommal történő rekonstrukciója, mely emelt sebességű, 160 km/h-ás közlekedést tesz lehetővé 225kN tengelyterheléssel. Hasonló fontosságú a transz – európai vasúti áruszállítási hálózat részét képező Püspökladány – Biharkeresztes országhatár (101 sz. ) vasútvonal mielőbbi felújítása.
A Budapest – Záhony fővonal 160 km/h-s sebességre való korszerűsítése folyamatban van.
Új vasútvonal kiépítése szükséges Nagykereki – Biharkeresztes között a 101-es és 106-os vasútvonalak összekötése érdekében.
Püspökladány térségében a 100-as és 101-es fővonal közvetlen összekötésére van szükség az észak – keleti (Románia) irány megerősítése miatt.
A 128.-as számú Szeghalom – Püspökladány vasútvonal püspökladányi belterületi nyomvonalát javasoljuk a város külterületi szakaszára áthelyezni.
A debreceni repülőtér bővíthetősége (leszálló pálya hosszabbítása) miatt szükséges a 106-os számú Debrecen – Nagykereki vasútvonal érintett szakaszának térszint alatti vezetése.

ELŐVÁROSI KÖZLEKEDÉS:
A kötöttpályás elővárosi közlekedés fejlesztése
A személyszállítást végző vasút egyik hangsúlyos feladata a növekvő mértékű elővárosi forgalom lebonyolítása nemcsak a főváros, hanem a vidéki nagyvárosok esetében is. A társadalmilag és környezetileg fenntartható energiatakarékos, alacsony zaj – és károsanyag kibocsátó, biztonságos, helytakarékos, tömeges helyváltoztatási igényeket kielégítő feltételeknek a közforgalmú közlekedési rendszerek, ezen belül is a nagy szállító kapacitású kötöttpályás rendszerek felelnek meg.
Debrecen régióközpont szerepére alapozottan, a körülötte szinte gyűrűszerűen elhelyezkedő településeket érintő vasútvonalak elhelyezkedése miatt is kínálja magát a a kötöttpályás elővárosi közlekedés kialakítására, megszervezésére.
Az elővárosi hálózati szintű szolgáltatás megvalósításának azonban feltétele a meglévő infrastruktúra fejlesztése (vasúti pályák rekonstrukciója, új megállóhelyek kialakítása, magas peronok építése, állomások, utaskiszolgáló létesítmények korszerűsítése, biztosítóberendezések, utastájékoztató berendezések telepítése, parkolási lehetőségek, kerékpártárolók kialakítása, stb.) mellett a kulturált utazási feltételeket biztosító járművek beszerzése is.
Az elővárosi vasúti forgalmat a már gyakorlatban is alkalmazott ütemes menetrend teljes körű kiterjesztésével célszerű bevezetni.
A lehetséges végpontok: Püspökladány, Nyíregyháza, Nagykereki, Létavértes, Tiszafüred, Tiszalök, Mátészalka. A hurkos jellegű, „körüljárható” közlekedési vonalak előnyben részesülhetnek.
Ezeken a vonalakon korszerű dieselüzemű motorvonatokkal valósítható meg a vasúti forgalom. A hálózat további fejlesztésének része lehet a Debrecen-Nagyvárad vasúti kapcsolat helyreállítása, kiépítése.
A Debrecen és Nagyvárad között korábban közvetlen kapcsolatot biztosító vasútvonalat a
magyar – román határ Nagykereki és Nagyszántó között vágta el. A vasúti kapcsolat helyreállítását a térség már hosszabb ideje szorgalmazza. Lehetséges megoldásként az országon belül egy új kb. 12 km-es vonalszakasz kiépítése jöhet szóba Nagykereki – Bedő – Biharkeresztes útiránnyal, s így új határátmenetet sem kell kiépíteni.
Megteremthető a feltétele – a városi és agglomerációs közlekedés minőségének és mennyiségi
átrendeződésének javítása céljából – az átszállásmentes közlekedés kiépítésének, illetve
bevezetésének is. Ennek kedvező helyszínei lehetnek a Debrecen közeli nagyobb települések
(Józsa városrész; Hajdúböszörmény; Hajdúszoboszló; Vámospércs; Hajdúsámson).
Az átszállásmentes közlekedés bevezetésének lehetőségét már több tanulmány is vizsgálta és
javasolta a MÁV Zrt. 109. sz. Debrecen-Tiszalök vasútvonalának, valamint a DKV Rt. városi
közúti villamosvasúti hálózatának összekötésével, a BIOGAL iparvágány felhasználásával, vagy az épülő 2-es villamos Böszörményi úton történő meghosszabbításával, illetve a Nagyállomásnál a repülőtéri kapcsolat céljából.
A kombinált üzemű közúti gyorsvasúti jármű a város közúti vasúti vonalain egyenáramú, a nagyvasúti és a települések vezetékkel ki nem épített szakaszain diesel-hibrid üzemmódban közlekedhet a településeken a villamosokra jellemző gyakori megállásokkal, a településeken kívül nagyvasúti járműként.
A Debrecen központú kötöttpályás közlekedési hálózat kiépítése nemcsak megyei, hanem regionális szempontból is multifunkciós jelentőségű lehet a Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok, illetve a Nyíregyháza-Debrecen-Nagyvárad közlekedési és logisztikai tengelyek mentén lehetővé téve a kistérségek összekapcsolását, inter- vagy multimodális csomópontok létrehozását, határon átnyúlóan is gazdasági, kereskedelmi egészségügyi, kulturális kapcsolatok megteremtését.

