Archive for the ‘Jász-Nagykun-Szolnok’ Category
Fegyvernek 6953 lakosú nagyközség a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony- Nyíregyháza-Debrecen- Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, a Nagykunsági –főcsatorna mellett, Törökszentmiklóstól északkeletre, 12 kilométerre fekszik. Nevének eredete egészen az Árpád-korig nyúlik vissza. Foglalkozásból alakult helynév: fegyverhordozók faluja volt, akik királyi szolganépekként éltek itt. Az ősi település a török idők alatt elnéptelenedett. A település 1430-ban már mezővárosi rangot kapott. 1552-ben a Külső-Szolnok megyébe tartozó kishevesi terület legnagyobb települése volt. A XVIII. században települt újjá, részben német telepesek népesítették be. 1845-46-ban a fegyverneki pusztát majorsági cselédek, dohányosok, pásztorok lakták. A XVIII. század közepén két nagybirtokos család osztozott a fegyverneki pusztán, az Orczy és a Heller család.
A Csonkatorony 1480 körül épült gótikus templom maradványa a temetőben. A hatalmas méretű téglaépítmény és a hozzá tartozó templom a település egykori jelentőségét mutatja.
Kengyel 4366 lakosú község a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonal mentén, Törökszentmiklóstól 7 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település II.István 1124-ben kelt oklevelében víz és révhelyként szerepel. 1479-ben Kengyel már mezőváros lett. A XVIII. század elején a település elpusztult majd a század végén újra kezdett benépesülni. Kengyel 1946-ban lett önálló község.
A Kengyelhez tartozó Bagimajorban egy 1850 körül épült népi műemlék szélmalom van.
Kuncsorba 750 lakosú község Túrkevétől 13 kilométerre, nyugatra fekszik. A jellegzetesen alföldi területű tanyaközpontból mérnöki tervezéssel kialakított helység. 1240-ben kunok kapták meg, tehát eredeti kun település. Csorbajánosszállása, később Csorbaszállás néven ismert. 1718-tól már Kuncsorbai pusztaként említik.
Örményes 1187 lakosú község a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik a Nagykunsági-főcsatorna Nyugati- és Keleti-ágának találkozásánál. A település 1945 után jött létre. A falu két részből áll, a régebbi településrész az úgynevezett “régi falu”, míg a másik rész az “újfalu”. A falu központja a régi falurészen található.
Tiszabő 2030 lakosú község Fegyvernektől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik. IV. Béla 1251 és 1257.évi oklevele a szaracénok birtokaként említi a Bői határt, melyet a tatárok elpusztítottak. Eredeti lakossága tehát nem magyar volt. Tiszabő lakosságának döntő többsége mindig katolikus volt. Templomuk az 1571.évi török defterben is szerepel.
Tiszapüspöki 2107 lakosú község Törökszentmiklóstól 10 kilométerre, északnyugatra fekszik. A helység honfoglaláskori település, magyar nyelvű lakossága már a X. században végleg letelepedett.
A ma is álló templom alapkövét 1765-ben tették le. Ez a műemlék jellegű templom barokk stílusban épült. A község másik műemlék jellegű épülete a barokk stílusban, 1764-ben épült római katolikus plébánia.
Tiszatenyő 1832 lakosú község a 120-as/Lőkösháza-Békéscsaba-Szolnok-Budapest/ és a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonalak mentén, Törökszentmiklóstól 5 kilométerre, délre fekszik. Az 1950-ben önállóvá vált település nevét Pusztatenyőről előbb Tenyöre, majd Tiszatenyőre változtatták.
Törökszentmiklós 22887 lakosú város a 4-es és 46-os főközlekedési utak találkozásánál valamint 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik. A várost 1399-ben említik először Zenthmyclos alakban. 1738-ban mezővárosi rangot kapott.
Az első katolikus templomot 1332-ben alapították, s 1740-ben újították fel. Újabb katolikus templomot hét évig építettek és 1807-ben szentelték fel.
A reformátusok 1726-ban nádtetős templomot emeltek. A város ma is álló, műemlék jellegű református temploma késő barokk stílusban 1787-1789 között épült galériás homlokzat előtti toronnyal.
A szenttamási Almássy-kastély híres lótenyésztési központ.
Abádszalók 4600 lakosú nagyközség a 102-es/Kál-Kápolna-Kisújszállás/ vasútvonal mentén, Kunhegyestől északnyugatra, 10 kilométerre fekszik, a Tisza-tó partján. A falu Tiszaabád és Tiszaszalók nevű községek egyesülésével jött létre. 1849-től a két településrész több alkalommal egyesült és vált szét., majd végleges egyesülésre 1896-ban került sor. Először Anonymus említi Abádot, Thonuzaba besenyővezér birtokaként, és mint fontos tiszai révhelyet. Szalók falu neve a török eredetű, honfoglalás kori Zaluch személy – és nemzetségnévből alakult ki. A község neve 1271-től sűrűn fordul elő az oklevelekben. 1697-ig folyamatosan lakott hely volt, majd elpusztulhatott, mert 1703-ban nem említik faluként. 1717-től tudunk arról, hogy megindult a községi élet. Abádszalók életét mindig meghatározta mezőgazdasági jellege, földrajzi és gazdasági tényezői nem kedveztek az ipari élet kialakulásának. 1740-ben Orczy László 44 német iparoscsaládot telepített Szalókra. Leszármazottaik elmagyarosodva ma is itt élnek, és sokan közülük folytatják apáik egykori mesterségét. A gyékényszövésnek és a kosárfonásnak voltak hagyományai, melyhez a Tisza gyékénnyel és náddal borított árterülete biztosított alapanyagot. A halasi csipkeház segítségével sok parasztasszony tanulta meg a csipkeverés mesterségét, melyet sokan ma is művelnek. A Tisza-tó létrehozása, a kiskörei-vízlépcső megépítése jelentősen megváltoztatta a település életét, lehetőségeit.
Nevezetes műemlék a barokk stílusú római katolikus templom, melynek oltárképeit az abádszalóki születésű festőművész, Kovács Mihály festette 1870-73-ban. A copfstílusú szószék és a keresztelőkút 1790 körül készült.
A református templom jellegzetessége a homlokzat előtti szögletes, vaskos torony.
Kunhegyes 8521 lakosú nagykunsági város a 34-es főközlekedési út és a 102-es/Kál-Kápolna- Kisújszállás/ vasútvonal mentén, a Nagykunsági-főcsatorna mellett fekszik. 1311-ben említik először Hegyesegyház néven, ami azt jelenti, hogy a kunok beköltözése előtt magyarok által lakott, egyházas, templomos hely volt. A török korban vált a Nagykunság szerves részévé. 1786-ban több mint kétszáz család költözött ki Bácskába a kamarai birtokokra „életüknek jobb móddal való folytatása reményében”.
A református temploma 1827-1859 között épült Hild József tervei alapján. Egy 1863-as egyházlátogatási jegyzőkönyv így írta le:”12 öl széles, 30 öl hosszú, 10 öl magas templom, 1 hold 272 négyszögöl fákkal beültetett térségben, két toronnyal, mely négy harangját, órával és villámhárítóval van ellátva. Az egyik legszebb református templomunk, belül két emeletmagasságban körülfutó karzattal. A földszinten dór, az emeleten ión oszlopok tartják a karzatot.
A Sóház a templom szomszédságában található, barokk homlokzatú épület. 1738-ban épült, T alaprajzú, alápincézett, íves árkádos tornáccal. A Szolnok felé haladó sóút fontos állomása lehetett, erre enged következtetni az épület rangos kivitelezése.
Nagyiván 1234 lakosú község, a Hortobágy nyugati kapuja Tiszafüredtől 34 kilométerre délkeletre fekszik.
A település központjában található a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt római katolikus templom és plébánia, amelyek késő barokk stílusban épültek.
A község keleti részén áll a Görbe-csárda, melyet hagyomány szerint a híres pusztai betyár, Rózsa Sándor is látogatott hajdanán.
A táj egyedülálló értéke a délibáb, a puszta szegélyét övező kunhalmok és a közeli ősmocsár. A környék madarakban különösen gazdag. A falu szélén áll a Hortobágyi Nemzeti Park nagyiváni fogadóháza, melyben néprajzi gyűjtemény is megtekinthető.
Tiszabura 2752 lakosú község a Tisza-tótól 10 kilométerre, délre fekszik. Az Árpád-kori település, Kemej megyéhez tartozott. 1335-ben egy Visegrádon kelt adománylevél szerint Róbert Károly a helységet István királyi jegyzőnek adja. A terület igen gyakran cserélt gazdát. Burát 1738-1741 között telepítették újra.
Gótikus műemlék temploma a XV. században épült.
Református temploma 1799-ben épült.
Tiszaderzs 1358 lakosú község a Tisza parton, Tiszafüredtől 17 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település a Tomaj-nemzetség egyik ősi birtoka volt. A pápai tizedjegyzék 1337-ben Ders elnevezéssel már említi.
A romtemplom a XIII. században, román stílusban épült, elpusztult 1793-ban.
Az 1793-ban épült a műemlék református templom késő-barokk stílusban.
A református templommal szemben található Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása, a I. és II. Világháborús Emlékmű.
A Borbély-kúria 1756-ban, barokk stílusban készült.
Tiszafüred 13749 lakosú város a 33-as és 34-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 103-as/Karcag-Tiszafüred/ és 108-as/Debrecen-Füzesabony/ vasútvonal mentén a Tisza-tó partján, a Hortobágyi Nemzeti Park és a Nagykunság fekszik. A korábban közigazgatásilag önálló Tiszaörvény és Tiszaszölös hozzácsatolásával lett város Tiszafüred 1984-ben. Az oklevelekben történő első említése 1273-ból ismeretes. A történelem folyamán többször is elnéptelenedik. A XVIII. század első felében fontos tiszai átkelőhely. 1746-ban Tiszafüred mezőváros lett. Tiszafüred-Kócsújfalu a Hortobágy szélén, a várostól 16 kilométerre található 2-3 utcás kis település is Tiszafüredhez tartozik.
A római katolikus templom 1827-ben, neobarokk stílusban épült.
A református templom a XVIII. században, barokk stílusban készült el.
A Lipcsey-kúria 1840-ben, klasszicista stílusban épült.
A város történetét őrzi a Kiss Pál Múzeum és a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház.
Tiszagyenda 1081 lakosú község Kunhegyestől 7 kilométerre, nyugatra fekszik. A helység az Árpád-korban már létezett. A XVII. században egyszer pusztaként, egyszer faluként említik. 1683 körül a törökök segédcsapatai dúlják fel. Ezután Gyenda két és fél évszázadon át puszta maradt. A XIX. század közepétől gyors ütemben népesül be ismét.
Az 1770-es években lebontották a romos templomot, ami helyett 1900-ban készült el az új templom.
Tiszaigar 926 lakosú község a 34-es főközlekedési út mentén, Tiszafüredtől délkeletre, 10 kilométerre fekszik. A település már a XIII. században létezett. 1686 után lakott helyként nem is szerepel. A XVIII. század elején a fürediek és a szőlősiek bérlik az igari pusztát.
1786-ban új református templomot építettek késő barokk stílusban.
Másik műemlék jellegű építményük a késő barokk stílusban épült katolikus templom.
Tiszaörs 1510 lakosú község a 34-es főközlekedési út mentén, Tiszafüredtől délre, 14 kilométerre fekszik. Már 1292-ben említik a falut abból az alkalomból, hogy Örsi Imre az egri püspökségre hagyományozza. 1703-ban 16 család által lakott puszta. 1766-ban katolikus jobbágyokat telepítettek a korábbi lakosság helyére.
Tiszaörs műemlék jellegű, dombon álló temploma 1783-ban épült, Francz József egri mester építette, a főoltárképet Zirekler János egri festő festette.
Tiszaroff 1937 lakosú község Kunhegyestől 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község területén és környékén feltárt leletek azt bizonyítják, hogy a Tisza partján az emberek már az őskorban letelepedtek. A kőkorban és az azt követő rézkorban is éltek itt emberek. Az itt feltárt leletek a Nemzeti Múzeumban találhatók. A nyelvi hagyományok és a népmondai elemek alapján úgy tartják a roffiak ma is, hogy a község határában lévő Ajtóshát és Borshalom dombjain a hunok díszes bőrsátrai álltak hajdan, s Roff vezér után Attila is táborozott ezen a vidéken. Ennek hitelességét történelmi kutatás eredménye nem igazolta. A Rákóczi - szabadságharc után 1711-ben 20 jobbágy és 6 zsellér lakja a területet. Ekkor kerül a falu egy része a Borbély família tulajdonába. Az 1780-as években már több földesura is van a falunak. Borbély Mihály 1757-ben a meglévő protestáns imaházhoz tornyot építtetett, majd 1762-ben a különálló s ma is meglévő kőtorony is felépült. Az 1840-es évekig rossz, járhatatlan földutak kötik össze a környező helységekkel. A község 13,5 kilométer hosszúságban a Tisza partján fekszik, ebből 2,5 kilométer közvetlen belterület. A települést érintő szabályozás (átmetszés) 1854-55-ben készült el. Párhuzamosan folyt a gátépítés is. A belső település olyan magas parton fekszik, hogy a falut árvíz nem vitte el, de határa többször került víz alá. 1848 előtt úrbéres község volt. 1872. május 11 -én Nagyközséggé alakult. 1871 márciusától járásbírósági székhely. 1879-ben mint a Tiszai Közép Járás székhelyét említik az iratok Roffot, melyet befolyásos földesurainak köszönhette. Az 1900-as évek elejétől fokozatosan csökkent Tiszaroff jelentősége. 1919-ben a Tanácsköztársaság kikiáltása után a községben is megalakult a Vörös Őrség. Leverése után volt parancsnokát elfogták s kegyetlenül megkínozták, majd agyonlőtték. 1945 után a háborús veszteségekkel, de újra nekikezdett a község a munkának. 1848-ban gépállomás kezdte meg működését 24 dolgozóval és 9 géppel. Termelőszövetkezetek alakultak. Híres volt az 1906 - 1908 között létesült gőzmalom melyet 1949-ben államosítottak. 1963 januárjától működött a Tiszaroff és Vidéke Körzeti FMSZ, melynek Tiszaroff volt a központja. 1961-ben új kultúrotthon létesült, melyben elhelyezést nyert a könyvtár is. A faluban bölcsöde, óvoda és 8 osztályos iskola működött. 1926-tól filmszínház is működött a községben. Mindig jelentős volt Tiszaroffon a sport, legjobb eredményt a röplabdások érték el, de a labdarugó, asztalitenisz és kerékpár szakosztályok is jól, sikeresen működtek.
Tiszaszentimre 2356 lakosú község a 103-as/Tiszafüred-Karcag/ vasútvonal mentén, Kunhegyestől 14 kilométerre, északkeletre fekszik. A helység évszázadokon át a Losonczy család birtokában volt. Szentimre római katolikus templomának védőszentjéröl kapta a nevét.
1774-ben a régi templom alapjaira kőtemplomot emeltek, melynek tornyát 1800 építették fel.
Tiszaszőlős
Tomajmonostora 768 lakosú község Kunhegyestől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. A községnév a Tomaj nemzetség egykori szálláshelyére utal, az utótag pedig a falu határában épült monostorra. A település több évszázados múltra tekint vissza. Tomajmonostora egyházi centrum volt a bencés monostor révén. A XVI. században a helyi lakosság többsége magyar volt, feltehetően a 15 éves háború során néptelenedett el a falu.
Tomajmonostorának egyetlen műemlék jellegű épülete van, gróf Magyary-Kossa Géza által a XIX-XX. századforduló táján épített eklektikus, neobarokk részletekkel díszített kastély, mely erősen leromlott állapotban van.
Besenyszög 3491 lakosú község Szolnoktól északra, 14 kilométerre fekszik. A Millér partjain, Szolnok mellett épült a Beseny (Bessen) nevű vízfolyásról kapta a nevét. A község 1771-1774 között négy elpusztult faluból - Szög, Szentiván, Szászberek és Fokorú - alakult ki.
A község jeles szülötte, Chiovini Ferenc festőművész, akiről utcát neveztek el és emlékházat akarnak állítani.
Csataszög 331 lakosú község Szolnoktól 20 kilométerre, északkeletre fekszik. A helység 1994. december 11-e óta önálló község, előtte Nagykörűhöz tartozott.
Hunyadfalva 232 lakosú község Szolnoktól 27 kilométerre, északkeletre fekszik. A helység 1993. január 1-je óta önálló község, előtte Kőtelekhez tartozott.
Kőtelek 1821 lakosú község Szolnoktól 29 kilométerre, északkeletre fekszik. A Közép-Tisza egyik legtisztább vizű, festői szakasza mellett elterülő hatszáz éves település. A mai ismeretek szerint Kö- telket - Keutelek néven 1391-ben egy oklevél említi először. A XVIII. század második felétől már mai formájában fordul elő az egyházi iratokban
A római katolikus templom 1782-ben, késő-barokk stílusban épült.
A Nepomuki Szent János-szobor XVIII. századbeli, barokk alkotás.