Az elővárosi vasúti forgalmat a már gyakorlatban is alkalmazott ütemes menetrend teljes körű
kiterjesztésével célszerű bevezetni.
A lehetséges végpontok:
Püspökladány (Kaba, Hajdúszoboszló, Ebes) és
Nyíregyháza (Téglás, Hajdúhadház, Bocskaikert) felfűzésével, a gyorsvasúti forgalmat villamos motorkocsis szerelvényekkel indokolt bonyolítani.
A vonalon új megállóhelyek alakíthatók ki a Fényes-udvarnál, illetve a volt GÖCS mellett.
Nyírábrány (gyakoribb elérési lehetőséggel Vámospércsig)
Nagykereki (gyakoribb elérési lehetőséggel Derecskéig)
Létavértes (a végállomásnak a település központja közeli elhelyezésével, új megállóhelyek kialakítása a repülőtérnél, illetve a tervezett ipari parknál)
Tiszafüred (gyakoribb elérési lehetőséggel Balmazújvárosig, illetve új megállóhelyek kialakítása az áruházaknál, illetve az ipari parknál)
Tiszalök (betétjáratok alkalmazásával gyakoribb elérési lehetőséggel
Hajdúnánásig, új megállóhely kialakítása a lakópark közelében)
Mátészalka (az elővárosi forgalom bevezetésére Apafától 3. vágány megépítésével, ez a fővonal 160 km-es pályasebességre történő kiépítése kapcsán tervezve van)
Ezeken a vonalakon korszerű dieselüzemű motorvonatokkal valósítható meg a vasúti forgalom.
A városi és agglomerációs közlekedés minőségének és mennyiségi átrendeződésének javítása
céljából az átszállásmentes közlekedés kiépítésének, illetve bevezetésének kedvező helyszínei
lehetnek a Debrecen közeli nagyobb települések (Józsa városrész; Hajdúböszörmény; Hajdúszoboszló; Vámospércs; Hajdúsámson).

VIZI KÖZLEKEDÉS
Hajdú-Bihar megyét a Tisza folyó, - mint természetes megyehatár - két rövid szakaszon érinti. Egyrészt Polgárnál, ahol közúti híd biztosítja az átmenő forgalmat, másrészt Tiszacsegénél, ahol menetrendszerű kompjárat közlekedik Tiszacsege és Ároktő között. Ez a komp a 454,0 folyamkilométernél található és 30 t. teherbírású.
A Tiszacsege – Ároktő közötti forgalom elősegítése érdekében egyenes nyomvonalon új Tisza-híd építését kell előirányozni, mely a borsodi mellékúthálózat felhasználásával az M3 autópálya megközelíthetőségét javítja.
A többi tiszai átkelési lehetőség nem Hajdú-Bihar megyében található, mert itt nem a Tisza folyó a határ, - Borsod-Abaúj-Zemplén megye „átterjed” a Tisza keleti (bal) oldalára. Mindazonáltal említsük meg a Tiszakeszi kompot (464,2 fkm, 25 t. teherbírással) és a Tiszadorogmai kompot (445,0 fkm, csak személyátkelés + kerékpárok). A többi folyó- és állóvíz esetében csak magáncélú hajózásról, valamint a Tisza-tavon vízi sport-eszközök használatáról beszélhetünk.

LÉGI KÖZLEKEDÉS
A Debreceni Repülőtér tulajdonosa a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, üzemeltetője a Debrecen-Airport Kft. A repülőtér fontos beruházásokat igényel, amelyek közül az ILS rendszer kiépítésére 2003. évben került sor, de a kifutópálya hosszabbítása még hátralévő feladat. A nemzetközi repülőtér működése fontos katalizátorként hat Debrecen és a megye fejlődésére, az igényes turizmus, valamint a régió gyógy-idegenforgalmának növekedésére.
Kisrepülőtér található Hajdúszoboszlón és Berettyóújfaluban. A hajdúszoboszlói sportrepülőgépek fogadásával az idegenforgalmat szolgálja ki.
A berettyóújfalui repülőtér jelenleg nem üzemel. A település nyugati határában található a régebben katonaság, majd a mezőgazdaság által használt füves kifutópályával rendelkező repülőtér, melyet a jövőben is csak sport és mezőgazdasági céllal vesznek igénybe.

KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS
A megyében összesen 61 km kerékpárút épült, melyből 46 km átkelési és 25 km külsőségi szakaszon. A rövid szakaszok miatt valódi hálózat még nem alakult ki. Először olyan helyen szükséges és kell kerékpárutat építeni, ahol a közös pályán való közlekedés komoly baleseti kockázatot hordoz magában. Ezek az átkelési szakaszok. Az átkelési szakaszok hálózati elven való összeköttetése az elkövetkező évek fő feladata, a további belterületi kerékpárút kiépítése mellett.
Az 1995-ben alakult EURO-VELO Szövetség transzeurópai kerékpáros útvonalakat jelölt ki.
Az útvonalak közül a 11. sz. útvonal érinti megyénket. Nyomvonala a Polgár - Tiszafüred - Abádszalók viszonylatban a Tisza bal parti töltése. E nyomvonal jelentős részben kiépített burkolatú töltésszakaszon halad, hiányoznak azonban még burkolt szakaszok, közút keresztezések, belső forgalmi jelzések, turistajelzések. Az országos törzshálózat kialakításával lehetőség nyílik a nagy tájegységek kerékpárral történő elérésére, különös tekintettel az idegenforgalmi központokra. A hálózat a Tiszai kerékpárútra szerveződik, elemei ebből ágaznak ki, illetve erre csatlakoznak.
Országos hálózat elemei:
• Nógrád - Heves - Hajdú kerékpárút a 33. sz. főúttal párhuzamosan haladva éri el Hortobágyon át Náduvart, Hajdúszoboszlót, Debrecent, majd Létavértes irányában a székelyhídi határátkelőn éri el az országhatárt.
• Debrecen – Monostorpályi – Létavértes – Pocsaj – Nagykereki – Biharkeresztes
– Ártánd – országhatár (Románia), ill. Biharkeresztes – Berekböszörmény – Körösszakál (Békés megye)
• Debrecen – Vámospércs – Nyírábrány – Bánháza (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)
• Debrecen – Hajdúböszörmény – Hajdúnánás – Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) (T61 jelű) kerékpárút a két idegenforgalmi célpont összeköttetését biztosítja. Az elkerülő utak megépültével a régi nyomvonal felhasználásával kialakítható a regionális kapcsolat.
Megyei elsőrendű hálózat elemei:
• (Eurovelo) Tiszaújváros – Polgár – Tiszacsege - Telekháza
• Polgár – Újtikos – Tiszavasvári (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)
• (Szabolcs-Szatmár Bereg megye) Tiszavasvári – Hajdúnánás – Balmazújváros – Hajdúszoboszló – Bakonszeg – Füzesgyarmat (Békés megye)
• Hortobágy – Balmazújváros
• Nádudvar – Püspökladány
• (Szolnok megye) Karcag – Püspökladány – Biharnagybajom – Bakonszeg – Berettyóújfalu – Hencida – Pocsaj
• Debrecen – Hajdúsámson – Nyírmihálydi (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)
Megyei másodrendű hálózat elemei:
• (Eurovelo) Tiszagyulaháza – Újtikos
• Polgár – Hajdúnánás
• (Eurovelo) Tiszakeszi – Újszentmargita
• (Eurovelo) Tiszadorogma – Egyek
• Egyek déli térsége – Ohati tavak
• Balmazújváros – Hajdúböszörmény – Hajdúhadház – Hajdúsámson
• Hajdúböszörmény – Ebes
• Hajdúszovát – Földes – Bihartorda
• Debrecen – Martinka – Nagycsere
• Nyíradony – Nyíracsád – Vámospércs – Álmosd – Létavértes – országhatár
(Románia
A kiemelt, régión belüli kapcsolatokat biztosító kerékpárút hálózat célja a természetes útvonalak adta lehetőségek kihasználása mellett (vízfolyások, töltések, felhagyott vasútvonalak) az igények teljes körű kielégítése. A hálózat kialakítása során prioritást élveznek a biztonsági, forgalmi, hivatásforgalmi, turisztikai és sport szempontok. Ezen útvonalak összes hossza a megyében 182,8 km, melyből csak 7,7 km vezet a meglévő összekötőút nyomvonalán, a többi új nyomvonalon (töltésen, meglévő úttal párhuzamosan).
A megye hivatásforgalmi kerékpár használata igen erős, elsősorban a lakott településeken belül. Önálló kerékpárutak építése ezen túlmenően szükséges, pl. Kaba, Püspökladány,
Biharkeresztes - Ártánd, Derecske - Tépe, Földes, Polgár, Újszentmargita - Tisza-part, Egyek- Tisza-part, Nyíradony, Nyíracsád településeken.
A térségben Integrált Turisztikai Program körvonalazódik, melynek alapja a térség 13 települését összekötő kerékpárút. Erre szeretné a megye ráfűzni a települések idegenforgalmi projektjeit.