Martfű 7264 lakosú kertváros jellegű, fejlett iparú város a Tisza partján, a 442-es főközlekedési út és a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonal mentén, Tiszaföldvár mellett fekszik. Fejlődésében meghatározó szerepe volt az 1930-as évek végén, a csehországi BATA cég által alapított CIKTA cipőgyárnak. 1950-ben önálló község, 1970-ben nagyközség lett, majd a korszerű infrastruktúrával rendelkező település 1989-ben városi rangot kapott. Az urbanizálódást továbbsegítette az 1980-ban megépült, Közép-Európa legmodernebb növényolajgyára, és az 1984-ben elkészült Első szövetkezeti Sörgyár.
1993-1996 között római katolikus és református templom épült. 1996-ban pedig a városháza konferencia- és színházteremmel
A látványos zöldövezetben fekvő városban kellemes kikapcsolódást jelent a Tisza-part és a termálvizes strandfürdő.
Nagykörű 1737 lakosú község Szolnoktól 25 kilométerre, északkeletre fekszik. Nagykörű feltehetően a XVIII. század második felében települt. A török hódoltság alatt folyamatosan lakott hely. A török harcok következtében 1683-1687 között elnéptelenedett. Nagykörű 1872-ben alakult nagyközséggé. Itt van az ország egyik leghíresebb cseresznyetermelő területe, Nagykörű híres cseresznyevirágzásáról.
Ma is álló római katolikus temploma 1766-1784 között épült. Az 1944-ben megsérült toronysisak helyett alacsony gúlatető fedi. 1994-ben eredeti állapotába építették meg a tornyot.
A település népi műemlék jellegű épületei közé tartozik a „Halászház” valamint az „Alkotóház”.
Műemlék jellegű a községben található 1801-ben készült barokk stílusú Nepomuki Szent János szobor.
Rákóczifalva 5577 lakosú nagyközség a 442-es főközlekedési út mentén, Szolnok déli szomszédságában fekszik. A település elődjének, Tiszavarsánynak első említése 1075-böl való. Folyamatosan lakott hely, egy időben mezővárosi rangot is kapott. A török hódoltság kezdetén a környék egyik legnépesebb települése. Lakossága a 15 éves háború alatt megritkult, s bár létezik a XVI. században is, elveszti korábbi jelentőségét. A török kor végén pusztul e1.1703 körül említik visszatérő lakosságát, de a községszervezet már nem alakul ki, s II. Rákóczi Ferenc - bár itteni birtokán kastélyépítésbe kezd sem szervezi újjá a falut. 1880-tól toborzott telepesek által születik újjá a község 1883-ban.
Rákócziújfalu 2040 lakosú község a 442-es főközlekedési út mentén Martfűtől 4 kilométerre, északra fekszik. 1950-ben Alsó-Varsánypusztát, Csillag-majort, a Tiszahajlati tanyákat, Újtelep külterületi lakott helyét egyesítették, s ez a rész Rákócziújfalu néven levált Rákóczifalvától, önálló község lett. A falu közepén emelkedik a helybeliek által Törvényhalomnak nevezett magaslat, melyen a szájhagyomány szerint az egykori Tiszavarsány bírái ítélkeztek.
Szajol 4023 lakosú község a 4-es főközlekedési út, valamint a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/, a 120-as/Lőkösháza-Békéscsaba-Szolnok-Budapest/ és a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonalak mentén, Törökszentmiklóstól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. A község oklevelekben történő említése először 1261-ben fordul elő. A település a szolnoki várispánsághoz tartozott. 1872-ben nagyközséggé alakult.
1744-ben templomot építettek a Tisza partján, majd újabb katolikus templom 1833-ban épült.
Szászberek 955 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 86-os/Szolnok-Újszász-Vámosgyörk/ vasútvonal mentén, Újszásztól 3 kilométerre, északkeletre fekszik. 1489-ben már mezővárosként említett Szászberek a XVI. század elejére elveszti rangját és ismét falu lesz. 1438-ban már temploma volt, de az 1680-as évekbeli török-tatár pusztítás nyomán egyháza elenyészett.
A város a 4-es és a 32-es főközlekedési utak kereszteződésében terül el. A helység a 82-es/Hatvan-Szolnok/, a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/, a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/, a 120-as/Lőkösháza-Békéscsaba-Szolnok-Budapest/, a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ és a 145-ös/Kiskunfélegyháza-Szolnok/ vasútvonalak gócpontja. A történelmi Szolnok a Tisza és a Zagyva találkozásánál épült fel. A város történelme igen gazdag. Szolnok neve 1030 körül válik ismertté, amikor az államalapító Szent István király az újonnan szervezett Szolnok vármegye központjává teszi. A Tisza és a Zagyva egybefolyása által képezett, védett magaslaton épül ki az ispánsági vár, amely nevét Zounok ispánról kapta. Az Alföld szívében elterülő megyeszékhely nevét elsőként egy 1075-ből származó írás említi. Szolnok jelentősége különösen megnő a XVI. Század közepén, régi várát a fenyegető török veszély miatt 1550-51-ben megújítják, majd a várost fallal és vizesárokkal veszik körül. 1552-ben Szolnokot a török katonai és szandzsákszékhellyé alakítja, de uralmuk alatt a város képe nem változott. Nevükhöz fűződik az 1562-ben veretett cölöphíd a Tiszán, mely hazánk egyik legrégibb hídja. A 133 évi uralom alól 1685-ben szabadult fel Szolnok. A vár védelme alatt a tiszai sószállítás egyik központjává fejlődik, a szállítóeszközként szolgáló tutajok fenyőiből pedig jelentős manufakturális faipar alakul. A XVII. Század végére a kishatárú város idegenforgalmi népessége megnő, hídját folyamatosan megújítják. A reformkor szellemi gazdasági életet megújító törekvései a város fejlődését nagymértékben elősegítették. A Tisza szabályozása, a gőzhajózás és a vasút Szolnok hídváros szerepét megnövelte, megélénkül a tutajozás, és a tiszai fahajó-forgalom. 1847-ben megépül a vasút Pest-Szolnok szakasza. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Szolnok központi szerepet játszott a meglévő vasút és a tiszai hajózás révén. 1849. március 5-én a szolnoki csata győzelmét követően indult meg a Tavaszi hadjárat. A XVIII. század elején még katonai és mezőgazdasági tevékenységet folytattak a város lakói, ez azonban az 1860-70-es évekre iparforgalmi jelentőségűvé válik. 1876-ban főként a vasútnak köszönhetően újra megyeszékhellyé válik, s ez közigazgatási, kulturális szerepkörét is megnöveli. A XIX-XX. századforduló táján élelmiszer- és malomipara megerősödik, kereskedelme, üzletei, bankjai új építkezésekkel kialakítják Szolnok jellegzetes városközpontját. A további fejlődést megszakítja az I. Világháború, amely után 77 napig frontvárossá alakul a város, s ebből a pusztulásból kellett felépülnie. Ugyancsak talpra kellett állnia, s újjáépíteni a várost a nagy áldozatokkal az itt élőknek a II. Világháború idején az 1944. évi bombázások után is, mert az egykori szemtanuk szerint mintegy négyezer ember lézengett csupán a városban. A háborús károk helyrehozatala után megkezdődött a város fejlesztése. Az 1950-es években túlméretezett ipari beruházásokra került sor, amelyben csak részben vették figyelembe a belső erőket, meglévő adottságokat. Hatalmas építkezés kezdődött meg, lakótelepek alakultak ki, s a környékből betelepülő parasztsággal felduzzadt a város lakossága. Azok a politikai konfliktusok, amelyek jelen voltak a városban, országosan is jelentkeztek és változásokat követeltek. 1990. november 13-ától Szolnok megyei jogú város lett.
Szolnok ma lüktető és eleven város, amely egyszerre ad romantikát és kecsegtető jövőt. Azt mondják, azok az emberek, akik folyóvíz mellett laknak, lelkükben szabadok, gondolataikban szárnyalók, érzelmeikben barátságosak. Itt az Alföld centrumában, a Tisza és a Zagyva védő ölelésében lüktet a 77634 lakosú város élete, alig merve átlépni óvó s egyben szorító korlátait, a két folyót.
A város történelme során több ízben szenvedett jelentős károkat, így napjainkra kevés műemléke maradt. Az idelátogató mégis találhat számos szép épületet, teret, utcarészletet, amit megőrizhet emlékezetében. Élményt jelent a vendégeknek az egykori mintegy tízholdas versailles-i stílusú park közepén felépült Tisza Szálló és Gyógyfürdő, melynek termálvize kiválóan alkalmas reumatikus és mozgásszervi betegségek gyógyítására, gyomorbetegségek enyhítésére. A Tisza-parti sétány és a mellette elterülő Verseghy-park szobraival és csobogóival, szebbnél szebb virágaival idősek és fiatalok egyaránt kedvelt sétáló és szórakozóhelye. Innen csak néhány lépés a Szigligeti Színház gyönyörűen felújított országosan is kiemelkedő szépségű épülete. Aki betér ide egy rangos előadásra, ha a szíve és a lelke befogadásra kész, érzi, amint a régi művészek szelleme ott bolyong a zsinór-padlás felett, és hang nélkül tapsolnak lelkesen az ezredforduló művészeinek.
A patinás Tisza Szálló melletti parkban találkozhat a város szülöttének, Verseghy Ferenc költő bronz portréjával, valamint az evangélikus, a református és az 1757-ben épült barokk műemlék belvárosi katolikus templom ég felé nyúló tornyaival és tisztelet parancsoló épülettömbjeivel.
Az 1902-ben épült egykori zsinagóga falai között a Szolnoki Galéria kiállításait láthatjuk.
A Tisza és a Zagyva torkolatánál látható a carrarai márványból készült Damjanich-lovasszobor, mellette a határainkon túl is rangot szerzett Művészetelep, mely az ország legrégibb alkotótelepe, és kissé távolabb a szerényen meghúzódó Vártemplom. A Tabán városrész újjáépített, de az egykori halászfalu utcaszerkezetét megőrző emberléptékű házai közt várja vendégeit a Tájház Múzeum, ahol a hajdan itt élők tárgyai, használati eszközei között átérezhetjük a kor hangulatát. A Tisza hídjától a városba vezető főutcán is megcsodálhatjuk jó néhány, régmúlt időkből megmaradt épületet, mint például a Bíróság, Megyeháza, a Tudomány és Technika Háza és a Városháza épületeit. Miután megpihentünk a Kossuth tér szökőkutas, virágoktól tarka, árnyékos padjainak egyikén, az építészetileg is élményt nyújtó Damjanich Múzeum kiállításaiban gyönyörködhetünk.
A Tiszától körgáttal védett Tiszaliget hatalmas fái alatt sportlétesítmények, vendéglátó egységek húzódnak meg. A Tiszaliget sportolásra, pihenésre, kikapcsolódásra vágyók számára kínál sokféle lehetőséget. Azok a látogatók, akik aktívan próbálják tölteni az idejüket sokféle elfoglaltságot találhatnak.
Szolnok a vizek városa, de a két folyó adta sportolási lehetőségen kívűl a vadászat, a lovaglás és a sportrepülés nyújthat kellemes kikapcsolódást. Szolnok környéke ma is gazdag természeti értékekben. A Holt-Tisza vize nyáron fürdőzésre, télen korcsolyázásra alkalmas és egész évben a horgászok paradicsoma. A tiszai kirándulóhajókról megtekinthetők az érintetlen ártéri erdők, melyek az eredeti arculatukat őrzik.
Tiszajenő 1699 lakosú község a 145-ös/Szolnok-Kiskunfélegyháza/ vasútvonal mentén, Tiszakécskétől északra, 14 kilométerre fekszik. A helység a Vezsenyi Szőlők és a Pusztajenő külterületi lakott helyekből alakult 1954-ben. Múltja azonban a XV. század elejéig visszavezethet. A török hódoltság alatt jó ideig lakott hely volt, majd elpusztult. A XIX. század közepén csupán néhány család élt ott. Tiszajenőn palackozzák a híres MIRA VIZET.
Tiszasüly 1780 lakosú község a Tisza-tótól délnyugatra, a Jászsági-főcsatorna mellett fekszik. Bár az írott forrásanyagokban csak a XIV. század elején találunk a településre utaló feljegyzéseket, a régészeti leletek arra vallanak, hogy valószínűleg már az Árpád-korban is lakott hely volt. A török hódoltság idején pusztaként említik.
A római katolikus templomának hajója XIV. századi gótikus, a szentélye XV. századi. Később barokkizálták.
Tiszavárkony 1729 lakosú község a 145-ös/Kiskunfélegyháza-Szolnok/ vasútvonal mentén Szolnoktól délre, 15 kilométerre, a Tisza jobb partján fekszik. Tiszavárkony nevét először 1301-ben “Varkun” alakban a Képes Krónika említi. A település 1872-ben lett nagyközség.
A Kisasszony-temploma 1728-ban barokk stílusban épült.
A református temploma klasszicizáló késő-barokk stílusban épült a XVIII. században.
A községben népművészeti alkotóház működik.
Az egykori vár helyét emlékmű jelöli.
Tószeg 4688 lakosú nagyközség a 145-ös/Szolnok-Kiskunfélegyháza/ vasútvonal mentén, Szolnoktól délre, 5 kilométerre fekszik. Laposhalom neve száz esztendeje foglalta el helyét a prehisztoria (ősrégészet) tudományában. Azon lelőhelyek közé tartozik amelyet valamennyi, az óvilággal foglalkozó ősrégész fogalomként használ. A Tisza gyakori áradásai nyomán „a tószegi szájhagyomány idővel „Kucogóra” keresztelte a Laposhalmot.
A község másik nevezetessége a Gerje menti füves puszták, amely a jászkarajenői és köröstetétleni füves pusztákkal alkot egészet. Sziki növényvilága és a területen megtalálható több mint 200 madár faj egyedülálló.
Újszász 6826 lakosú város a 82-es/Hatvan-Szolnok/, a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/, és a 120a-s/Szolnok-Újszász-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik a Zagyva és a Tápió találkozásánál. A XIX. század második felétől a vasúthálózat kiépülésével jelentős vasúti csomóponttá vált. A helység keleti oldalán, a Zagyva folyó mentén csatlakozik a belterülethez a Parkerdő, ami pihenési és sportolási lehetőségekre kiválóan alkalmas.
A városban lévő két volt Orczy kastély műemlék épület, jelenleg mindkettőben Szociális Otthon működik. Ezen a területen több természetvédelmi terület található, ezek közül is a legkiemelkedőbb az eklektikus stílusú Orczy kastélyt körülvevő kastélypark, amelyben védett növényritkaságok és őshonos fák találhatók.
Vezseny 627 lakosú község a 145-ös/Kiskunfélegyháza-Szolnok/ vasútvonal mentén, a Tisza-folyó legnagyobb kanyarulatában Martfűvel és Tiszaföldvárral szemben helyezkedik el.
Zagyvarékas 3722 lakosú község a 82-es/Hatvan-Szolnok/, a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/ és a 120a-s/Szolnok-Újszász-Budapest/ vasútvonalak mentén, Újszásztól 8 kilométerre, délkeletre fekszik. A település első okleveles említése, 1347 óta megannyi megpróbáltatáson mentek keresztül. A 15 éves háború idején semmivé vált Rékas. Kétszeri elnéptelenedés után 1713-tól Rékas folyamatosan lakott hely. A lakosok a felrobbantott Zagyva-híd mellett két pontonhidat építettek, később pedig egy fahidat is.
Kőtemploma már 1347-ben állt. 1724-ben új templomot építettek, amit 1910-ben építettek át.
Kétpó 818 lakosú község a 120-as/Lökösháza-Békéscsaba-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőtúrtól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1679-ben az akkor már pusztaként szereplő vidéket elzálogosították és Kispó és Nagypó sorsa összefonódott Mezőtúréval. A Mezőtúr határában lévő nagyobb tanyaközpontokból 1952-ben községeket szerveztek. Ekkor három kisebb település (Kispó, Pusztapó és Csali) egyesítésével alakult Kétpó. A község központját még egy évtized múlva is jelentős, de az 1980-as évek végére eléggé megcsappant tanyarendszer övezte.
Mesterszállás 791 lakosú község Tiszaföldvártól keletre, 17 kilométerre fekszik. A Hármas-Körös jobb partján (nem közvetlenül a folyó mellett) festői környezetben helyezkedik el a település Kunszentmárton és Mezőtúr között. A kis települést az 1347-böl származó oklevél említi először “Magister” néven, majd a középkori eredetű község 1537 óta viseli a Mesterszállás nevet. A jelzett év decemberében Szapolyai János király és Czibak Imre, a Szent Koronát is magukkal hozva, itt szálltak meg.
A legenda szerint Rózsa Sándor egyik fő hadiszállása volt a mesterszállási fekete-halmi csárda, amely halomra 1895-ben a jelenlegi templomot építették.
Mezőhék 395 lakosú község Martfűtől 8 kilométerre, délkeletre fekszik. A település kiterjedt tanyavilágból alakult ki az 1950-es években. Közlekedési útvonalak metszéspontján helyezkedik el.
A Római Katolikus Egyház jóvoltából egy impozáns kis templommal gazdagodott a település.
Pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas területekkel rendelkezik, horgászhelyek: Tisza II. öntöző csatorna, Mezöhéki Táncsics tó, a 60 ha nagyságú erdőterület, mely kiválóan alkalmas pihenésre, kirándulásra, téli időszakban vadászatra is.
Mezőtúr 19333 lakosú város a Nagyalföld középső részén, a Hortobágy-Berettyó partján fekszik. A helységet érinti a 46-os főközlekedési út valamint 120-as/Lőkösháza – Békéscsaba- Szolnok- Budapest/ és 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/ vasútvonalak. Nevét minden bizonnyal a Túr folyótól kapta. A Berettyó, amelynek partján települt, az Árpád korban a Túr nevet viselte és a folyó mentén több település nevében is előfordul: Túrkeve, Túrpásztó, Túrtő. Okleveleink Thur, Túr, Nagy-Túr, Tisza-Túr, Mező-Túr néven emlegetik. Az ármentesítés előtt a települést félig átölelő mocsárvilág a Nagy- Sárrét kezdetét jelentette. Volt, hogy áradásos időben Túrról Szarvasra csónakon el lehetett jutni. Az, hogy a város alapjait kik és mikor rakták le, nem tudni. Mezőtúr, amely 1998-ban 620 éves városnak tudhatja magát, igen régi település. A régészeti leletek tanúsága szerint már a történelem előtti időkben is folyamatosan lakott hely volt. A honfoglaló magyarok Túr alatt keltek át a Körös folyón. A hét vezér közül Tas és Szabolcs hódította meg ezt a vidéket. Ond vezér törzse szállta meg Túr környékét, s az ő leszármazottjai, a Bár- Kalán nemzetség ivadékai hosszú időn át uralták ezt a tájat. A későbbi századokban birtokosai gyakran változtak. Közöttük ott vannak a Hunyadiak, majd a Rákóczyak is. A város felső részét több mint 380 éven át birtokolta a Nagykállói Kállay család. Az első írásos emlék az 1205-1235 közötti időből való: a Váradi Regestrum villa Tur név alakban említi. Ettől kezdve királyaink okleveleiben már gyakrabban előfordul. A XIV. századtól az árutermelés kibontakozásával egyre inkább előnyös helyzetbe került a környező településekkel szemben. A Sárrét mocsárvilágán át az egyetlen járható út a mezőtúri révnél kezdődött. Ez volt a legrövidebb út a szolnoki réven keresztül a Budáról Erdélybe vezető utak közül. Az átkelőhely fontos városfejlesztő tényező lett, így a század második felében Túr is a mezővárosok sorába lépett. Mezővárossá nyilvánító oklevele 1378-ból Nagy Lajos királytól származik, aki több ízben is megfordult Túron. Mint mezőváros vásártartási jogot kapott, földesurának egy összegben, pénzben rótta le adóját, vámmentességet, sőt vámszedési jogot élvezett. A XV. században már híres vásárai voltak, melyeknek jelentősége a következő századokban tovább nőtt. Belső ügyeit önállóan intézte a város. Mezőtúr 1378-ig királyi birtok. Első ízben Zsigmond adományozta Brankovics Györgynek, cserébe a hadászati szempontból fontos délvidéki birtokaiért. A város földesurai később gyakran cserélődtek. Mátyás korában Túr Alsó- és Felsőrészre különült, mivel a király a birtokot nem egy darabban adományozta. Amíg a Felső részt Mátyás uralkodásától mindvégig a Kállay család birtokolja, addig az Alsórész földesúrai az évszázadok során gyakran változtak. Volt Szilágyi Míhályé, Corvin Jánosé, Lorántffy Zsuzsannáé, majd a Rákóczy, a Paluskai és az Aspremont család birtokolta. Az I. Lajostól és Mátyástól kapott privilégiumokat évszázadok során a város jól kamatoztatta, az is bizonyítja, hogy már 1848 előtt önerejéből váltotta meg magát a földesúri terhek alól, megfizetve az örökváltságot. Mezőtúr lakosai 1848-ban már mint szabad polgárok lépték át az új korszak küszöbét. A török hódoltság alatt Túr a szolnoki szandzsákhoz tartozó szultáni birtok. A város a török hódoltság (1562-1692) alatt, mint a szolnoki szandzsákhoz tartozó szultáni birtok fegyvertartási jogot kapott. A pasa és a bég oltalomlevelekben védte nemcsak a kóborló hadaktól, hanem még földesuraival szemben is. A török kiűzése és a Rákóczy -féle szabadságharc idején nagyon súlyos időszakot éltek át a túriak. Rengeteg kárt szenvedtek forintban, gabonában, jószágban és nem utolsó sorban emberéletben. A lakosság kétszer kényszerült a város elhagyására 1692-től 1699-ig tartott az úgynevezett “első futás”, 1705-1710-ig a “második futás.” A lakosság védett helyekre húzódott, de ekkor is szervezett közösségi életet élt, és mezővárosi jogait is sikerült átmentenie. Nagy Lajostól és Mátyástól kapott privilégiumaikat a későbbiekben jól kamatoztatták. A város ismét fejlődésnek indult, ipara kereskedelme fellendült. A fejlődés meghatározó eleme a mezőgazdaság volt. Óriási határában nagy jelentőségű szarvasmarha- és juhtenyésztés folyt. Ez az 1800-as évek második felében visszafejlődött az ármentesítések következtében. A folyószabályozással kiépült hatalmas gátrendszer létrejöttével viszont majdnem megkétszereződött a földművelésre alkalmas terület. Mindezzel együtt megszűnt a várost övező mocsárvilág. A tanyásrendszer már az 1710-es években kialakult. Ez országosan is egyike volt a legrégibb ilyen jellegű gazdálkodási formának. A XIX. század második felében a lakosság egyharmada a tanyákon élt. Az első tanyasi iskola 1874-ben épült. Az építkezést a birtokosok adományai tették lehetővé. 1927-ben már 19, 1950-ben pedig 22 iskola működött a határban. A város iparosai, a tímárok, szűcsök, süvegesek, szíjgyártók, csizmadiák, szűrszabók, korsósok, kerékgyártók, kádárok, kovácsok, lakatosok céhekbe tömörültek, és messze vidékekkel tartottak kapcsolatot. Idővel a belterületen élő lakosság polgárosodó életformája új iparágak megtelepedését tette lehetővé. A XIX. század második felében már egyre több nyomdász, könyvkötő, órás, aranyműves, fényképész, pék, cukrász, borbély élt a városban. Az itt élő népet mindig az erős szabadságvágy jellemezte. Függetlenségi eszméiket századokon át vallották és őrizték. Ez a nép “tűzbe ment” városáért, egyházáért. Ezért tartották rebellis városnak, amit meg kell zabolázni. E miatt fejezték le és négyelték fel, a királyi végzés alapján 1753-ban, helyben a 34 éves nemest, Törő Pált, a lázadásszervezőt. Ezért szállta meg Túr városát lovaskatonaság. Ellátásukról természetesen az itt élőknek kellett gondoskodni. Folyamatosan romlott a város anyagi helyzete, s a megnövekedett földesúri terhek miatt a földesurakkal is rosszabbodott a lakosság kapcsolata. A földesúri terhek alól mindkét városrész megváltotta magát már 1848. előtt, önerejéből. Az Alsórész, évekig tartó jogi egyeztetések után 1844-ben, a Felsőrész 1846-ban kötött örökváltsági szerződést az Erdődy és a Kállay családdal. Az 1848-as események nagy hatással voltak a városra. A túriak ott voltak a délvidéki, a kassai harcokban, a szolnoki csatában Damjanich mellett, ahol a rendkívüli hősiességgel csatázó túri “fehértollasok” közül 52 honvéd esett el. Viszont még ott voltak a Budai Vár visszafoglalásánál is. Kossuth Lajos kétszer fordult meg a városban, és a róla elnevezett Czebe- Teleki-ház vendége volt. A 1848-as szabadságharcban nagy volt e vidék embervesztesége és a megtorlás elől bujdosók száma.
Felekezeti hovatartozás szerint Mezőtúr református város. A protestáns tanokkal 1530 előtt ismerkedtek meg az itt élők, reformátoraik lévén. Előbb Luther tanai, majd a kálvinizmus rohamosan gyökeret vert. A Római Katolikus Egyház meg is szűnt, és majd csak 1776-ban alakult újjá 12 hívővel. Az izraelita hitközség 1834-ben, az evangélikus egyház 1921-ben alakult. A protestáns iskola alapítási éve 1530. A túri iskola első nagynevű rektora 1551-52-ben Szegedi Kis István volt, akinek másfél éves irányszabó működése fundamentális értékűvé vált. A református egyháznak ma két temploma, általános iskolája, középiskolája és három parókiája van. A római katolikus egyház általános iskolája 1991 óta ismét működik, és egyre bővül. A város lakóiban mindig erős volt az önművelés igénye. Ez hívta életre a XIX. században a kaszinókat és az olvasóköröket. Ezek lettek a társadalmi események, megbeszélések, műkedvelő előadások, szakmai továbbképzések színterei. Már az 1910-es években többször felmerült egy múzeum létesítésének gondolata is, de ez csak 1983-ban valósult meg a Túri Fazekas Múzeum létesítésével. A város külső képének alakulását földrajzi viszonyai, elrendeződését a térszíni helyzet határozta meg, az utcaképet, főként az Alsórészen a mezőgazdasági jelleg. A középkori városképről az 1514-es parasztháború nyomán kapunk leírást. A települést akkor a Berettyón kívül egy líciumos (szúrós, bozótos növény) sánc védte, melyen több kapu volt. A kapuk mellett vámházak álltak. A piactér a sáncon belül volt, az állatvásárokat a sáncon kívül tartotta a város. A mai városkép a XVIII. században kezdett kialakulni. A dúlások alatt elpusztult épületek romjain a “Futások” utáni nyugalmasabb időkben indult meg az újjáépítés. Megépítették saját erőből a református templomot és a városházát, amely több mint kétszáz évig szolgált e funkcióban és 1928-ban bontottak le. 1728-ban 62 ház és 42 kunyhó szerepel egy összeíráson. Később 1785-ben 1360 ház állt Túron. A náddal fedett meszelt falú, zömmel tornácos házakban egy vagy két szoba, konyha, pitvar, kamra volt. Az udvaron gazdasági épületek sorakoztak. Az itt élők házait, öltözködését, egész életvitelét a kálvinista puritánság jellemezte. A gazdasági erősödés a természet függvénye volt. Érvről-évre súlyos árvizek, tűzvészek, állatvészek, aszályok és ezek következményei sújtották Mezőtúr lakóit. Volt eset, amikor 300 ház égett le. A XIX. század első felére az elszegényedés jellemzővé vált. Az 1850-ben létesített Városi Kórház egy része már szegényházként működött az Alsórészen. A fejlődés ennek ellenére nem állt meg. Az 1853-ban létesült postaszolgáltatással, s az 1858-ban megindult vasúti forgalommal a város kilépett addigi zártságából. Mezőtúr 1872-ben rendezett tanácsú várossá vált, a nagyszabású építkezések ezután kezdődtek. A Kossuth tér impozáns emeletes házai, a református gimnázium épülete, az első artézi kút, az első kőutak, nyomdák, hetilapok nagy előrelépésnek számítottak az 1880-as években. A város történelmi központja a templomot övező Kossuth tér. Legrégibb épületei a templomon kívül: az egykori Czebe- ház, Kossuth ház a XVIII. század végéről, a Bolváry kúria 1821-ből, az izraelita zsinagóga 1862-ből való. A Petőfi emlékét őrző egykori vásárszéli fogadó a Zsindelyes az 1985. évi átépítéskor elvesztette eredeti karakterét. A Milleniumra épült az Újváros temploma, a központi kaszinó épülete, a Járásbíróság, a Gőz- és Kádfürdő, amelyet 1984-ben lebontottak. A város arculata az elmúlt évtizedekben sokat változott. A régi alacsonyfekvésű labdarugó- és korcsolyapályából lakótelep lett, az egykori dinnyeföldekből és vágóhídi kertekből Kertváros. A Szabadság tér szélén emeletes házsorok nőttek ki. A tanyai iskolák elpusztultak és velük együtt sok minden, ami elavultnak ítéltetett. Itt is eluralkodott a sablon, a típus. Örömmel látni azonban, hogy az utóbbi másfél évtizedben számos régi ház kapta vissza egykori arculatát. Mintha megszűnőben lenne az a tendencia, hogy a régi házakból mindenáron modernet csináljanak nem rávaló ablakokkal, és díszeiktől lecsupaszított falakkal.
Túrkeve 10050 lakosú nagykunsági város a Hortobágy-Berettyó partján. A helység először 1261-ben szerepel az írott forrásokban Keveegyház néven, négy szomszédos faluval együtt. Európa egyik legnagyobb síkságának közepén helyezkedik el, a városka határa már természetvédelmi terület. Különleges látvány a XIX. századi szélmalmok együttese.
Néprajzi értékei közül kiemelkedő a kunhímzés, a népdalkincs, a pásztorélet és a tanyás gazdálkodás emlékei.
A római katolikus temploma 1828-ban épült
A református temploma 1755-ben, késő-barokk stílusban épült. Később, 1845-ben megnagyobbították.
A Jégpalota 1830 körül épült, klasszicista stílusban.
A Tájháza a Győrffy-tanyán található.
A Finta Múzeum, amely a névadók alkotásait és a környék pásztorhagyományait mutatja be.
A településen a Berettyó holtága mellett 79 Celsius fokos termálvíz található.
Cibakháza 4512 lakosú nagyközség a 442-es főközlekedési út mentén, Tiszaföldvártól délnyugatra, 6 kilométerre fekszik. Cibakháza már a XIII. század előtt magyar település volt. Nevét feltehetőleg a Czibak családtól kapta. Hosszú időn át fontos szerepet töltött be a Tiszán való átkelésben. Történelmének legdicsőbb időszaka az 1849.február 24-i cibakházi csata. A település fejlett mezőgazdasággal rendelkezik, történelmi korokon átívelően. Cibakházát több száz hétvégi pihenést, kertészkedést, szőlészetet, horgászatot kedvelő városi ember választotta második otthonául.
Csépa 1900 lakosú község, Csongrádtól 14 kilométerre, északra fekszik a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén. A XIV. század közepén Csépa már falu volt. Az 1598-as török hadjárat szinte teljesen elpusztította Csépa környékét. Az új település a régi helyén keletkezett. 1731-re kialakult nemesi önkormányzata.
A település templomát 1729-ben egy korábbi kápolna helyére vályogból építették és 1798-ban szentelték fel.
1845-ben Csépán zsidótemplomot, majd 1889-ben egyesült protestáns templomot is építettek.
A Helytörténeti Gyűjtemény a Béke utcában található.
Cserkeszőlő 2166 lakosú község a 44-es főközlekedési út mentén, Kunszentmártontól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Tiszakürt szőlőtelepítésen létesült önálló község. Varjas- és Kisasszonypusztán az 1810-es években kezdtek szőlőt telepíteni. Több család kiköltözött és szőlőműveléssel kereste kenyerét. 1952-ben lett önálló község. A Cserke mint földrajzi név Tiszakürt határában előfordul a XIX. században. Cserkeszőlő nevet az önállóvá váló község vette fel. 1943-ban találtak gyógyvizet itt, s erre a vízre építettek 1955-ben gyógyfürdőt.
Kunszentmárton 9710 lakosú nagykunsági város a 44-es és 45-ös főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ és 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonalak mentén, a Hármas-Körös bal partján fekszik. A helység az egyetlen olyan nagykunsági település, amely templomi védőszent nevét viseli. Ezért minden bizonnyal már a tatárjárás előtt is templomos hely lehetett. A török idők alatt elnéptelenedett. 1718-ban a Jászságból jövő katolikus népesség szállja meg. 1807-ben városi rangot és ezzel együtt vásártartási jogot nyert.
A római katolikus templom késő barokk stílusban Jung József építette 1881-1884 között. A karcsú, magas tornya a közelben folyó Körösben tükröződik. A hajó három boltszakaszos, félköríves szentély csatlakozik hozzá. Barokk oltára és szentképei érdemelnek figyelmet.
A város egyik műemlék jellegű épülete a református templom, melyet 1937-ben avatta fel Balthazár Dezsö debreceni püspök.
A zsinagóga 1912-ben, szecessziós stílusban épült.
A városháza 1813-ban, copfstílusban épült.
A régi börtönépületben helytörténeti gyűjtemény látható.
Nagyrév 828 lakosú község Tiszaföldvártól délnyugatra, 15 kilométerre fekszik. A község első említése 1380-ra tevődik. Nagyrév a XVI. század közepétől a XVII. század elejéig Pest megyéhez, utána Külső-Szolnokhoz tartozott. 1687-1703 között néptelen puszta, majd 1717-1719 között telepítették újjá. 1872-ben Nagyrév nagyközség lett.
A mai templomuk 1853-ban készült el.
Öcsöd 3751 lakosú Körös-menti nagyközség a 44-es főközlekedési út mentén, Kunszentmártontól északkeletre, 11 kilométerre fekszik. A mai község területe öt középkori falu határát foglalja el. Ezek a települések a következők: Bábocka, Öcsöd, Tatárszállás, Fehéregyháza és Veresegyháza. Fehéregyháza 1297-töl fordul elő az oklevelekben. A település a XV. században mezővárosi rangot kapott. 1580-ban bekövetkezett pusztulása után területét 1714-ben csatolták Öcsödhöz. 1876-ban elkészült a Körös folyón az első fahíd, amit 1896-ban váltott fel az állami beruházásból épülő és az 1944-ben történt felrobbantásáig álló vashíd.. Itt nevelkedett József Attila költő gyermekkorában.
A református templom 1784-ben, késő barokk stílusban épült, mai formáját 1859-ben nyerte el.
A Rákóczi utcában Helytörténeti Gyűjtemény látható.
Szelevény 1206 lakosú község a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén, Kunszentmártontól 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település nevének Zelebyn alakban történő említése régi településre utal. A falu nevéből szláv eredetű lakosságra lehet következtetni, de a Telekparton talált cserépbogrács töredékek honfoglaló magyarok korai megtelepedéséről vallanak. A településnév bizonyíthatóan nem jelzi szláv lakosok jelenlétét, s később is csak magyar családnevek fordulnak elő. 1992. január 1-je óta önálló, előtte Kunszentmárton városhoz tartozott.
A neogótikus stílusú katolikus templomot 1911-ben építették.
Tiszaföldvár 11977 lakosú Tisza-parti város a 442-es főközlekedési út és a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonal mentén fekszik. Nevét hajdani földváráról kapta. A községet 1467-ben említik először egy oklevélben. A 15 éves háború során a falu tejesen elpusztult és 1721-től protestáns jobbágyok telepítik ujjá.
Református temploma 1788-ban barokk stílusban épült.
Az evangélikus temploma 1860-ban késő-klasszicista stílusban épült.
Tiszaföldvár műemlék jellegű épületei közé tartozik még a Göt-kuria, amely romantikus elemekkel kevert, egyéni stílusban készült kastélyszerű épület.
Tiszainoka 446 lakosú község Tiszakécskétől 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység első, oklevelekben történő említése 1450-ben történik “Inatha” néven. 1735 táján a lakosság egy része ismeretlen okok miatt elköltözött. Helyükbe a Felvidékről és Békésből érkeztek telepesek. Tiszainoka 1872-ben nagyközség lett. A Tiszainoka kereskedelmében, közlekedésében egyaránt fontos szerepet játszó faszerkezetű komp 1961-ig üzemelt.
1711-ben építenek református templomot.
Tiszakürt 1608 lakosú tiszazugi község Kunszentmártontól 13 kilométerre, nyugatra fekszik. Az arborétumáról nevezetes helység 1075-ben a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében “Villa Kurth” néven van említve. A település először királyi birtok volt, majd a XVIII. század végétől váltakoztak birtokosai.
A Bolza-kúria a XIX. században épült.
Arborétumában sokféle fenyőfaj, hatalmas tölgy és szilfák, valamint egzotikus növények tekinthetők meg. A XIX. század közepén Bolza Péter birtokos kezdeményezésére ültették az első fákat a Tisza szabályozása után árvízmentessé vált parkban, s ezzel megvetették az arborétum alapjait.
Tiszasas 1230 lakosú község a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén, Tiszakécskétől 14 kilométerre, délkeletre a Tisza ölelésében fekszik. A község első említésekor, 1348-ban királyi birtok volt. 1472-ben Kinizsi Pál foglalta el.
A község műemlék jellegű épülete az 1789-ben épült késő barokk stílusú református templom.
Berekfürdő 855 lakosú község a 103-as/Tiszafüred-Karcag/ vasútvonal mentén, Karcagtól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település Karcaghoz tartozott 1992. július 1-jéig, jelenleg önálló. Újkori története az 1920-as évek közepén kezdődött. Pávai Vajna Ferenc szénhidrogén után kutatva két fúrt: az egyik 960 méteres, a másik 1200 méternél mélyebb. Ezekből 65 Celsius fokos gyógyvíz tört felszínre hidrogénkarbonátos, kloridos és jódos összetételű. Erre a vízre 1932-ben gyógyfürdőt épített Karcag városa. A megbékélés háza, a református egyház modern épületegyüttese, az egyik legnevezetesebb helyi látnivaló.
Karcag 22577 lakosú nagykunsági város a 4-es főközlekedési út, valamint a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ és 103-as /Karcag-Tiszafüred/ vasútvonalak mellett, a Hortobágy-Berettyó közelében fekszik. Karcag kun eredetű szó, személynévből származik, jelentése: pusztai vörös róka. A település először Karcag János nevében említődik a XIV. század elején. A város csak a XVI. századtól veszi át a vezető szerepet, addig a Nagykunság központja a Kunhegyes határában levő Kolbázszállás volt, melyet az Olas nemzetség birtokolt. Karcagot a XIX. század közepéig Karcagújszállásnak nevezték. A település megfogyatkozott népességével átvészelte a török uralmat. 1702-ben a bécsi udvar a Jászkunságot eladta, ezzel jobbágysorba süllyesztette a lakosokat. Ebből az állapotból csak 1745-ben szabadultak, amikor megváltották magukat. Az önmegváltással, a redempcióval a szabadparaszti fejlődés lehetősége teremtődött meg, ezzel együtt a mezővárosias fejlődés kibontakozhatott. A település képét a városközpont emeletes középületei körül alakuló falusias jellegű parasztporták jellemezték, a tágas határokon pedig tanyarendszer szerveződött. A tanyákat az 1960-as évek helyi agrárpolitikája számolta fel. Híres Karcag népművészete. Karcagnak 300 éves múltra visszatekintő gimnáziuma van, amelyik a Debreceni Kollégium partikulájaként működött. A falai között megfordult Csokonai Vitéz Mihály is. Olyan jeles tudósok nevelkedtek itt, mint Kátai Gábor gyógyszerész orvos természettudományi író, Györffy István néprajztudós, Németh Gyula akadémikus és Gaál László klasszikafilológus egyetemi tanár.
Az 1797-ben épült klasszicista stílusú református templom a város központjában, a Kossuth téren áll. Vaskos tornyának felső részén körülfutó, konzolos tűzfigyelő erkély található, ahonnan a bakter a város nyugalmát és a tüzet vigyázta. Szarukürtjeivel innen jelezte az idő múlását is. A templom belsejét karzat ékesíti. Orgonáját 1866-ban építették 1560 síppal.
A város kecses római katolikus temploma a XIX-XX. századfordulón épült.
A görög kereskedők egykori jelenlétét igazolja a szép ikonosztázú görög templom, amelyben értékes XVIII. századi szertartáskönyvek is láthatók.
A környék sajátosságait mutatja be a Nagykunsági Tájház.
A híres néprajztudósról elnevezett Györffy István Nagykun Múzeumban a helytörténeti gyűjteményen kívül gazdag néprajzi és népművészeti kiállítás látható.
A város ma is a fazekasságáról: a mesterséggel a Kántor János Fazekasházban ismerkedhetünk meg.
Kenderes 5466 lakosú nagyközség a 4-es és 34-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 102-es/Kisújszállás-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Kisújszállástól 7 kilométerre, nyugatra fekszik. A község nevét 1352-ben említik először, de feltehetően már a honfoglalás idején megtelepedett lakossága. Kenderes sorsának alakulását évszázadokon át meghatározta az, hogy beékelődött a Nagykunság települései közé.
Kenderes templomának építése már 1360 körül befejeződött. Műemlék jellegű római katolikus temploma, amelyet késő barokk stílusban, 1783-ban építettek és 1923-ban alakítottak át.
Kisújszállás 12730 lakosú város a 4-es főközlekedési főút, valamint a 100-as/Záhony- Nyíregyháza – Debrecen- Szolnok- Budapest/ és 102-es /Kisújszállás- Kál-Kápolna/ vasútvonalak mentén. A nagykun “szállások” egyike, ősi kun település. Állandó települések a középkor óta vannak itt, hat Árpád-kori település helyét tárták fel az utóbbi harminc évben. Az 1243-46 között betelepült kunok - a mai lakosok ősei - ezekre a helyekre építették szállásaikat. Kisújszállás területe 4-5000 éve lakott hely. Több szállásból álló birtoktest részeként először 1395-ben Kisszállás néven, majd 1470-ben már a mai elnevezésével találkozhatunk egy királyi oklevélben. 1557-ben körülbelül 120-an laktak e tájon. A török hadjáratok idején többször elnéptelenedik. A bujdosó lakosságot Rákóczy fejedelem rakamazi birtokára menekítik. Az újratelepülésre vonatkozó szabadalomlevelet 1717. augusztus 17-én küldi el jóváhagyásra Orczy főkapitány Nyssába a Német Lovagrend nagymesterének, amelyben a betelepülő parasztoknak kétévi adómentességet biztosítanak. 1720-ban 300 lélek él itt. Nagykunság gazdasági fellendülését, a függetlenség visszaszerzését az 1745-ös redemtió hozta meg. 1806-ban I. Ferenc királytól a település mezővárosi rangot kap, vásártartási joggal. Fejlődésnek indul a kereskedelem. Sorra alakulnak a kézműves-céhek. Gaál Sándor kisbundái európai hírnevet szeretek. E mesterség folytatója, ma élő utóda a Takács dinasztia. Európai értékeink közé sorolható a sajátos mintákkal, kézi hímzéssel készült szűr, amelyeket a pásztoremberek viseltek. Az 1848-as forradalom és szabadságharcban jelentős szerepet vállalt a település. Illéssy János nagykunkapitány Kossuth kormánybiztosa, a Debrecenben ülésező országgyűlés tagja volt. 1857-ben épült meg a Szolnok-Karcag között a vasút, amely az országos közlekedésbe kapcsolja be a fejlődő várost. Igazgatását 1872-ig választott kapitány irányította, ez időponttól, viszont rendezett tanácsú lett lakosainak száma: 10000 fő. A millennium idején alakult ki a város mai arculata, a népi építészet jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái mellett a barokk, klasszicizált épületegyüttesekkel. A nagy múltú iskolájában tanított Arany János és itt volt diák Móricz Zsigmond. Az ő nevét viseli a gimnázium.
Budapest-Debrecen között közlekedő vasúton utazó előtt egy alföldi település képe jelenik meg a tájba épülő kültéri, kerti gazdálkodással. Szerkezete egyedülálló e térségben, excentrikus központú, hangulatos képet mutató mellékutcákkal, zugokkal. Mezőváros, iparra, kereskedelemmel, megfelelő szintű szolgáltatásokkal.
A református templom 1785-1788 között épült barokk stílusban, 1828-1830 között klasszicista stílusban átépítették. A torony alsó része 1741-1743 között készült el. 1828-ban villámcsapás következtében leégett a torony és a tetőszerkezet. A templom háromhajós elrendezésű, erős oszlopai csehsüveg boltozatot hordanak. A karzat körölöleli a felső teret. Az II. Világháborúban megsérült toronysisakot az 1980-as évek végén újították fel.
Papi Lajos volt szobrászművész Alkotóháza, a több mint 2000 darabból álló a paraszti gazdálkodás, a paraszti élet eszközeit bemutató gyűjteményes kiállítás a Néprajzi Kiállító-teremben tekinthető meg.
A közel 200 éves Tájházban a népművészeti örökségünk, európai értékeink közül a szalmafonás mestersége közvetlenül is megtanulható.
Kellemes felüdülést jelent a Horváth tanya, ahol az ősi lovaskultúra hagyománya ismerhető meg. A képzettebb lovasok teljesíthetik a “Betyárok-nyomában” túrát, okleveles tanúsítvánnyal tiszteletbeli betyárrá avatás mellett.
A település strandja az Erzsébet liget több hektáros tölgyesének kellemes mikroklímája mellet, 48-49 fokos termálkút (alkálihidrogén- karbonátos-jódos) hévize gyógyító hatású, kempingezési lehetősége.
Kisújszállás városban született Nagy László pedagógus és Papi Lajos szobrászművész.
Kunmadaras 5805 lakosú nagykunsági nagyközség az 34-es főközlekedési út és a 103-as/Tiszafüred-Karcag/ vasútvonal mentén, Kunhegyestől 15 kilométerre fekszik. Gazdaságát évszázadokon keresztül az állattartás határozta meg, és még napjainkban is megvan hatalmas pusztája, a Kápolnási-Nagy-rét, melyet legeltető állattartással hasznosít. Ennek is köszönhető, hogy Madaras az egyik legarchaikusabb nagykunsági település.
A református templom 1766-1768 között épült hat öl hosszúra és három öl szélességűre. A hozzáépített kőtorony olyan nagy volt, hogy egy hat- és egy négymázsás harangot is elbírt. A templomot az 1860-as években átépítették, klasszicista stílusban. A debreceni Református Nagytemplom volt a modell, ennek alaprajzát követték.
A Kossuth-ház klasszicista stílusú, csapott végű, nyeregtetős lakóház. Udvari homlokzatán ívelt árkádos tornác van. Egykori kunkapitányi lakóház, a XVIII. század végén épült. 1849 nyarán Kossuth Lajos volt a ház vendége, ezért a helyi hagyományban Kossuth-ház néven vált ismertté.
Alattyán 2061 lakosú település a 32-es főútvonal mentén Jászberény és Szolnok között fekszik. A helységet 1212-ben a Váradi Regestrum említi először. Az 1300-as évek végén a Kun család birtoka, majd annak kihalása után a Chyrke családé. Az 1945-ös földreform során megszűntek a nagybirtokok. Az 1945-ös földreform során megszüntek a nagybirtokok. 1977-ben az alattyáni és a jászteleki tanács egyesült. 1989-ben ismét önálló község lett.
Alattyán régi fatornyos római katolikus temploma 1766-ban elpusztult, helyette 1773-81 között újat építettek.
A település másik nevezetessége a Gecse Árpád Tájház.
Jánoshida 2681 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, a Zagyva és holt ágai, vizenyős rétjei által tagolt hangulatos jászsági táj egyik ősi múltú települése. A falu a Zagyva partján, a tájegység és a megye központja, Jászberény és Szolnok között félúton fekszik, a folyó egyik fontos hídja közelében. A környéken előkerült korai régészeti leletek és a falu neve alapján bizonyítottnak vehetjük, hogy már a középkort megelőzően jól ismert átkelőhely volt itt, amelyen keresztül fontos út vezetett. 1186-ban már említik premontrei, román stílusú, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomát. 1536-ban egy török támadás majdnem elpusztította a falut. A XVII. század folyamán egyre inkább elnéptelenedett. A török hódoltság után dunántúli és morva telepesekkel népesítették be.
Jász- Nagykun-Szolnok megye legrégebbi műemléke a Jánoshidai római katolikus templom, mely a legtöbb Árpád-kori részletet őriz. A templomot 1188 táján a premontrei rend építette román stílusban. 1757-ben barokk stílusban átépítették. Az 1970-es években végzett régészeti feltárás sokat megmutat a templom korábbi állapotából. Ilyen a félköríves záródású déli és nyugati kapu, a keskeny ablakok és a bordázatok, kőfaragványok.
Jászágó 729 lakosú község Jászárokszállástól délnyugatra, 12 kilométerre található beékelődve Heves megyébe. A község neve valószínűleg jász eredetű. 1550-ben Jászberény mellett a legnépesebb település volt a Jászságban, majd a török időkben elpusztult. A hajdani jász falu helyén ma ásatás folyik, a határ más területein neolit-, bronz-, szarmata-, honfoglalás-kori leleteket találtak. A mai település 1952-ben alakult, három és fél évszázadon át a terület Árokszállás pusztája volt. 1989-ig az iskolában miséztek, ekkor épült szép, modern katolikus temploma, melyet 1989-ben szenteltek fel. Érdekes az iskolában berendezett iskolatörténeti és gyermekjáték gyűjteménye, mely az Apponyi Albert és a Klebelsberg Kúnó népoktatási programja keretében épült tanyasi iskolák tárgyait őrzi. A lakosság kertészettel foglalkozik. A hajdani szőlőtermesztés emléke a viharoszlató harang 1879-ől. A község belterülete is laza szerkezetű, nagy kertekkel, ahol sok az öntözéses, fóliás kertészet.
1990-ben állandó székhellyel Falumúzeumot létesítenek, melynek értékes gyűjteménye áll az érdeklődők megtekintésére.
Jászalsószentgyörgy 3840 lakosú község a 32-es főközlekedési út mentén, Újszásztól 9 kilométerre, északra található a Zagyva partján. A település már 1300 körül is létezett. Jászalsó Szent György községbeliek az akkori nevezet szerint kuruczok voltak. Gyetvai Mihály plébános jegyzete szerint 1706-ban a falu teljesen leégett. 1830-ban mezőváros lett.
1793-ban épült, a késő barokk műemlék jellegű római katolikus templom még most is meghatározza a falu képét.