HATÁRÁTKELŐHELYEK
A megyéből négy állandó közúti határátkelőhelyen lehet átlépni a határt. (Ártánd, Nagykereki, Nyírábrány, Létavértes)
Ártánd a román határszakasz legforgalmasabb átkelőhelye, a teherforgalmi rész korábban elkészült, a személyforgalmi rész átépítése 2002-ben valósult meg.
Nyírábrány 2000-ben nyílt meg a nemzetközi személyforgalom számára. A 48. sz. főút határ előtti szakaszának fejlesztésére 2002-ben került sor. A VPOP beruházásában a határátkelőhely korszerűsítése 2003. decemberében fejeződött be. A minőségi változás a határforgalom és a felvezető 48. sz. Debrecen -Nyírábrány II. r. főút forgalmának növekedését indukálja. A jelenlegi forgalom csekély. A határátkelőhely nemzetközivé való minősítésétől várható hatásként már érdeklődés mutatkozik a térség fejlesztési beruházásaira.
Létavértes állandó határátkelőhellyé minősítése 2004. júliusában megtörtént a nemzetközi személyforgalom számára. A határforgalom közös ellenőrzése a magyar oldalon létesített ideiglenes kiépítésű szolgálati helyen történik.
Új határátkelőhely létesítése szükséges az M4 autópálya megépültével egyidőben Nagykereki feletti térségben.

August 7th, 2009 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Terv

A közúthálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő
meglévő és tervezett elemei
I.) Állami úthálózat
1.) Főutak
Útszám Útnév
00004 Budapest – Debrecen – Záhony I. r. főút
00044 Kecskemét – Békéscsaba – Gyula I. r. főút
00031 Budapest – Jászberény – Dormánd II. r. főút
00032 Hatvan – Szolnok II. r. főút
00033 Füzesabony – Debrecen II. r. főút
00034 Tiszafüred – Fegyvernek II. r. főút
00045 Kunszentmárton – Szentes – Hódmezővásárhely II. r. főút
00046 Törökszentmiklós – Endrőd – Mezőberény II. r. főút
00442 Szolnok-Kunszentmárton II. r. főút
2.) Mellékutak
Útszám Útnév
03106 Vácszentlászló – Jászfényszaru összekötőút
03108 Szentmártonkáta – Pusztamonostor összekötőút
03109 Szentlőrinckáta – Jászberény összekötőút
03117 Farmos-Jászberény összekötőút
03118 Tápiószele – Újszász összekötőút
03121 Újszilvás – Tápiógyörgye – Jánoshida összekötőút
03122 Abony – Újszász összekötőút
03125 Jászberény – Jászboldogháza összekötőút
03126 Jászfényszaru – Boldog összekötőút
03203 Gyöngyös – Jászberény összekötőút
03205 Jászárokszállás – Tarnaméra összekötőút
03209 Heves – Pusztataskony összekötőút
03216 Fegyvernek – Tiszafüred összekötőút
03217 Kunhegyes – Tiszaszőlős összekötőút
03218 Tiszaderzs – Tiszaszentimre összekötőút
03219 Tiszaszentimre – Kunmadaras összekötőút
03221 Kunhegyes – Abádszalók összekötőút
03222 Tiszagyenda – Kunhegyes összekötőút
03223 Nagykörű – Fegyvernek összekötőút
03224 Szolnok – Tiszasüly összekötőút
03225 Szolnok – Jászkisér összekötőút
03226 Jászalsószentgyörgy – Tiszasüly összekötőút
03227 Újszász – Jászapáti összekötőút
03228 Jászapáti – Jászszentandrás összekötőút
03229 Tarnaörs – Jászdózsa összekötőút
03231 Pusztamonostor – Jászárokszállás összekötőút
03232 Jászjákóhalma – Jásztelek összekötőút
03234 Tiszasüly – Tiszaroff összekötőút
03315 Tiszafüred – Polgár összekötőút
03401 Karcag – Kunmadaras összekötőút
03402 Tiszaörs – Nagyiván – Kócsújfalu összekötőút
03403 Kunhegyes – Karcag összekötőút
03404 Bánhalma – Kenderes összekötőút
04202 Kisújszállás – Mezőtúr összekötőút
04203 Kuncsorba – Túrkeve összekötőút
04204 Kuncsorba – Fegyvernek összekötőút
04205 Kisújszállás – Körösladány összekötőút
04206 Karcag – Füzesgyarmat összekötőút
04207 Örményes – Kisújszállás összekötőút
04511 Tiszaug – Kunszentmárton összekötőút
04513 Csépa – Csongrád összekötőút
04514 Tiszakürt – Csépa összekötőút
04515 Tiszakürt – Tiszainoka összekötőút
04609 Cegléd – Vezseny összekötőút
04612 Abony – Tószeg összekötőút
04613 Nagykörös – Szolnok összekötőút
04625 Szolnok – Kiskunfélegyháza összekötőút
04627 Öcsöd – Martfű összekötőút
04628 Tiszaföldvár – Mezőtúr összekötőút
04629 Törökszentmiklós – Martfű összekötőút
04631 Mezőtúr – Szarvas összekötőút
04632 Kétpó – Mezőtúr összekötőút
04633 Martfű – Kunszentmárton összekötőút
31122 Portelek bekötőút
31125 Szolnok bekötőút
32122 Tiszabő bekötőút
32124 Szakállas bekötőút
32126 Balla bekötőút
32127 Tiszapüspöki bekötőút
32129 Hunyadfalva bekötőút
32132 Jászivány bekötőút
32133 Jászszentandrás bekötőút
32134 Jászdózsa bekötőút
32135 Zagyvarékas bekötőút
34101 Tilalmas bekötőút
34103 Karcag bekötőút
34106 Berekfürdő bekötőút
34107 Tiszaörsfürdő bekötőút
42101 Barta bekötőút
42102 Túrkeve bekötőút
45112 Szelevény bekötőút
46142 Kungyalu bekötőút
46144 Tiszakürt bekötőút
46145 Tiszainoka bekötőút
46146 Nagyrév bekötőút
46149 Vezseny bekötőút
46151 Tiszavárkony-Szőlők bekötőút
46161 Mesterszállás bekötőút
31325 Jászboldogháza állomáshoz vezető út
31326 Újszász állomáshoz vezető út
31328 Felsőszászberek állomáshoz vezető út
31329 Portelek állomáshoz vezető út
31331 Zagyvarékas állomáshoz vezető út
31332 Jászberény állomáshoz vezető út
32138 Tiszaszőlős állomáshoz vezető út
32321 Tiszaszentimre állomáshoz vezető út
32322 Abádszalók állomáshoz vezető út
32325 Kunhegyes állomáshoz vezető út
32326 Jászladány állomáshoz vezető út
32327 Jászkisér állomáshoz vezető út
32328 Jászapáti állomáshoz vezető út
32329 Jászárokszállás állomáshoz vezető út
32331 Jászfényszaru állomáshoz vezető út
32332 Jászdózsa állomáshoz vezető út
33304 Tiszafüred állomáshoz vezető út
34301 Karcag – Vásártér állomáshoz vezető út
34302 Karcag állomáshoz vezető út
34303 Kisújszállás állomáshoz vezető út
34304 Kenderes állomáshoz vezető út
34306 Kunmadaras állomáshoz vezető út
42302 Mezőtúr állomáshoz vezető út
42304 Turgony állomáshoz vezető út
44301 Kunszentmárton állomáshoz vezető út
45311 Tiszasas állomáshoz vezető út
46334 Tiszaföldvár – Homok állomáshoz vezető út
46337 Vezseny állomáshoz vezető út
46338 Tiszavárkony állomáshoz vezető út
46341 Tószeg állomáshoz vezető út
46343 Szajol állomáshoz vezető út
46344 Törökszentmiklós állomáshoz vezető út
46345 Tiszatenyő állomáshoz vezető út
46346 Csugar állomáshoz vezető út
46347 Kétpó állomáshoz vezető út
97501 Jászladány – Tiszasüly R-168 csomópont A-B ága
97502 Jászladány – Besenyszög R-168 csomópont A-C ága
97503 Szolnok – Besenyszög R-212 csomópont B-A ága
97504 Szolnok – Szórópuszta R-212 csomópont C-B ága
97505 Karcag csomópont debreceni lehajtóág, R-327-B-A
97509 Szolnok – Nyugati csomópont felhajtóág, R-288-C-A
97510 Szolnok – Déli csomópont budapesti lehajtóág, R-289-AIH
97511 Szolnok – Déli csomópont szolnoki felhajtóág, R-289-GIB
97512 Szolnok – Déli csomópont debreceni lehajtóág, R-289-DJE
97513 Szolnok – Déli csomópont tószegi felhajtóág, R-289-FJC
97515 Szolnok – Keleti csomópont budapesti lehajtóág, R-291-BF
97516 Szolnok – Keleti csomópont martfűi felhajtóág, R-291-FC
97517 Szolnok – Keleti csomópont debreceni lehajtóág, R-291-CE
97518 Szolnok – Keleti csomópont martfűi felhajtóág, R-291-EGA
97519 Szolnok – Keleti csomópont szolnoki felhajtóág, R-291-DGA