Jászapáti 9672 lakosú város a 31-es főközlekedési út és a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/ vasútvonal mentén helyezkedik el az Alföld egyik legszebb halmaztelkes települése, sok zegzugos, szűk utcával, amelyre példát csak Kis-Ázsiában találhatunk. A település neve az egykori tulajdonosára, az apátra utal, a jászok megszállásakor valamilyen egyházi méltóság, apát tulajdona volt. A legrégebbi okmány amely a város nevét említi 1391. február 4-én íródott s benne Zsigmond király nádora utasítja a budai káptalant az itteni birtokosok beiktatására. E határjárasi okmány említi a Szűz Mária tiszteletére emelt kőegyházat. Azóta többször hozzátoldottak, újratervezték, amíg a mai kéttornyú Jász Székesegyház megépült. A középkorban virágzó élet volt Jászapátin. Ennek a török idők vetettek véget, a dúlás fosztogatás színhelyévé lett, s az Eger felé vonuló seregek útvonalaként szolgált. 1702-ben elzálogosították a Jászságot a német lovagrendnek. Csak 1745-ben engedélyezte Mária Terézia a földek visszaváltását, a Redemptiot. Ezzel új fejlődés kezdődik. Ekkor emelik hálából az 5 oltáras gót stílű templomot. Az első orgonát 1700 körül állították. 1903-ban Vágó Pál festőművész, Jászapáti híres szülötte ingyen festi a templom mennyezeti freskóját. Jelentős műemlék a klasszicista könyvtár, amely 1765-tól 1984-ig városháza volt.
A római katolikus temploma középkori eredetű, gótikus alapokon álló, kéttornyú barokk stílusban emelt épület 1743-1759 között épült. Bal oldali tornya a rajta levő felirat szerint 1493-ból való, támpilléres alsó része ezt az állapotot tükrözi. Az egyhajós, három boltszakaszos templomot 1825-1829 között kereszthajóval bővítették. A szentély előtti boltozat mennyezetfreskóját a helyi születésű Vágó Pál festette. Több oltárkép Than Mór alkotása. A templomot erődszerű, lőrésekkel ellátott kerítés veszi körül, rajta rokokó stílusú vaskapun lehet bejárni.
Vágó Pál festőművész szülőházát képeivel és a ház berendezéseivel együtt a városra hagyta. Ebből és az örvendetesen gyarapodó néprajzi anyagból rendezett kiállításokat tekinthet meg a látogató a Helytörténeti gyűjteményben.
Jászárokszállás 8021 lakosú város Jászberénytől északkeletre, 17 kilométerre, valamint a 86-os/Vámosgyörk- Újszász- Szolnok/ vasútvonal mentén. A helység legrégebbi említéseiben Arukmelléke (1356), Arukmellékszállás (1366), Arukszállás (1399) név szerepel. 1895-től Jász-Árokszállás, mai neve 1907-ből származik. A “szállás” meghatározatlan etimológiájú elnevezés, a nomád települést értjük alatta. Az árok a város határában is húzódó Csörsz árokra utal, amely különös jellegével már korán felkeltette a figyelmet. Ez az érdeklődés legkorábban kedves mondák születésében nyilvánult meg. Itt a történet magva egy cseh főúr - vagy Csörsz királyfi - akinek menyasszonya csak vízi úton hajlandó vőlegényéhez utazni, ezért kellett ezt az árkot megépíteni. Ezeket a prehisztorikus vagy népvándorláskori sáncrendszereket gyakran az Ördög-árok névvel illette a nép. Tulajdonképpen a Csörsz-árok neve is szláv-eredetiben ezt jelenti. Maga a városi rangot először 1756-ban nyeri el Mária Teréziától egy törmelék-kúpon helyezkedik el, már a XVI-XVII. században népes település volt, saját határán kívül az 1570-ben elpusztult Ágó, Szent András és a kiskunsági Kerekegyháza puszták egy részével is rendelkezett. Az 1850-es évektől kezdve nagyarányú kirajzás figyelhető meg. Az árokszállásiak birtokokat szereztek Csány, Tarnaörs, Visznek, Erk, Atkár, Adács községekben. Önálló településként vált le róla Kerekegyháza (1862), Jászszentandrás (1855), Jászágó (1952). A község fejlődése gyors volt: 1879-re már 199 önálló iparos dolgozott itt. 1879-ben 21, 1925-ben már 52 kereskedője volt. Ugyanakkor 13 kocsma, 2 vendéglő, 3 kávéház és egy szálloda működött. 1887-ben ipariskolát, 1923-ban polgári fiúiskolát hoztak létre. 1868-1948 között Jászárokszállás 9 napilapot indított, melyek több kevesebb ideig léteztek Lakossága 1801-ben 5500, 1852-ben 8310, 1910-ben 11286, 1930-ban 12226 volt, s ez utóbbi a maximum. Néhány történeti érdekesség: 1806-ban Napóleon ellen orosz csapatok vonultak át a falun. A 1848-as szabadságharc tápióbicskei csatájának sebesültjeit az árokszállási plébánián ápolták.
Maga a település a kertes településtípusok közé tartozik, amely azonban nemcsak a Jászságból ismert. Lényege, hogy a funduson a lakóház, kamra, disznó- és baromfiól helyezkedik el. A településmagot a kertek veszik körül, amelyeken a jószágok karámjai, boglyák és a verem állnak. A kertek később vagy beolvadtak a település szövetébe, vagy tanyákká alakultak. A tanyák önálló faluvá is fejlődhettek. A falumag sajátos elrendezését, amely Jászárokszálláson is megfigyelhető, halmaztelepülésnek hívják. Ez a forma ősi, szabályozatlan, esetlegesen kialakult beépítési rendszer nyomait őrzi s ez a későbbi telekelkerítések, utcavezetések tördeltségében, zegzugosságában mutatkozik meg. Az újabbkori, csatlakozó beépítések már nem egy esetben szabályos útvezetésűek.
“A házakkal sűrűn megrakott belső részben eredetileg sem udvar, sem utca nem volt. A házak úgy állottak még a közelmúltban is egymás közelében, mint valami sátortábor. Hogy a magyar téliszálláson, a falu ősén csakugyan nem volt sem udvar, sem utca, kiderül onnan, hogy a magyaroknak nincsen ősi szava sem az utca, sem az udvar fogalmára. Mindkét szót a szlávból vettük át a fogalommal együtt” - írja Győrffy István egy munkájában. De milyen is volt ez a ház? A jászsági parasztház többségében háromosztatú (szoba-pitvar-kamra) tornác nélküli, vert falú épület volt nád-, zsúp-, zsindelyfedéssel. Egy-kettő még látható e fajtából Jásztelken, Jászfelsőszentgyörgyön. Már 1828-ban előírások szabályozták az építést. Ezek meghatározták a ház fő méreteit, az építési anyagokat. Előírták minden községben tégla- és cserépégető felállítását. A tornác a XIX. század második felétől terjed el. Érdekes megemlíteni, hogy a magas tornácos, “gangos” köroszlopos házak típusát Jászárokszálláson építették meg a helyi kőművesek. Úgy tudjuk, hogy más településekre innen származott el. Karácsondon 1904-ben jelenik meg először, árokszállási mester munkájaként. Az oszlopszám a jászok nemesi rangjára is utalt. Eredetét bizonyára a klasszicista kisnemesi kúriák és középületek táján kell keresnünk. A településen szerencsére még jónéhány ilyen ház akad.
Jászárokszálláson három épületet tartalmaz a hivatalos műemlékjegyzék. Ezek: a plébániatemplom, ugyanott a Mária-oszlop és a Széchenyi úton az egykori fogadó, amely ma a Háziipari Szövetkezet épülete. Az árokszállási parókiát Mátyás király egy 1458-as oklevele említi először. A templomról nincs semmi támpontunk, mint ahogy a mostani elődjéről, az 1640-ben épültről is alig. Mai templomát 1761 és 1767 között építették a korábbi, szűknek bizonyult helyén. A költségek okán a templomtestet a korábbi épület tornyához csatlakoztatták. 1779-ben Nyitrai Gáspár plébános Esterházy Károly püspökhöz írt levelében is kifejti, hogy szeretné lebontani az öreg tornyot, mert félő, hogy rádől a az új templomhajóra. Kettős torony építésére szeretné megnyerni a püspököt, olyanéra, amelyet Esterházy a birtokán, Pápán építtetett. A püspök nem támogatta a tervet, leginkább azért, mert nem látta biztosítva az építési költségek fedezetét. Így 1787-ben egy torony került a homlokzatra copf stílusú kapuzattal. Maga az épület barokk stílusú, egyhajós, öt boltszakaszos. A külső majdnem teljesen dísztelen, csak az oromzat barokk kőszobor alakjai és az említetten kívül a két oldalsó kapuzata érdemel említést. A kapuk feletti kronosztichonos felirat az építés időt örökíti meg. Az északnyugati (bal oldali) bejárat felirata: Largo bonorium fonti deo uni ac trino Árokszállásiensis statuere; vagyis “Miden javak bőséges forrásának, a háromságos egy Istennek építették az Árokszállásiak.A délkeleti (jobb oldali) bejárat felirata: Honori sanctae triadis senatus com populo; vagyis “A Szentháromság tiszteletére az elöljáróság és a nép”. Az egyszerű külső mellett gazdag enteriőrt találunk. A csehsüveg-boltozatos mezőket hevederívek és vaskos, három részes párkánnyal koronázott falpillérek választják el egymástól. Megemlítendő, hogy a boltozati harántívek ilyen nagy tereknél ritka módon nem félkör-, hanem kosárívesek, amely szerkezeti merészséget is mutat. A belső egységes barokk összhatású. Azzá teszik a fő- és mellékoltárai, a padok, a szószék, két gyóntató szék. A fő és a két mellékoltár Kracker János Lukács (1717-1779) munkája. A főoltár a Szentháromságot ábrázolja. Kracker osztrák, de munkáinak nagyrészét Magyarországon alkotta meg. Idejötte után rövidesen Esterházy Károly püspök szolgálatába állt, s így az egri egyházmegyében, különösen Egerben alkotott sokat. Nevéhez fűződik az egri kispréposti palota mennyezet-, a minorita templom főoltárképe. Fő műve az egri Liceum könyvtártermében a tridenti zsinat ábrázolása. A mellékoltárok legsikeresebb darabjai: az ország felajánlása Szűz Máriának, majd a hajóban a keresztlevételt ábrázoló jelenet. Értéke még a templomnak a barokk orgona a három nyílásos karzaton. Az orgona a kiscelli (Óbuda) trinitárius templomból került ide. A trinitáriusok 1758-ban fejezték be templomuk és kolostoruk építését. Ekkor a berendezési és felszerelési tárgyakra árverést hirdettek meg. Így kerültek például a padok a jászberényi, a szószék a solymári templomba. A jászárokszállásiak az orgonát vették meg, a korabeli értékelés szerint elég magas áron. A Mária-oszlop a templom mellett található. A mintegy méteres posztamensen jón fejezetes oszlop áll, ennek tetején áll glóbuszon a kígyó fejét széttaposó Mária alakja. Ruharedőiben kis puttó simul hozzá. A fölirat szerint 1783-ban felállított szobron rongáltsága ellenére felismerhetők a kvalitás jegyei, amelyek a ruharedők könnyed megformálásában, a kisé pufók arc kialakításában mutatkoznak meg. A kapcsolat a toronyalji kapu feletti fülkében elhelyezett alakkal nyilvánvaló. A Széchenyi utca 104. alatti egykori fogadó épület a XVIII. század második felében épült. L alakú, az utcavonalon álló szárnyán barokk kosáríves, kőkeretes kapubejárat, ettől balra 4, jobbra 7 ablakkal. E részen helyiségei részben kolostor-, részben teknő boltozatokkal fedettek, a sarkokban kályhafülkékkel. Az itt lévő folyosó pillér- árkádos, az árkádok lapos kosárgörbék. A hátranyúló szárny pillér- folyosós, síkmennyezetes. A hagyomány szerint itt szállt meg 1712-ben - talán az épület elődjében - a hazafelé tartó XII. Károly svéd király. A kapui zárókövén postakürt utal a ház rendeltetésére, bár a jászság jelképe, a Lehel kürt is lehet a forma.
Jászberény a Jászság kulturális és gazdasági központja a 31-es és a 32-es főközlekedési utak kereszteződésében a Zagyva folyó partján, átmenetet képez az Alföld és a Mátra között. A helységet érinti a 82-es/Hatvan – Szolnok/ vasútvonal is. Az Alföld északnyugati peremén fekvő 28207 lakosú település sajátos földrajzi, néprajzi és történelmi vonásokat őriz. A ?/iráni vagy szarmata/ származású jász nép a kunokkal együtt a XIII. században telepedett le a Zagyva és a Tarna folyó mentén. A magyar uralkodók a jászoknak különleges kiváltságjogokat adományoztak. Évszázadokon át a megyerendszertől független, autonóm területen éltek, amelynek igazgatási, szellemi és vallási központja Jászberény volt. A török hódoltság után, 1702-ben. I. Lipót császár eladta a területet a Német Lovagrendnek és ezzel a kiváltságos helyzet is megszűnt. 1745-ben a jászok saját erejükből összegyűjtöttek és visszafizették a kincstárnak önmaguk eladásának összegét, félmillió rajnai aranyforintot, így Mária Terézia visszaadta a kiváltságjogaikat és földjeiket. Ez volt a híres Redemptio, az önmegváltás, amely a magyar történelemnek sajátos helyi mozzanata. 1745 után Jászberény helyzete megerősödött, a város gyors fejlődésnek indult, amit csak az vetett vissza, hogy 1876-ban megszűnt a Jászkun Hármas Kerület, amelynek központja Jászberény volt. Az addig jellemzően mezőgazdasági városban az 1950-es évektől létrejöttek az első ipari nagyüzemek, ami a lakosságnak több munkalehetőséget és nagyobb biztonságot jelentett. Jászberény az utóbbi évtizedekben a gazdasági nehézségek ellenére is sokat fejlődött, kiteljesedett az infrastruktúra, jól működő vállalkozások jöttek létre és a város markáns szerepet tölt be az ország szellemi életében is. Ilyen körülmények között, a többi jász és kun településsel közösen büszkén ünnepelte meg 1995-ben a Redemptio 250 éves évfordulóját. Itt született Palotássy János dal -és tánckomponista, Székely Mihály operaénekes, és Déryné Széppataki Róza színésznő.
A régmúlt eseményeiről a Jász Múzeum állandó kiállítása részletesen tájékoztat. Itt őrzik a város szimbólumát, egyik becses nemzeti ereklyénket, a Lehet kürtöt. A nagy múltú város gazdag történelmi eseményekben, műemlékekben, köztéri és népművészeti alkotásokban. Őrzi a lakosság a történelmi események, a 150 évig tartó török uralom, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, a két Világháború, az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi hőseinek, mártírjainak és áldozatainak emlékét. A város központjától induló egyetlen nagyobb sétával megközelíthetők: a barokk és klasszicista stílusban épült műemlék épületek, a rendezett parkokban álló köztéri szobrok, a felújított középületek. A lakosság tehetségének, szorgalmának, lokálpatriotizmusának jeleivel lépten-nyomon találkozhatunk. A művelődési intézmények, a civil szervezetek, az egyesületek, a művészi csoportok nagy gondot fordítanak a hagyományápolás mellett a modern irányzatok művelésére, a kulturális és tudományos rendezvények szervezésére a külföldi kapcsolatok kiépítésére. A hitélet gyakorlása több egyházközösség szervezeti keretein belül, vallási programjaikon való részvétellel valósulhat meg. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó körmenetek hagyományt jelentenek.
A jellegzetes mezőgazdasági városként fejlődő Jászberény gazdasági életét tekintve ma már a térség jelentős ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi központja is. Az agrárszférában az átalakult mezőgazdasági szövetkezetek és a társas vállalkozások jelentősek. Jászberény ipara kis és nagyüzemei révén a hazai piac ellátásán túl export tevékenységet is végeznek. Egyre jobban kibontakozóban a vállalkozói tevékenység, elsősorban a szolgáltatások és a vendéglátás területén. A városközpont hangulatos parkjai mellett gyógy- és strandfürdő, uszoda, szabadtéri sportpályák, műjégpálya, állatkert és arborétumok teszik lehetővé a testedzést és a felüdülést. A nyugodt otthonos pihenést a város szállói és panziói biztosítják.
Jászboldogháza 1824 lakosú község Újszásztól északnyugatra, 10 kilométerre a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén. 1756-ig nem említik a települést, akkor is csak pusztaként sorolják és ez évben Jászberényhez kerül. A település önállósulását 1946-ban engedélyezik.
A helység római katolikus temploma a XIX. században épült.
Jászdózsa 2212 lakosú község a 86-os/Vámosgyörk-Újszász.- Szolnok/ vasútvonal mentén Jászapátitól és Jászberénytől egyaránt 12 kilométerre, a Tarna- folyó jobb partján. A községet írásos formában először 1433-ban említik. A település neve személynévi eredetű. Híres régészeti lelőhely van a határában. Kápolnahalmon, bronzkori kultúrát tártak fel a régészek. A lakosság zöme földműveléssel foglalkozik, vagy a környező nagyobb városokban igyekszik munkalehetőséget találni. A település igyekszik minden hagyományát megőrizni.