II.) Térszerkezeti szempontból jelentős, egyéb, kiépített utak
Az úttal rendelkező település
Az út leírása
Cibakháza Vasút felé, Nagyrév felé
Jászapáti Hulladéklerakóhoz
Jászberény Pórteleknél
Jászboldogháza Külterületi
Jászfényszaru Külterületi, 3108. számú úthoz
Jászivány Heves felé
Jászkisér Pély felé
Jásztelek Hulladéklerakóhoz
Karcag Külterületi, 4. számú úthoz
Kenderes Bánhalma v.m.-hoz
Kengyel Rákóczifalva felé
Kétpó Külterületi v.á.-hoz
Kisújszállás Turgony, v.m.-hoz
Kunmadaras Külterületi
Kunszentmárton Külterületi
Martfű Komphoz
Mesterszállás Alsómesterszálláshoz
Mezőtúr Peresi holtághoz
Nagyiván Tiszaörs felé
Nagyrév Tiszai komphoz
Öcsöd Külterületi
Örményes Törökszentmiklós felé
Rákóczifalva Tiszához
Rákócziújfalu Kengyel felé
Szajol Tiszatenyő felé
Szászberek Zagyvarékas felé
Szelevény Halesz, 44-es úthoz
Szolnok Külterületi, Köröstetétlen felé, Kengyel felé
Tiszaderzs Tiszához
Tiszaföldvár Külterületi
Tiszafüred Tiszaörvény felé
Tiszaörs Nagyiván felé
Tiszapüspöki Tiszához
Tiszasas Tiszához
Tiszatenyő Szajol felé
Tiszavárkony Szőlőkalja
Tószeg Jászkarajenő felé
Túrkeve Dévaványa felé
Vezseny Komphoz
Zagyvarékas Szászberek, Besenyszög felé
1.) Gyorsforgalmi utak
M4: Budapest* – Szolnok* – Tisza-híd* – Püspökladány* – Biharkeresztes térsége*** – Románia
Tervezett csomópontok:
• M8 gyorsforgalmi úttal
• jelenlegi 32. sz. főúttal
• 4. sz. főúttal
• 4. sz. főúttal, Kenderes
• 4. sz. főúttal, Kisújszállás
M8: Ausztria – Rábafüzes*** – Veszprém* – M7 keresztezése* – M65 keresztezése* – Dunaújváros* – Duna-híd* – Szolnok* – Füzesabony*
Tervezett csomópontok:
• 4. sz. főúttal
• M4 gyorsforgalmi úttal
• 31. sz. főúttal, Jászapáti
M44: M8 Kecskemét térsége* – Tisza-híd* – Békéscsaba* – Gyula** – Románia
Tervezett csomópontok:
• jelenlegi 44. sz. főúttal
• 442. sz. főúttal
• 44. és 45. sz. főutakkal
2.) A főúthálózat elemei
4. sz. főút: Budapest – Cegléd – Szolnok – Tisza-híd – Püspökladány – Debrecen – Nyíregyháza
– Kisvárda – Záhony** – Ukrajna
/Korrekció: Fegyvernek, Kenderes/
(Megjegyzés: Kisújszállás elkerülő útja az M4-es gyorsforgalmi út részeként fog megépülni.)
31. sz. főút: Budapest – Nagykáta – Jászberény – 33. sz. főút, Dormánd
/Korrekció: Jászberény, Jászjákóhalma, Jászapáti/
32. sz. főút: M3, Hatvan* – Jászberény – 4. sz. főút, Szolnok*
/Korrekció: Jászberény, Szolnok/
33. sz. főút: 3. sz. főút, Füzesabony – Tiszafüred – 4. sz. főút, Debrecen
34. sz. főút: 35. sz. főút, Polgár* – Tiszafüred térsége* – Kunhegyes – 4. sz. főút, Fegyvernek
/Korrekció: Kunhegyes, Kunmadaras/
44. sz. főút: 5. sz. főút, Kecskemét – Békéscsaba – Gyula** – (Románia)
( Megjegyzés: Öcsöd és Cserkeszőlő elkerülő útja az M44-es gyorsforgalmi út
részeként fog megépülni. )
442. sz. főút: 4. sz. főút, Szolnok* – Martfű* – Tiszaföldvár* – 44. sz. főút, Kunszentmárton*
/Korrekció: Szolnok-Szandaszőlős, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Martfű, Tiszaföldvár/
45. sz. főút: 44. sz. főút Kunszentmárton – Szentes – 47. sz. főút Hódmezővásárhely
/Korrekció: Kunszentmárton/
46. sz. főút: 4. sz. főút, Törökszentmiklós – Mezőtúr – Gyomaendrőd – Mezőberény – Békés –
Doboz* – Sarkad* – Méhkerék*** – Románia
/Korrekció: Mezőtúr/
3.) Új kapcsolatok:
• Gyöngyös – Karácsond – Heves – Kisköre – Tisza-híd – Kunhegyes
• Kunhegyes – Kisújszállás – Túrkeve – Mezőtúr – Körös-híd – Szarvas
• 34. sz. főút, Kunmadaras – Karcag – Füzesgyarmat – 47. sz. főút, Szeghalom
• Törökszentmiklós – Martfű
• Maglód – Kóka – Szentmártonkáta – Farmos – Tápiógyörgye – Szolnok

4.) Mellékutak
Térségi jelentőségű mellékutak
• Abony – Újszász – Jászladány – Jászkisér – Jászapáti /3227. j. ök. út/
• (Farmos) – Jászberény /3117. j. ök. út/
• Jászberény – Jászárokszállás – Vámosgyörk – Gyöngyös, 3. sz. főút /3203.j.ök. út/
• Szolnok – Besenyszög – Jászkisér /3225. j. ök. út/
• Szolnok – Tószeg* – Tiszajenő* – (Tiszakécske – Lakitelek – Kiskunfélegyháza) /4625. j.ök.
út részbeni felhasználásával; Korrekció: Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő/
• Tiszafüred – Abádszalók – Tiszaroff – komp – Tiszasüly – 3225. j.ök. út /korrekció Tiszaderzs,
Abádszalók/
• Mezőtúr – Tiszaföldvár /4628. j. ök. út/
• Jászkisér – Pély – Kisköre*
• Jászalsószentgyörgy* – Jászladány* – Kőtelek, Tisza-híd* – Kunhegyes, 34. sz. főút*
• Martfű – Tiszaföldvár – Tiszakürt – Csépa – Csongrád
• Karcag – Kunhegyes 34. sz. főút
• Törökszentmiklós, 46. sz. főút – Törökszentmiklós, 4.sz. főút
• Jászágó – Csány
• Jászágó – 3263 sz. út
• Jászárokszállás – Csány
• Jászárokszállás – Adács
• Jászfényszaru – Tóalmás
• Jászfényszaru – 3108. sz. főút ,Pusztamonostor
• Jászszentandrás – Tarnaörs
• Jászszentandrás – Boconád
• Jászivány – Heves
• Jászkisér – Jászivány
• Jászkisér – Jásztelek
• Jászapáti – Jászalsószentgyörgy
• Alattyán – és a 32.sz. főút Újszász-Jászberény közötti új szakasza
• Nagykörű – Kőtelek – Tiszasüly – Pély
• Tiszavárkony – Vezseny
• Kétpó – Kengyel – Szolnok
• Kétpó – Mezőhék
• Tiszainoka – Nagyrév
• Cibakháza – Nagyrév
• Cserkeszőlő – Szelevény
• Cibakháza – Martfű – Kunszentmárton közötti út
• Mesterszállás – komp – Szarvas
• Mesterszállás – 4628. sz. ök. út – Mezőtúr
• Tiszakürt – Szelevény, Halesz
• Tiszatenyő – Szajol
• Szajol – Tiszapüspöki – Törökszentmiklós, Óballa – Fegyvernek
• Tiszabő – Jászladány – Kunhegyes
• Tiszaigar – Tiszaszőlős
• Berekfürdő – Kunmadaras
• Kunmadaras – Nagyiván
• Tiszaszentimre – Tiszaörs
• Tiszafüred – Tiszabábolna
• Túrkeve – Dévaványa
• Törökszentmiklós, Bartapuszta – Örményes

Zsáktelepülések második kapcsolatának kiépítése
• Jászivány (Jászkisér – Jászivány – Heves mellékutakkal)
• Nagykörű (Nagykörű – Kőtelek mellékúttal)
• Hunyadfalva (Besenyszög – Hunyadfalva térségi jelentőségű útszakasszal)
• Vezseny (Tiszajenő – Martfű térségi jelentőségű útszakasszal)
• Nagyrév (Cibakháza – Nagyrév – Tiszainoka mellékutakkal)
• Szelevény (Szelevény – Cserkeszőlő mellékúttal)
• Mesterszállás (Mesterszállás komp – Szarvas mellékúttal és Mesterszállás-Mezőtúr mellékúttal)
• Tiszabő (Jászladány – Kunhegyes térségi jelentőségű úttal)
• Tiszapüspöki (Szajol – Tiszapüspöki mellékúttal)
• Berekfürdő (Berekfürdő – Kunmadaras mellékúttal)

A vasúthálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő elemei
Nemzetközi törzshálózati fővonalak (A1)
• E52 (Bratislava) – országhatár – Szob – Budapest – Cegléd – Szolnok – Debrecen –Nyíregyháza
• E56 (Budapest) – Újszász – Szolnok – Lőkösháza – országhatár – (Bukarest)
Hazai törzshálózati fővonal (A2)
Hatvan – Újszász
Egyéb fővonalak
• Tiszatenyő – Hódmezővásárhely – Makó
• Debrecen – Füzesabony
Mellékvonalak
• Újszász – Jászapáti – Jászárokszállás – Vámosgyörk
• Szolnok – Tiszajenő – Lakitelek
• Kecskemét – Lakitelek – Tiszasas – Kunszentmárton
• Mezőtúr – Szarvas – Orosháza
• Kisújszállás* – Túrkeve* – Mezőtúr*
• Kisújszállás – Kunhegyes – Abádszalók – Kisköre – Kál-Kápolna
• Karcag – Kunmadaras – Tiszafüred

Országos és térségi jelentőségű hidak
Országos jelentőségű
Közúti hidak
• Tiszafüred – Poroszló – 33. sz. főút
• Kisköre*
• Tiszapüspöki – M4*
• Szolnok – 4. sz. főút (Szent István híd)
• Kunszentmárton – 44. sz. főút
• Mezőtúr – 46. sz. főút
• Mezőtúr – Szarvas*
Vasúti hidak
• Tiszafüred - Poroszló
• Szolnok
• Kunszentmárton
• Mezőtúr
Térségi jelentőségű
Közúti hidak
• Kőtelek*
• Szolnok – keleti híd*
• Szolnok – régi Tisza-híd
• Martfű*
• Kunszentmárton – régi híd
• Öcsöd – 4627. sz. ök. út
Vasúti hidak
• Kisköre