A Tarna- hidat 1811-1813 között építette klasszicista stílusban Huterlerner András gyöngyössolymosi kővágómester. Ötnyílású, 40 méter hosszú kőépítmény. Nagyobb áradáskora nyílások nehezen tudják átengedni a nagy tömegű vizet, ezért a községet gyakran fenyegeti az árvíz.
Jászfelsőszentgyörgy 1805 lakosú község Jászberénytől északnyugatra, 12 kilométerre. 1387-ben a Váci káptalan birtoka, akkor közigazgatásilag Heves megyéhez tartozott. A község életében mindig jelentős szerepet játszott a római katolikus egyház, mely az anyakönyveket 1701-től vezette.
Barokk temploma műemlék jellegű, középkori részletekkel díszített, a XVIII. században épült, majd 1852-ben renoválták.
Jászfényszaru 5809 lakosú városa a Jászság észak-nyugati szélén Pest és Heves megyével határosan, a Zagyva és a Galga torkolata fölött 2 kilométerre a bal parton terül el 13 188 katasztrális hold területen. A helységet érinti a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal is. Homokos, fövényes részein (Kozma Part, Csont-halom, Sós tó) az ásatások avar és honfoglaláskori leleteket hoztak felszínre. Az előbbiek a Kis árok mentéről kerültek elő, amely a Csörsz árok kistestvére, s amerre 1702-ben a templom is épült. A honfoglalás után e vidék belső gyepterület volt, amire a Zagyva és a Galga kiterjedt árterülete tette alkalmassá. A betelepített jászok eleinte félnomád életet éltek, települési formájuk a “mozgó szállás” volt. Ők az élő és vadvizek közötti fövenyeken, homokpadokon építették meg a téli szállásul szolgáló első falvaikat. Előbb a jobb minőségű földeken kezdődött meg a falvak alapítása, s mivel a jászfényszarui földek minősége a jobb jász területek értékének csak 60-70 százalékát érte el - talaja miatt - a későn települő jász falvak közé tartozik. Nevét több módon magyarázták. Bedekovich Lőrinc a XVIII. század végén így ír Fényszaruról: “Nevezetéről némellyek úgy vélekednek, hogy régente a Lehel Kürtje, melly most Jászberényben tartatik, itt találtatván attul hivatott fényes szarunak, rövidítve Fénszarunak, de inkább a fövény szarurul, mivel homokos helyen és mintegy a Jászságnak szarván áll, vette nevezetét…” Jászfényszaru története a hazánkba betelepített jászok történelmének egy része. IV. Béla királyunk a tatárjárás után telepítette le őket a lakosság nélküli Zagyva folyó völgyébe. Szokásaikat továbbra is megtartották, jobbágyi sorba pedig nem kerültek, mert a királynak nyújtandó katonai szolgáltatások fejében kiváltságban részesültek. E kiváltság nem személyesekre szólt, hanem a birtokolt terület lakosaira. A keresztény hit felvételére azonban őket is kötelezték. Jászfényszaru nevének első okleveles említése Zsigmond király 1433. augusztus 14-én kelt oklevelében található. Zsigmond a levélben “Lukács fevenszarui kapitánynak meghagyta, hogy a falut (Szentandrás) az egri káptalan birtokában azonnal bocsássa vissza”, mit előzőleg erőszakkal foglaltak el. A panasz oka az, hogy a fényszaruiak “szántottak vetettek, használták ingyen, sőtt azon magoknak új lakóházakat is kezdtek építeni.” A község nevének okleveles említése később megsokasodik. Mátyáséban Fewenszarw, II. Lászlóéban Fewenszaru, Főszarv, míg a “jász” előtaggal összekapcsolva Jász-Fenszaru a helyi parókia 1692-1710-es anyakönyvében található. A történelem viharai a Jászságot sem kímélték. Különösen a török dúlásokat sínylette meg. A Jász-terület volt a felvonulási területük a az 1552-es és 1596-os Eger elleni támadáshoz is. Portyázásaik során a területet felélték, feldúlták. 1557-ben Veli szandzsákbég seregének köszönhette a község a pusztulást. A lakosság töredéke a Zagyva- Galga mocsaraiban húzódott meg, mások a szentandrási területre költöztek át, a zömük azonban északra, Palócföldre, Fülek környékére menekült el. A hódoltsági terület északra húzódása után nyílt csak alkalom a visszatelepedésre, az újra-telepítésre. 1631-től már ismét lakott és a szomszédos községektől követelik vissza a 75 éve elmenekültek unokái az elbitorolt fényszarui földeket, határterületeket. A török uralomtól 1690-ben szabadult meg a község és lakosság. Azt hitték fellélegezhetnek. Tévedtek. 1702-ben a pénzgondokkal küszködő I. Lipót a Jászkunságot 50 rajnai forintért a Német Lovagrend zálogába adta, így addigi kiváltságaik odavesztek, jobbágysorba süllyedtek. Az elkeseredés határtalan volt, s a következő évben meginduló Rákóczi-szabadságharc fő támaszává lettek, hiszen a nagyfejedelem elismerte régi kiváltság jogaikat. Fényszaru 139 férfi lakosa szolgált a kuruc táborban. Számukra a győzelem a szabadságot, az elbukás a szolgaságot jelentette. Öten csatában vesztették életüket, szökevény a nehéz időkben sem akadt közöttük, de ez a végső győzelemhez nem volt elegendő. A majtényi síkon nemcsak népünk történelmének egy dicső fejezete zárult le, de a jászok reményei is porba hullottak. 1711 után újra jobbágysors várt rájuk. A homokos föld sovány termése és a jobbágyi terhek súlyosan csökkentették a lakosság életszínvonalát. A túlnépesedés is gondként jelentkezett, így egyre több család hagyta el a községet, keresett jobb megélhetést a kiskunsági pusztákon. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Jászfényszaruról 1737 óta “Kullogtak erre a vidékre, s kunyhócskáikat a Szeged-budai fő országút mellékére építették, hogy egy postaház közelében nagyobb biztonságban érezzék magukat.” 1742-ben Almássy János lett a jász-kapitány, aki felfigyelt az elhagyott, de termékeny kiskunfélegyházi pusztára, s körlevélben szólította fel a jász községek lakóit, hogy előnyös feltételek mellett telepítsék be a vidéket. Így indultak el a jász családok - közülük a legtöbben fényszaruból - a Kiskunságba. A kitelepülők megosztoztak az itthon maradottakkal a közös dolgaikon, Így például magukkal vitték az 1702-ben épült templom tűzharangját is. Az itthon maradók pedig élték tovább dolgos, szorgos életüket, de egy pillanatra sem nyugodtak bele kiváltságaik elvesztésébe. Annak visszaszerzésére 1745-ben került sor. Igaz, nagy árat fizettek érte: maguk váltották ki magukat mind a kunok, mind a jászok. Jászfényszaru területe 12 581 katasztrális hold volt, melynek megváltási ára 9000 forintot tett ki, s az ugyancsak általuk megváltott Kara puszta fel 4766 katasztrális holdért 4000 forintot kértek. Így az a furcsa helyzet állott elő, hogy a lakosság földjének 27,5 százaléka 80 kilométerre volt a községtől. De égető szükségük volt Kara pusztára is, hiszen ez adta a rideg állattenyésztés legelőterületét. A község lakói közül ki-ki anyagi helyzete szerint igényelt megváltási földet. Összesen 157 család élt ezzel a lehetőséggel, amely után a “Kinek-kinek földje, háza, portája és Kara pusztában való jussa elismertetett.” Ezek a földet váltó lakosok lettek a redemptusok. Nyilvántartásukra a liber fundi, a mai telefonkönyv őse szolgált. Az itt feltüntetett családnevek közül ma is megtaláljuk a Birinyi, Cziglédi, Ésiás, Folyó, Genge, Karis, Krizsány, Maróti, Palla, Rubint, Russay, Tancsikó, Timos, Tusor-t. A község lakóinak egy része gyenge anyagi helyzete miatt nem tudott földet váltani, tehát irredemptus lett, s jogi hátrányba kerültek, mivel állataik számarányában fizetni voltak kötelesek, és a községi tanácsosok sorába sem lehetett őket beválasztani. A redemptusok között viszont jogi egyenlőség volt, a vezetés többnyire demokratikusnak tekinthető. Ügyeltek arra is, hogy túlzottan nagy anyagi különbség ne jöhessen létre. Például a község vezetői döntöttek arról, hogy az esetenként eladandó föld kinek a tulajdonába kerülhet. 1745-ben 134 házban (43 db I., 68 db II. és 23 db III. osztályú) 157 család lakott, azaz sokan házközösségben éltek. Az építkezés azonban felgyorsult: 1766-ban 261, 1787-ben 363, 1801-ben 453 ház állt már. Az eredetileg halmaz települést II. József rendelete nyomán a községrendezési előírásoknak megfelelően utcákba kellett rendezni. Nem volt könnyű feladat, mert a házak hol arccal, hol háttal néztek össze. Így olykor girbe- görbe utcák sikeredtek belőlük (Bacsó Béla, Széchenyi, Nyár) vagy éppen zsákutcák (Bacsó Béla és Huszár). A gondot tovább növelte a belső területen lévő apró tavak sokasága (Boros tó, Krizsán tó). Ekkor történt meg az apró tavak feltöltése, a nagyobbak összeszorítása a kertek alatt. A redemptió után a föld községi elosztású tulajdonban volt és használatra lett felosztva a családok között a megváltás arányában. Eleinte évente újra osztották. Ez kötött gazdálkodást jelentett, a község vezetése határozta meg, mely táblára mit vethetnek. E bíró irányította gazdálkodás keretei hamar kinőtték magukat, mert a redemptus gazdák saját földre vágytak, önállósítani igyekeztek magukat. Azt kérték, hogy “örökös esztendőre osztasson a föld, hogy akinek módja volna, trágyázhasson”. A kérés megalapozott, teljesítése indokolt volt, hát meg is valósult. A község életében nagy változások következtek be: egyrészt a trágyázás rendszeressé vált, ami a nyomásos gazdálkodás felszámolását, vetésforgó kialakítását tette lehetővé. Másrészt: engedte földmagántulajdont megteremtődni, ami a következő évtizedekben a jászfényszarui tanyák megjelenését vonta maga után. E külső földekre eleinte ólat, istállót építettek, és csak legények, férfiak aludtak kint, később nyári lakás épült, ahol a család kint tölthette a dolgos napokat, majd bekövetkezett a teljes kiköltözés. A községi ház pedig megmaradt a család valamely tagjának tulajdonában. Jászfényszaru lakóinak jövedelme még a redemptió után is jelentős mértékben az állattenyésztéstől függött. Az állatállomány egy része továbbra is a községben maradt, a közös földön élt. Főleg sertés, juh, tehén ökör, ló alkotta azt. A jószág döntő többsége Kara pusztán volt található. Az 1766-os összeírás 261 család tulajdonában 865 ökröt, 1098 tehenet, 449 lovat, 1614 juhot, 358 sertést és 14 méhkast talált. A külső birtok - Kara puszta - igen jó feltételeket biztosított a rideg állattartáshoz. A terület nagysága lehetővé tette a bérlegeltetés vállalását is, ami a község kasszáját gyarapította. A pusztán a község által felfogadott csikósok és pásztorok éltek bojtárjaikkal együtt, meg a Kara kocsma bérlője családostól. A község elöljárói és a gazdák alkalmanként látogatást, ellenőrzést tettek csupán. Az állattartásban igen nagy veszélyt jelentett az ismétlődő marhavész. Különösen az 1786-os és az 1793-as volt nagyméretű, ami arra sarkallta a község vezetőit, hogy állatorvosi vizsgálatot is kapjon a jószág. Fontos volt az állategészség megóvása, hiszen így a tenyészállatok nem kapták meg a betegséget. A község jövedelmének egy részét az árenda tette ki. A Zagyva, a Galga és a kistavak csíkban, halban gazdagok voltak, s “a halászó és csíkászó víz árendába megy, e mesterséget engedély nélkül űzni szabad nem lészen” - mondta ki a tanács. Kocsma is volt bőven: községben, alvégben, homokon, Kara pusztán, sőt Menyhárt József pincéjében is. Igen kapós volt a mészárszék árenda is. Igen kapós volt a mészárszék árenda is. A bérlő szorgalmával, becsületes munkájával meggazdagodhatott. Ha azonban csalárd utat választott a haszonszerzésre, a községi esküdtek leleplezték azt és rövid úton megváltak tőle, mint 1791-ben Kalocsai Imrétől. Fontos szerepet töltött be a Zagyván épült vízi malom is a lakosság életében. A molnár jövedelmét a tanács határozta meg: “a vámból minden negyedik mérő a molnáré, de ebből tartozik kifizetni a legényt.” 1751-ben Alexius Márton görög kereskedő nyitott boltot a községben. A mesteremberek között kovácsok, asztalosok, kőművesek, szabók voltak fellelhetők, de csak községi szükségletre termeltek, külső piacra nem. Az 1700-as évek elejétől működött iskola Fényszarun. Eleinte a kántor kötelessége volt a tanítás és tanítványonként kapta a fizetését a szülőktől, illetve “a szegények helyett a község ad”, olvashatjuk. 1793-ban az első osztályos lányokat Promer János, a második és harmadik osztályos fiúit pedig Mészáros Pál tanítja. De Promer János Tokajba költözött, s “az apróbb gyerekek és leánykák mellé Gonda Pál harangozó rendeltetett ki”. Ezidőben a 6-8 éves apróságok maguk fűtötték a termet és takarították is, tanítói lakásként pedig egy kis kamrácska szolgált. Az 1800-as évek elején folytatódott a földmagántulajdon megszilárdítása, gyarapítása. A tehetősebbek a szántójuk melletti vizenyős területek megvásárlásával növelték földjeiket. Megkezdődött a homokos földek hasznosítása, főleg fásítással. Epreskertet létesítettek, ami a selyemhernyó tenyésztést tette lehetővé. Az Ószőlő körül diófákat telepítettek, és új telepítés nyomán született meg az Újszőlő. Eközben az iparral foglalkozó mesterek száma is erősen megnővekedett. 1815-ben mintegy 50 iparos élt már a községben, akik ez év október 11-én nyújtották be kérelmüket egy vegyes céh megalapítása ügyében. 1817. február 21-én “a fényszarui mester emberek részére a kívánt czéhbeli privilégium” kihirdetetett. Az első évek tapasztalatai megmutatták, hogy 12 mesterséget és 50 céh-tagot egy vezetőség megfelelően irányítani nem tud. Így 28 hónapi működés után „A Mester Emberek abban állapodtak meg, hogy egy privilégium mellett 3 különös társaságot formálnak.” A gazdálkodásban beálló változások, az iparosodás felgyorsulása, a városodás felé mutató tényezők voltak. Hogy a község mezővárossá lehessen, tovább kellett lépni. Végérvényesen rendezték a belső telkek dolgait, felszámolták a zsákutcákat, szabályozták az építkezéseket, megszüntették a lakásközösségeket. 1817-ben az elavult fahidat kőhíd váltotta fel a Zagyván. 1824-ben a község vezetőit egy nagyobb építkezés terve foglalkoztatta. „Jászfényszaru közönsége a most fennálló Tanácsi ház helyett egészen újat kíván felállíttatni”. 1827-ben a Tanács jelenthette a kerületnek: „Az új Tanács Házának felépítése előmozdítattatott, számadás szerint 7621 forint 22 garasba került.” A vízellátást is javították, új kőkút épült. 1829-ben a község vezetői megtették a kezdeményező lépéseket a mezővárossá válás érdekében. Két évig húzódott a dolog, míg 1831. szeptember 20-án megtörtént a mezővárossá nyilvánítás ünnepélyes kihirdetése és egy heti vásár tartására az engedély megadása. Jelentős lépés volt ez előre, de kisebb a tervezettnél. Az országos vásártartási jog megszerzése tovább váratott magára, s csak 1845 végén olvashatjuk: „Jászfényszaru mezőváros kebelében évenként négyszer tartandó országos és barom vásárok a városi szabadalom legfőbb helyen megadattak.” 1848 eseményeiből Jászfényszaru sem maradt ki. A mezőváros 152 férfilakója közül 90 vált önkéntessé, akik a fellázadt szerbek ellen július 11-én Versecnél győzedelmeskedtek is. 1848 végén Fényszarun szállásolták el Lehel huszárezred 4. századát és egy honvédzászlóaljat, ami tetemes kiadást jelentett a lakosságnak. A dicsőséges tavaszi hadjárat hatvani csatájában Aulich serege innen vonult föl. A cári seregek betörése megpecsételte a szabadságharc sorsát. A fényszaruiak utolsó harca 24 emberrel és 16 lóval a Perczel Mór vezetésével megvívott turai lovascsata volt, melyben győzött a túlerő és a Jászság elveszett. Közben Kara puszta helyzete is megváltozott. 1854-ig 691 lakos települt ki Karára a két jász helységből. Ez azt jelentette, hogy a két - Kara és Jenő - pusztából Jászkarajenő község létesült, ahová kitelepülésre Jászfényszaruról 300 család jelentkezett. A puszta elvesztése és a községi közös legelők csökkenése az állatállomány nagyarányú megfogyatkozásához vezetett. A lakosság jövedelmének legfőbb forrása ezután a földművelés lett. A céhes ipar kevésbé érezte meg a változásokat. Az utazókönyv bejegyzései alapján 1850-1884 között 108 szabaduló legényről tudunk. Az 1884-ben központilag megszüntetett céhek helyébe ipartestület lépett. Ez lehetővé tette a kötetlenebb érvényesülést, a kapitalista szellem térhódítását, a szabad verseny élénkülését. A világgal való kapcsolat is megnőtt, miután 1873-ban megnyílt a Hatvan-Szolnok közötti vasútvonal, ami Jászfényszarut bekapcsolta az ország vérkeringésébe. 1871-től a helységeket város, nagyközség, kisközség kategóriába sorolták. A rendelet megjelenése után Jászfényszaru Tanácsa kérelmezte, hogy városi rangjáról minősítsék vissza nagyközséggé. Indoklásként a bevételek alacsony voltát, és az értelmiségi lakosok csekély számát jelölték meg. A belügyminiszter 1872. november 7-én engedélyezte a nagyközséggé válást. Ezután a nagyközség önkormányzati jogát a képviselő-testület által gyakorolta. Az országos közigazgatási átszervezés következtében az 1877. évi 1. törvénycikk véget vetett a jász kiváltságoknak, megtörtént a jász föld teljes beolvasztása a hazai megye-rendszerbe. A kapitalizálódó Magyarország szükségszerű lépése volt ez. Az 1990-es években visszakapta városi rangját.