Kikötők
Regionális jelentőségű kikötő
• Tiszafüred
• Abádszalók
• Szolnok
• Martfű
Sporthajó kikötők
• Tiszafüred
• Tiszaszőlős
• Tiszaderzs
• Abádszalók
• Tiszabura
• Tiszasüly
• Tiszaroff
• Tiszabő
• Nagykörü
• Tiszapüspöki
• Törökszentmiklós
• Martfű
• Tiszakürt
• Kunszentmárton
• Öcsöd

Logisztikai központok
Országos jelentőségű
• Szolnok
Térségi jelentőségű (ipari parkokhoz, ipari centrumokhoz kötődően)
• Szolnok (2)
• Jászberény *
• Jászfényszaru
• Jászárokszállás
• Jászapáti
• Szászberek
• Martfű
• Kunszentmárton
• Törökszentmiklós
• Mezőtúr
• Karcag
• Kisújszállás*
• Túrkeve*
• Abádszalók*
• Tiszafüred*
• Kunhegyes*
• Kunmadaras*
• Újszász*
• Tószeg*

Repülőterek
Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőtér
• Kunmadaras (beton kifutóval)
Közös felhasználású katonai és polgári repülőtér
• Szolnok (beton kifutóval)
Sportrepülőtér és egyéb füves kifutós repülőtér
• Szolnok
• Kenderes
• Pusztataskony

Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő kerékpáros nyomvonalak
Országos kerékpárút törzshálózat elemei
• Zemplén – Bodrog – Tisza menti kerékpárút (EUROVELO hálózat 11. sz. vonalának része):
(Szlovákia – Tornyosnémeti** – Telkibánya – Sátoraljaújhely – Tokaj) – Tiszafüred – Szolnok –
Tiszajenő – (Tiszakécske – Csongrád – Szeged – Röszke* – Szerbia és Montenegró – Szeged –
Kiszombor** – Románia)
• Jászság – Tisza-tó kerékpárút: (Budapest – Pécel) – Jászberény – Tiszasüly
• Körösök mente kerékpárút: (Tiszakécske) – Tiszakürt – Cserkeszőlő – Öcsöd – (Szarvas – Békés –
Gyula** – Románia)
Regionális kerékpárutak
• (Gyöngyös) – Jászárokszállás – Jászberény
• Jászberény – Jászapáti – (Heves – Kisköre)
• (Nagykáta) – Újszász – Szolnok
• Szolnok – Törökszentmiklós – Kisújszállás – Karcag – (Hajdúszoboszló)
• Abádszalók – Kunhegyes – Kisújszállás – Mezőtúr – (Szarvas)
• Jászalsószentgyörgy – Újszász

August 7th, 2009 Észak-Alföldi Barangolás

Debrecen http://www.andre.hu/scr/debrecen.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/debrecen.scr

Debrecen, a civis város: http://www.videopost.hu/video.php?vid=3002 ; http://www.network.hu/videos/show/4090

Debrecen_Az én fotóim 2: http://www.videoplayer.hu/videos/play/99500

Hajdúböszörmény http://www.andre.hu/scr/hajduboszormeny.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/hajduboszormeny.scr

Hajdúnánás http://www.andre.hu/scr/hajdunanas.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/hajdunanas.scr

Hajdúszoboszló 2007.08.12: http://www.videoplayer.hu/videos/play/88165

Jásztelek http://www.andre.hu/scr/jasztelek.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/jasztelek.scr

JNSz megye felülnézetből: http://www.videoplayer.hu/videos/play/35489

Karcag http://www.andre.hu/scr/karcag.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/karcag.scr

Kisvárda http://www.andre.hu/scr/kisvarda.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/kisvarda.scr

Mezőtúr http://www.andre.hu/scr/mezotur.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/mezotur.scr

Nyírbátor http://www.andre.hu/scr/nyirbator.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/nyirbator.scr

Nyíregyháza http://www.andre.hu/scr/nyiregyhaza.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/nyiregyhaza.scr

Szolnok http://www.andre.hu/scr/szolnok.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/szolnok.scr

SZOLNOK egy része felülnézetből….: http://www.videoplayer.hu/videos/play/50006

Szolnok Városunk Főtere: http://www.videoplayer.hu/videos/play/37800

Szolnokon jártunk: http://www.videoplayer.hu/videos/play/28745

Tiszavárkony…: http://www.videoplayer.hu/videos/play/97451

Tiszavasvári http://www.andre.hu/scr/tiszavasvari.scrhttp://andre.dtsh.hu/scr/tiszavasvari.scr

Tuzson János Botanikus Kert Nyíregyháza: http://www.videoplayer.hu/videos/play/96896