Jászivány 440 lakosú község Jászapátitól 9 kilométerre, keletre fekszik. Területét már a szarmaták is lakták. Neve a János korai becéző változatából származik. A “palócziak” 1421-ben kapták meg a települést. 1527-ben az egri káptalan birtoka lett Jászivány. A török időkben elnéptelenedett puszta volt. 1750-ben pedig Jászapáti tulajdonába került. Hajdani jelentőségét mutatja, hogy régi templomának köveiből emelték a jászapáti templom erődítményszerű kőkerítését. Hajdan Heves megyéhez tartozott, Hevesivány néven. 1950-ben szakadt el Jászapátitól, ekkor 1131 lakosa volt.
Jászjákóhalma 3154 lakosú iparos hagyományú község a 31-es főközlekedési út mellett Jászberénytől keletre, 8 kilométerre, a Tarna bal partján. Mai formájában XIV. század óta lakott. Halomra épült templomának gótikus kápolnája XV. századi, későbbi része a XVIII. századi barokk. Helytörténeti gyűjteményét, mely új helyre költözött (Fő út 33.) az 1963-ban alakult és a Jászság legrégebbi honismereti szakköre alakította ki. Híres kertbarát köre 1972 óta működik. A helyi Falusi Turizmus Egyesületet 1996-ban alapították. A céhes ipar már a XIX. század eleje óta jelentős, a múlt század végére a vásározó iparosok bejárták a Felvidék nagy részét, többek között asztalosok, csizmadiák később cipészek. A település malomiparát a mai napig híres lisztje dicséri.
Jászkísér Jászapáti mellett elhelyezkedő 5781 lakosú nagyközség a 86-os/Vámosgyörk- Újszász – Szolnok/ vasútvonal mentén. Ősi mondák szerint a település úgy alakult ki, hogy a mai település határában Rassangháza település állt a tatár pusztítás előtt. E település lakósai menekültek el a tatárok elől kelet felé, és a vízfolyások által zárt és védettebb területen telepedtek le, ahol a mai község fekszik, itt a nádasok szélén folydogált egy vízér, melyet ,,Kis- Ér”-nek neveztek, megkülönböztetésül egy másik vízfolyástól, melyet „Nagy- Ér”-nek neveztek. A település a „Kis- Ér” nevet vette fel, de mivel lakosai jászok voltak, később kiegészítették a Jász előnévvel is és így lett „Jász-Kis-Ér”. A település a Jász előnevet 1699-ben kapta meg, de faluként már 1391-ben megemlítik. Jászkisér neve valamennyi magyar és török összeírásban szerepelt a XVI-XVII. században. Jászkísér 1818-ban kapott városi rangot I. Ferenctől, melyet később visszavontak és 1874-ben nagyközséggé, majd 1920-ban községgé minősítettek. Nagyközségi rangját újra 1970-ben nyerte vissza.
Ami a vallási hovatartozást illeti, Jászkisért református településként említik meg a történelmi dokumentumok, mivel református egyháza 1600-ban alakult és 1669-ben lakosságának egésze reformátusnak vallotta magát. A katolikusok csak 1710-ben kezdenek betelepedni és templomot is csak 1773-ban építenek. Mindkét felekezet temploma újjáépült, a reformátusoké a XVIII. század vége felé, míg a katolikusoké 1906-ban.
Jászladány 6195 lakosú nagyközség a 86-os/Vámosgyörk – Újszász- Szolnok/ vasútvonal mentén, Újszásztól 10 kilométerre, északkeletre helyezkedik el. A község 1745-ben megváltotta Bene puszta felét, s ezzel az árvizek okozta gondjait csökkentette.
A római katolikus temploma műemlék jellegű, barokk stílusban épült 1780-81-ben. Szintén műemlék jellegű a templom melletti kertben a Szentháromság szobor, mely 1847-ben épült.
Műemlék jellegű a katolikus plébániaház is, amely 1840 körül klasszicista stílusban épült.
Jászszentandrás 2687 lakosú község Szolnok megye északi részén, Heves megye délkeleti csücskébe beékelődve, Jászapátitól 8 kilométerre, északkeletre fekszik. 1399-ben az egri káptalan birtoka. 1423-ban Zsigmond király az árokszállásiakat Szent-Andras használatától eltiltotta. A XV. században a községet pusztaként tartják nyilván, amely az Árokszállásiak tulajdona volt. A neve: Zent András Telke. Kezdetben a pusztát az Árokszállásiak csak legelőként használták, mivel ló és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak. Az Árokszállásiak, amikor megszerezték Jászszentandrás birtokjogát, nemsokára kápolnát emeltek Szent Katalin tiszteletére. Ez volt az első pusztai állandó építmény. 1799-ben már tanyaszállásokra van osztva a területe, s néhányan állandóan lakták. 1855-ben már mint önálló község kívánt kiszakadni Árokszállásból. Véglegesen 1886. január1-jétol emelték községi rangra. 1903-ban a kicsiny kápolna helyére - Czigler Gyozo egyetemi tanár, építész tervei alapján neogótikus stílusban - templomot építettek, aminek festését későbbre halasztották. 1950-ben villamosították a községet, s ekkor létesítették a keskenyfilmek vetítésére alkalmas filmszínházat.
A község római katolikus templomát 1933-ban Aba Novák Vilmos (szentély és a diadalív) és Chiovini Ferenc (hajó történelmi témái) festőművész, valamint Czumpf Imre iparművész festette. Miután a templomot a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel, ezért az oltárképnek is ezt kellett kifejeznie. Érdekessége a templomnak, hogy a kórus homlokzatán a jász községek címerei láthatók.
Az I. Világháború áldozatainak emlékére 1924-ben Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész alkotása, a “hősiszobor” került felavatásra a község központjában, mely 144 jász katona emlékét örökíti meg.
A II. Világháború áldozatainak emlékművét Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész készítette 1993-ban.
Az első kutat 1951-ben fúrták, a másodikat 1958-ban, mindkettőt belterületen, melyek közkútként működtek. 1962-ben termálvizet találtak 600 méter mélyen és strandfürdőt létesítettek, mely azóta vonzza a környéket. Mellé camping is épült, ami nagyobb idegenforgalmat tesz lehetővé.
A Jászság közepén, kissé délkeletre Jászberénytől, a Zagyva folyó bal partján a 32-es főút mentén fekvő település. Lakóinak száma: 1779 fő. Az 1400-as évektől jegyzett település Mihaltelke néven. Mihaltelek, Jász-Mihálytelek után többszöri változtatással kapta mai nevét: Jásztelek, 1901-ben. A monda szerint a falu eredetileg Fügedhalmánál volt, de a török időkben egy Bak Mihály nevű pásztorember a vízhiány miatt ide a Zagyva mellé terelte a nyáját, és alapította települést.Néprajzi jellegzetességei az alábbiakban összegezhetők: egykori kertes, majd tanyás település. Tornác nélküli vályogból épült házak. Viseletét hímzett ing, jászsági főkötő arany hímzéssel és színes hímzésű női ködmön jellemezte. Szokásaik közül a betlehemezés, a húshagyó keddi és nagypénteki kolompolás, fonóházakban farsangi alakoskodás, bakfazék-dobás és a búcsúk voltak kiemelkedő1ek. A település az 1560-as években szinte teljesen elnéptelenedett, de a hely végig lakott maradt. Nem tartozott a nagy jászsági telepítő községek közé, de a redemptióban saját határán kívül a Kiskunsági Szent László puszta egyharmadát is megszerzi, bár anyagi ereje kevesebb, mint a szomszédos településeknek. 1449-ben Hunyadi János Barthalyos Imrének adta Mihály-telket. A XVI. század közepétől a Jászság teljes jogú tagja. Lakosai közül 44 férfi állt hadban Rákóczi oldalán is. Később 1919-ben viszonylag eseménytelen napokat éltek, a munkástanács is később alakul meg, mint másutt. A II. Világháború 1944. november 13-án ért véget. 1953-ban a Pusztamizsei határrészt is a községhez csatolták. 1958-ban megkezdődött a termelőszövetkezeti mozgalom. 1963-tól Tolbuchin igen eredményesen működő termelőszövetkezet jött létre. A szövetkezet léte meghatározó volt a község életében. A háború után a település fejlődött, intézményhálózata kiszélesedett. 1977-től 1989-ig közös igazgatás volt Alattyán községgel. Ma településen működik egy 8 tantermes általános iskola, napközi otthonos óvoda, könyvtár, művelődési ház, egészségház, polgármesteri hivatal. Napjaink infrastruktúráját jól kiépítettnek mondhatjuk. Kereskedelmi és vendéglátóipari ellátottsága jó. Vállalkozóink sokrétű szolgáltatást biztosítanak.
Az 1765-ben épült római katolikus templom. Az egyház minden év augusztus első vasárnapján rendezi a Havasboldogasszony kápolnánál a búcsúi szent misét, melyet vásár követ.
Tájház, ahol egy műemlékvédelem alatt álló kis lakóház ad otthont a helytörténeti gyűjteménynek.
1994-ben lett helyi természetvédelmi terület a Pusztamizsei Zagyva-holtág által határolt, mintegy 70 hektáros terület. Az Alföld és a Jászság legmélyebb területe igen gazdag növény- és állatvilággal. A hegyvidékről lerohanó Zagyva-Tarna “zöldárai” hordalékaikkal gazdagítják az élővilágot. Növényei közül említést érdemelnek a “matuzsálemkorú” 300-400 éves tölgyfák. A Holtágban sulyom, partján sárga és kockás liliom rejtőzik a csáté sás- és nád között. Az évszaknak megfelelően virágzik az ibolya, a boglárkafélék, gyalogbodza, szagosmüge, csalán. A füves parton réti iszalag, réti őszirózsa találhatók, a kökénysövények, vadkörtefák, vadrózsa és bodzafák csalogatják a madár- és rovarvilágot. A 90-100 madárfaj közül megfigyelhetők a vízicsibe, a jégmadár, függőcinke, vércse, egerészölyv, de láthatók gébicsek, harkályfélék, gémek is. A bokorsövény alatt a laza, löszös talajban poszméhek, a lombkoronákban madarak, lepkék és a rovarvilág hazai látványossága, a szarvasbogár látható. A Holtágban csíbor, csíkbogár, szitakötők molnárkák nyüzsögnek. A vízben az őshonos cigánykárász mellett visszatérőben van a compó. Mocsári teknősök napoznak a vízbedőlt fatörzseken. A siklók a békák nem zavarják őket.
1993. és 1994. nyarán új minőséget nyertek az Alföld észak-nyugati részén, a Jászságban folyó régészeti kutatások. A Jásztelek I. lelőhelyen végzett munkálatok során a késő mezolit (középső kőkor) rétegben feltárásra került egy 5,20 m átmérőjű lakóház, mely az addig ismert legidősebb építmény az Alföldön. Kora 7000 és 10000 év közé tehető. A mezolit kunyhó alapján mintegy 40 cm-re mélyítették az altalajba. A tűz középen égett, közvetlenül járó szinten. Körben közvetlenül a lakóépület fala mentén 11 db befelé dőlő ferdén kivájt kivájt cölöplyukat tártak fel. Ezek alapján rekonstruálható az egykori tetőszerkezet. A kunyhó vázát később oszlop-, szálfa és kéregborítással láthatták el, vagy náddal befedhették.
Pusztamonostor 1688 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, Jászberénytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község keletkezése az idők homályába vész. Pusztamonostor 1872-ben lett nagyközség. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásakor, 1876-ban a jászsági felső járáshoz került.
1723-ban épült a község első kápolnája. Templomát 1793-ban szentelték fel.
Pusztamonostor bencés monostorának maradványai a XIX. század első felében még látszottak. Pusztulásáról megbízható adatok nincsenek.
A közúthálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő
meglévő és tervezett elemei
I.) Állami úthálózat
1.) Főutak
Útszám Útnév
00004 Budapest – Debrecen – Záhony I. r. főút
00044 Kecskemét – Békéscsaba – Gyula I. r. főút
00031 Budapest – Jászberény – Dormánd II. r. főút
00032 Hatvan – Szolnok II. r. főút
00033 Füzesabony – Debrecen II. r. főút
00034 Tiszafüred – Fegyvernek II. r. főút
00045 Kunszentmárton – Szentes – Hódmezővásárhely II. r. főút
00046 Törökszentmiklós – Endrőd – Mezőberény II. r. főút
00442 Szolnok-Kunszentmárton II. r. főút
2.) Mellékutak
Útszám Útnév
03106 Vácszentlászló – Jászfényszaru összekötőút
03108 Szentmártonkáta – Pusztamonostor összekötőút
03109 Szentlőrinckáta – Jászberény összekötőút
03117 Farmos-Jászberény összekötőút
03118 Tápiószele – Újszász összekötőút
03121 Újszilvás – Tápiógyörgye – Jánoshida összekötőút
03122 Abony – Újszász összekötőút
03125 Jászberény – Jászboldogháza összekötőút
03126 Jászfényszaru – Boldog összekötőút
03203 Gyöngyös – Jászberény összekötőút
03205 Jászárokszállás – Tarnaméra összekötőút
03209 Heves – Pusztataskony összekötőút
03216 Fegyvernek – Tiszafüred összekötőút
03217 Kunhegyes – Tiszaszőlős összekötőút
03218 Tiszaderzs – Tiszaszentimre összekötőút
03219 Tiszaszentimre – Kunmadaras összekötőút
03221 Kunhegyes – Abádszalók összekötőút
03222 Tiszagyenda – Kunhegyes összekötőút
03223 Nagykörű – Fegyvernek összekötőút
03224 Szolnok – Tiszasüly összekötőút
03225 Szolnok – Jászkisér összekötőút
03226 Jászalsószentgyörgy – Tiszasüly összekötőút
03227 Újszász – Jászapáti összekötőút
03228 Jászapáti – Jászszentandrás összekötőút
03229 Tarnaörs – Jászdózsa összekötőút
03231 Pusztamonostor – Jászárokszállás összekötőút
03232 Jászjákóhalma – Jásztelek összekötőút
03234 Tiszasüly – Tiszaroff összekötőút
03315 Tiszafüred – Polgár összekötőút
03401 Karcag – Kunmadaras összekötőút
03402 Tiszaörs – Nagyiván – Kócsújfalu összekötőút
03403 Kunhegyes – Karcag összekötőút
03404 Bánhalma – Kenderes összekötőút
04202 Kisújszállás – Mezőtúr összekötőút
04203 Kuncsorba – Túrkeve összekötőút
04204 Kuncsorba – Fegyvernek összekötőút
04205 Kisújszállás – Körösladány összekötőút
04206 Karcag – Füzesgyarmat összekötőút
04207 Örményes – Kisújszállás összekötőút
04511 Tiszaug – Kunszentmárton összekötőút
04513 Csépa – Csongrád összekötőút
04514 Tiszakürt – Csépa összekötőút
04515 Tiszakürt – Tiszainoka összekötőút
04609 Cegléd – Vezseny összekötőút
04612 Abony – Tószeg összekötőút
04613 Nagykörös – Szolnok összekötőút
04625 Szolnok – Kiskunfélegyháza összekötőút
04627 Öcsöd – Martfű összekötőút
04628 Tiszaföldvár – Mezőtúr összekötőút
04629 Törökszentmiklós – Martfű összekötőút
04631 Mezőtúr – Szarvas összekötőút
04632 Kétpó – Mezőtúr összekötőút
04633 Martfű – Kunszentmárton összekötőút
31122 Portelek bekötőút
31125 Szolnok bekötőút
32122 Tiszabő bekötőút
32124 Szakállas bekötőút
32126 Balla bekötőút
32127 Tiszapüspöki bekötőút
32129 Hunyadfalva bekötőút
32132 Jászivány bekötőút
32133 Jászszentandrás bekötőút
32134 Jászdózsa bekötőút
32135 Zagyvarékas bekötőút
34101 Tilalmas bekötőút
34103 Karcag bekötőút
34106 Berekfürdő bekötőút
34107 Tiszaörsfürdő bekötőút
42101 Barta bekötőút
42102 Túrkeve bekötőút
45112 Szelevény bekötőút
46142 Kungyalu bekötőút
46144 Tiszakürt bekötőút
46145 Tiszainoka bekötőút
46146 Nagyrév bekötőút
46149 Vezseny bekötőút
46151 Tiszavárkony-Szőlők bekötőút
46161 Mesterszállás bekötőút
31325 Jászboldogháza állomáshoz vezető út
31326 Újszász állomáshoz vezető út
31328 Felsőszászberek állomáshoz vezető út
31329 Portelek állomáshoz vezető út
31331 Zagyvarékas állomáshoz vezető út
31332 Jászberény állomáshoz vezető út
32138 Tiszaszőlős állomáshoz vezető út
32321 Tiszaszentimre állomáshoz vezető út
32322 Abádszalók állomáshoz vezető út
32325 Kunhegyes állomáshoz vezető út
32326 Jászladány állomáshoz vezető út
32327 Jászkisér állomáshoz vezető út
32328 Jászapáti állomáshoz vezető út
32329 Jászárokszállás állomáshoz vezető út
32331 Jászfényszaru állomáshoz vezető út
32332 Jászdózsa állomáshoz vezető út
33304 Tiszafüred állomáshoz vezető út
34301 Karcag – Vásártér állomáshoz vezető út
34302 Karcag állomáshoz vezető út
34303 Kisújszállás állomáshoz vezető út
34304 Kenderes állomáshoz vezető út
34306 Kunmadaras állomáshoz vezető út
42302 Mezőtúr állomáshoz vezető út
42304 Turgony állomáshoz vezető út
44301 Kunszentmárton állomáshoz vezető út
45311 Tiszasas állomáshoz vezető út
46334 Tiszaföldvár – Homok állomáshoz vezető út
46337 Vezseny állomáshoz vezető út
46338 Tiszavárkony állomáshoz vezető út
46341 Tószeg állomáshoz vezető út
46343 Szajol állomáshoz vezető út
46344 Törökszentmiklós állomáshoz vezető út
46345 Tiszatenyő állomáshoz vezető út
46346 Csugar állomáshoz vezető út
46347 Kétpó állomáshoz vezető út
97501 Jászladány – Tiszasüly R-168 csomópont A-B ága
97502 Jászladány – Besenyszög R-168 csomópont A-C ága
97503 Szolnok – Besenyszög R-212 csomópont B-A ága
97504 Szolnok – Szórópuszta R-212 csomópont C-B ága
97505 Karcag csomópont debreceni lehajtóág, R-327-B-A
97509 Szolnok – Nyugati csomópont felhajtóág, R-288-C-A
97510 Szolnok – Déli csomópont budapesti lehajtóág, R-289-AIH
97511 Szolnok – Déli csomópont szolnoki felhajtóág, R-289-GIB
97512 Szolnok – Déli csomópont debreceni lehajtóág, R-289-DJE
97513 Szolnok – Déli csomópont tószegi felhajtóág, R-289-FJC
97515 Szolnok – Keleti csomópont budapesti lehajtóág, R-291-BF
97516 Szolnok – Keleti csomópont martfűi felhajtóág, R-291-FC
97517 Szolnok – Keleti csomópont debreceni lehajtóág, R-291-CE
97518 Szolnok – Keleti csomópont martfűi felhajtóág, R-291-EGA
97519 Szolnok – Keleti csomópont szolnoki felhajtóág, R-291-DGA
II.) Térszerkezeti szempontból jelentős, egyéb, kiépített utak
Az úttal rendelkező település
Az út leírása
Cibakháza Vasút felé, Nagyrév felé
Jászapáti Hulladéklerakóhoz
Jászberény Pórteleknél
Jászboldogháza Külterületi
Jászfényszaru Külterületi, 3108. számú úthoz
Jászivány Heves felé
Jászkisér Pély felé
Jásztelek Hulladéklerakóhoz
Karcag Külterületi, 4. számú úthoz
Kenderes Bánhalma v.m.-hoz
Kengyel Rákóczifalva felé
Kétpó Külterületi v.á.-hoz
Kisújszállás Turgony, v.m.-hoz
Kunmadaras Külterületi
Kunszentmárton Külterületi
Martfű Komphoz
Mesterszállás Alsómesterszálláshoz
Mezőtúr Peresi holtághoz
Nagyiván Tiszaörs felé
Nagyrév Tiszai komphoz
Öcsöd Külterületi
Örményes Törökszentmiklós felé
Rákóczifalva Tiszához
Rákócziújfalu Kengyel felé
Szajol Tiszatenyő felé
Szászberek Zagyvarékas felé
Szelevény Halesz, 44-es úthoz
Szolnok Külterületi, Köröstetétlen felé, Kengyel felé
Tiszaderzs Tiszához
Tiszaföldvár Külterületi
Tiszafüred Tiszaörvény felé
Tiszaörs Nagyiván felé
Tiszapüspöki Tiszához
Tiszasas Tiszához
Tiszatenyő Szajol felé
Tiszavárkony Szőlőkalja
Tószeg Jászkarajenő felé
Túrkeve Dévaványa felé
Vezseny Komphoz
Zagyvarékas Szászberek, Besenyszög felé
1.) Gyorsforgalmi utak
M4: Budapest* – Szolnok* – Tisza-híd* – Püspökladány* – Biharkeresztes térsége*** – Románia
Tervezett csomópontok:
• M8 gyorsforgalmi úttal
• jelenlegi 32. sz. főúttal
• 4. sz. főúttal
• 4. sz. főúttal, Kenderes
• 4. sz. főúttal, Kisújszállás
M8: Ausztria – Rábafüzes*** – Veszprém* – M7 keresztezése* – M65 keresztezése* – Dunaújváros* – Duna-híd* – Szolnok* – Füzesabony*
Tervezett csomópontok:
• 4. sz. főúttal
• M4 gyorsforgalmi úttal
• 31. sz. főúttal, Jászapáti
M44: M8 Kecskemét térsége* – Tisza-híd* – Békéscsaba* – Gyula** – Románia
Tervezett csomópontok:
• jelenlegi 44. sz. főúttal
• 442. sz. főúttal
• 44. és 45. sz. főutakkal
2.) A főúthálózat elemei
4. sz. főút: Budapest – Cegléd – Szolnok – Tisza-híd – Püspökladány – Debrecen – Nyíregyháza
– Kisvárda – Záhony** – Ukrajna
/Korrekció: Fegyvernek, Kenderes/
(Megjegyzés: Kisújszállás elkerülő útja az M4-es gyorsforgalmi út részeként fog megépülni.)
31. sz. főút: Budapest – Nagykáta – Jászberény – 33. sz. főút, Dormánd
/Korrekció: Jászberény, Jászjákóhalma, Jászapáti/
32. sz. főút: M3, Hatvan* – Jászberény – 4. sz. főút, Szolnok*
/Korrekció: Jászberény, Szolnok/
33. sz. főút: 3. sz. főút, Füzesabony – Tiszafüred – 4. sz. főút, Debrecen
34. sz. főút: 35. sz. főút, Polgár* – Tiszafüred térsége* – Kunhegyes – 4. sz. főút, Fegyvernek
/Korrekció: Kunhegyes, Kunmadaras/
44. sz. főút: 5. sz. főút, Kecskemét – Békéscsaba – Gyula** – (Románia)
( Megjegyzés: Öcsöd és Cserkeszőlő elkerülő útja az M44-es gyorsforgalmi út
részeként fog megépülni. )
442. sz. főút: 4. sz. főút, Szolnok* – Martfű* – Tiszaföldvár* – 44. sz. főút, Kunszentmárton*
/Korrekció: Szolnok-Szandaszőlős, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Martfű, Tiszaföldvár/
45. sz. főút: 44. sz. főút Kunszentmárton – Szentes – 47. sz. főút Hódmezővásárhely
/Korrekció: Kunszentmárton/
46. sz. főút: 4. sz. főút, Törökszentmiklós – Mezőtúr – Gyomaendrőd – Mezőberény – Békés –
Doboz* – Sarkad* – Méhkerék*** – Románia
/Korrekció: Mezőtúr/
3.) Új kapcsolatok:
• Gyöngyös – Karácsond – Heves – Kisköre – Tisza-híd – Kunhegyes
• Kunhegyes – Kisújszállás – Túrkeve – Mezőtúr – Körös-híd – Szarvas
• 34. sz. főút, Kunmadaras – Karcag – Füzesgyarmat – 47. sz. főút, Szeghalom
• Törökszentmiklós – Martfű
• Maglód – Kóka – Szentmártonkáta – Farmos – Tápiógyörgye – Szolnok
4.) Mellékutak
Térségi jelentőségű mellékutak
• Abony – Újszász – Jászladány – Jászkisér – Jászapáti /3227. j. ök. út/
• (Farmos) – Jászberény /3117. j. ök. út/
• Jászberény – Jászárokszállás – Vámosgyörk – Gyöngyös, 3. sz. főút /3203.j.ök. út/
• Szolnok – Besenyszög – Jászkisér /3225. j. ök. út/
• Szolnok – Tószeg* – Tiszajenő* – (Tiszakécske – Lakitelek – Kiskunfélegyháza) /4625. j.ök.
út részbeni felhasználásával; Korrekció: Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő/
• Tiszafüred – Abádszalók – Tiszaroff – komp – Tiszasüly – 3225. j.ök. út /korrekció Tiszaderzs,
Abádszalók/
• Mezőtúr – Tiszaföldvár /4628. j. ök. út/
• Jászkisér – Pély – Kisköre*
• Jászalsószentgyörgy* – Jászladány* – Kőtelek, Tisza-híd* – Kunhegyes, 34. sz. főút*
• Martfű – Tiszaföldvár – Tiszakürt – Csépa – Csongrád
• Karcag – Kunhegyes 34. sz. főút
• Törökszentmiklós, 46. sz. főút – Törökszentmiklós, 4.sz. főút
• Jászágó – Csány
• Jászágó – 3263 sz. út
• Jászárokszállás – Csány
• Jászárokszállás – Adács
• Jászfényszaru – Tóalmás
• Jászfényszaru – 3108. sz. főút ,Pusztamonostor
• Jászszentandrás – Tarnaörs
• Jászszentandrás – Boconád
• Jászivány – Heves
• Jászkisér – Jászivány
• Jászkisér – Jásztelek
• Jászapáti – Jászalsószentgyörgy
• Alattyán – és a 32.sz. főút Újszász-Jászberény közötti új szakasza
• Nagykörű – Kőtelek – Tiszasüly – Pély
• Tiszavárkony – Vezseny
• Kétpó – Kengyel – Szolnok
• Kétpó – Mezőhék
• Tiszainoka – Nagyrév
• Cibakháza – Nagyrév
• Cserkeszőlő – Szelevény
• Cibakháza – Martfű – Kunszentmárton közötti út
• Mesterszállás – komp – Szarvas
• Mesterszállás – 4628. sz. ök. út – Mezőtúr
• Tiszakürt – Szelevény, Halesz
• Tiszatenyő – Szajol
• Szajol – Tiszapüspöki – Törökszentmiklós, Óballa – Fegyvernek
• Tiszabő – Jászladány – Kunhegyes
• Tiszaigar – Tiszaszőlős
• Berekfürdő – Kunmadaras
• Kunmadaras – Nagyiván
• Tiszaszentimre – Tiszaörs
• Tiszafüred – Tiszabábolna
• Túrkeve – Dévaványa
• Törökszentmiklós, Bartapuszta – Örményes
Zsáktelepülések második kapcsolatának kiépítése
• Jászivány (Jászkisér – Jászivány – Heves mellékutakkal)
• Nagykörű (Nagykörű – Kőtelek mellékúttal)
• Hunyadfalva (Besenyszög – Hunyadfalva térségi jelentőségű útszakasszal)
• Vezseny (Tiszajenő – Martfű térségi jelentőségű útszakasszal)
• Nagyrév (Cibakháza – Nagyrév – Tiszainoka mellékutakkal)
• Szelevény (Szelevény – Cserkeszőlő mellékúttal)
• Mesterszállás (Mesterszállás komp – Szarvas mellékúttal és Mesterszállás-Mezőtúr mellékúttal)
• Tiszabő (Jászladány – Kunhegyes térségi jelentőségű úttal)
• Tiszapüspöki (Szajol – Tiszapüspöki mellékúttal)
• Berekfürdő (Berekfürdő – Kunmadaras mellékúttal)
A vasúthálózat Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő elemei
Nemzetközi törzshálózati fővonalak (A1)
• E52 (Bratislava) – országhatár – Szob – Budapest – Cegléd – Szolnok – Debrecen –Nyíregyháza
• E56 (Budapest) – Újszász – Szolnok – Lőkösháza – országhatár – (Bukarest)
Hazai törzshálózati fővonal (A2)
Hatvan – Újszász
Egyéb fővonalak
• Tiszatenyő – Hódmezővásárhely – Makó
• Debrecen – Füzesabony
Mellékvonalak
• Újszász – Jászapáti – Jászárokszállás – Vámosgyörk
• Szolnok – Tiszajenő – Lakitelek
• Kecskemét – Lakitelek – Tiszasas – Kunszentmárton
• Mezőtúr – Szarvas – Orosháza
• Kisújszállás* – Túrkeve* – Mezőtúr*
• Kisújszállás – Kunhegyes – Abádszalók – Kisköre – Kál-Kápolna
• Karcag – Kunmadaras – Tiszafüred
Országos és térségi jelentőségű hidak
Országos jelentőségű
Közúti hidak
• Tiszafüred – Poroszló – 33. sz. főút
• Kisköre*
• Tiszapüspöki – M4*
• Szolnok – 4. sz. főút (Szent István híd)
• Kunszentmárton – 44. sz. főút
• Mezőtúr – 46. sz. főút
• Mezőtúr – Szarvas*
Vasúti hidak
• Tiszafüred - Poroszló
• Szolnok
• Kunszentmárton
• Mezőtúr
Térségi jelentőségű
Közúti hidak
• Kőtelek*
• Szolnok – keleti híd*
• Szolnok – régi Tisza-híd
• Martfű*
• Kunszentmárton – régi híd
• Öcsöd – 4627. sz. ök. út
Vasúti hidak
• Kisköre
Kikötők
Regionális jelentőségű kikötő
• Tiszafüred
• Abádszalók
• Szolnok
• Martfű
Sporthajó kikötők
• Tiszafüred
• Tiszaszőlős
• Tiszaderzs
• Abádszalók
• Tiszabura
• Tiszasüly
• Tiszaroff
• Tiszabő
• Nagykörü
• Tiszapüspöki
• Törökszentmiklós
• Martfű
• Tiszakürt
• Kunszentmárton
• Öcsöd
Logisztikai központok
Országos jelentőségű
• Szolnok
Térségi jelentőségű (ipari parkokhoz, ipari centrumokhoz kötődően)
• Szolnok (2)
• Jászberény *
• Jászfényszaru
• Jászárokszállás
• Jászapáti
• Szászberek
• Martfű
• Kunszentmárton
• Törökszentmiklós
• Mezőtúr
• Karcag
• Kisújszállás*
• Túrkeve*
• Abádszalók*
• Tiszafüred*
• Kunhegyes*
• Kunmadaras*
• Újszász*
• Tószeg*
Repülőterek
Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőtér
• Kunmadaras (beton kifutóval)
Közös felhasználású katonai és polgári repülőtér
• Szolnok (beton kifutóval)
Sportrepülőtér és egyéb füves kifutós repülőtér
• Szolnok
• Kenderes
• Pusztataskony
Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő kerékpáros nyomvonalak
Országos kerékpárút törzshálózat elemei
• Zemplén – Bodrog – Tisza menti kerékpárút (EUROVELO hálózat 11. sz. vonalának része):
(Szlovákia – Tornyosnémeti** – Telkibánya – Sátoraljaújhely – Tokaj) – Tiszafüred – Szolnok –
Tiszajenő – (Tiszakécske – Csongrád – Szeged – Röszke* – Szerbia és Montenegró – Szeged –
Kiszombor** – Románia)
• Jászság – Tisza-tó kerékpárút: (Budapest – Pécel) – Jászberény – Tiszasüly
• Körösök mente kerékpárút: (Tiszakécske) – Tiszakürt – Cserkeszőlő – Öcsöd – (Szarvas – Békés –
Gyula** – Románia)
Regionális kerékpárutak
• (Gyöngyös) – Jászárokszállás – Jászberény
• Jászberény – Jászapáti – (Heves – Kisköre)
• (Nagykáta) – Újszász – Szolnok
• Szolnok – Törökszentmiklós – Kisújszállás – Karcag – (Hajdúszoboszló)
• Abádszalók – Kunhegyes – Kisújszállás – Mezőtúr – (Szarvas)
• Jászalsószentgyörgy – Újszász
