Bátorliget 792 lakosú határközség Nyírbátortól 19 kilométerre, délkeletre fekszik. Jelentős természeti képződménye a bátorligeti ősláp, mely különleges állat- és növényvilágával együtt fokozottan védett.
Encsencs 2057 lakosú község Nyírbátortól 11 kilométerre, délre fekszik.
Kisléta 1906 lakosú község Máriapócstól 6 kilométerre, délre fekszik.
Máriapócs 2156 lakosú város a 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén fekszik. A városi rangot 1993-ban kapta meg.
A görögkatolikus bazilika barokk, kettős homlokzati toronnyal, egyhajós és kereszthajós, tágas félköríves szentéllyel. 1696-ban a mai helyén álló, fatemplomban elhelyezett Mária-képet könnyezni látták. A csodás képet a császár Bécsbe kérte, ma a Szent István-dómban található, a Kassán készült másolat került vissza Pócsra, amely 1715-ben szintén könnyezett. 1731-ben kezdték meg az építkezést, amely a főkapu feletti kronosztikonos felirat szerint 1756-ban fejeződött be. A templom kerítésfalának kőkeretes zárókövén 1777-es évszám van. 1948-ban XII. Pius pápa a templomot bazilika rangra emelte, 1991-ben II. János Pál pápa meglátogatta. A főkapu feletti íves párkánnyal záródó fülkében Olsavszki Mihály munkácsi püspök címere látható. A tágas belső teret kereszt- illetve fiókos dongaboltozat fedi. A szentély Mária tiszteletét ábrázoló falfestményét Petrasovszky Manó festette 1945-ben. A főoltár barokk, a XVIII. század végéről, a festett, faragott, aranyozott ikonosztázát a XIX. század második feléből képeit felújították. A többi oltár a kegyoltárral és a szószékkel együtt a pécsi ferencesek 1944-ben készített neobarokk alkotása.
A templom melletti kolostor a bazilita szerzetesek számára épült az 1750-es években.
Nyírbátor 13435 lakosú város a 471-es főközlekedési út mentén, valamint a 110-es/Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka/ és 113-as/Nyíregyháza-Mátészalka-Zajta/ vasútvonalak mentén fekszik a Dél-Nyírségben. A város múltja a csiszolt kőkorba nyúlik vissza, de a honfoglalás idején még meglehetősen néptelen volt ez a vidék. Igazán csak a XIII. század utolsó évtizedeitől kísérelhetjük nyomon a Nyírség betelepülését, amikor már szaporodni kezdenek az okleveles emlékek. A Nyírbátorra vonatkozó első okleveles adat 1272-ből származik. A Gutkeled- nemzetségből származó Andrásfia Bereck 1279-ben kapta adományba IV. Kun László királytól a Bátor és a Kisbátor nevű birtokokat. Az adományozási oklevél említi egyébként először Bátort, és Bereck unokái a falu nevét felvéve nevezik magukat Báthoriaknak. Ettől kezdve a család és a falu sorsa mintegy 340 éven át összekapcsolódik. A város fejlődését nagymértékben elősegítette, hogy a Tokaj felől Erdélybe és Debrecen felől a Szamos-hátra vezető utak felezésénél és keresztezésénél feküdt. Így Bátorfalu már a XIV. század folyamán a környék ipari és kereskedelmi központjává vált. Egy 1332-ből keltező adománylevél már jelentős vásárhelynek mutatja. Az adománylevél szerint a Tiszahátról Krasznán és Kocsordon keresztül számos marhát, Szalacsról pedig az erdélyi sót szállító kereskedők, a Debrecenből, Kállóból és Nagykárolyból Szatmárra igyekvő kereskedők kötelesek voltak portékájukat Bátoron keresztül szállítani, és azt a csütörtöki hetivásáron itt árusítani. Ennek emlékét ma is őrzi a városban a Sóhordó utca. Amikor a Bátori-család László nevű tagja feleségül vette Medgyesi Annát, s vele hozományul megkapta a szilágysomlyói uradalmat, a Báthori család két ágra szakadt. Egyik ága az ecsedi várról, a másik pedig a Szilágy megyei Somlyóról nevezte el magát. A Hunyadiak óta hol az egyik, hol a másik ág, ám előfordul, hogy mindkettő tagjai országos méltóságokat viseltetnek, sőt Mátyás királlyal anyai ágon még rokonságba is kerültek. Báthori István erdélyi vajda, aki Kinizsi Pállal összefogva a Kenyérmezőn a törökök felett győzelmet aratott, az itt nyert zsákmányból az 1480-as években kezdte építeni a ma is fennálló templomokat, melyek ma az Alföld egyik legértékesebb műemléki együttesét képezik. A mohácsi vészt követő zavaros emberöltő nehéz napokat hozott a település számára. A Báthori család is belesodródott az európai politikába, s ezért birtokait többször is veszély fenyegette. A két király, Ferdinánd és Szapolyi János, majd annak halála után fia, János Zsigmond között folyó háborúban az országhatárok évről évre változtak. 1549-ben épp Nyírbátorban kötötték meg azt a titkos szerződést, mely Erdélyt Ferdinándnak juttatta, de ezt a török ellenállása miatt nem lehetett végrehajtani. János Zsigmond 1551-ben útban Lengyelország felé anyja kíséretében a nyírbátori kolostorban szállt meg. Ebben az időben járt a városban Tinódi Lantos Sebestyén, aki itt-tartózkodása idején írta egyik legszebb versét a „Sokféle részegösökről” címmel. Az 1570-es években nagyjából kialakulnak az államhatárok Erdély és a Magyar Királyság között. Nem sokkal később kihal a Báthori- család somlyói ága. Utolsó férfisarját, Báthory Gábort 1628-ban Bethlen Gábor fejedelmi pompával temetteti el a nyírbátori családi templomban. A város településszerkezete ma is őrzi a magyar mezővárosi fejlődés sajátos formáit. Ennek egyik jellemzője a térré szélesülő főutca, mely alkalmas helyet teremtett a mezőgazdasági és kézműves termékek árusításához. A gyáripar a XIX. század végén települt meg, ami számottevően hozzájárult a város fejlődéséhez. A jelenleg működő cégek egyre jelentősebb mértékben támogatják a kulturális rendezvényeket. Mezővárosi jogállását Nyírbátor ugyan 1886-ban elveszítette, ám 1973-ban új szakasz kezdődik, hiszen ekkor kapja vissza városi rangját. Az utóbbi évtizedekben pezsgő kulturális élet alakult ki a városban. Több évtizedes hagyománya van rendezvényeinek.
Nyírbátor műemlék épületei messze földön híresek. A Báthory István által késő gótikus stílusban építtetett református templom legszebb hazai teremtemplomunk. A hálóboltozattal borított egyterű belsőt hatalmas, háromosztású, csúcsíves ablakok világítják meg. A XVI. század elején a templomot déli kettős reneszánsz ajtóval, kegyúri ülőfülkével látták el. Az 1511-ben Morone olasz intarziaművész által készített gyönyörű hátpadsornak csak egy részei láthatók, a nagy értékű berendezési tárgyakat fele részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum, fele részben pedig a helybéli múzeum őrzi.
A templom mellett álló harangtorony monumentális hatású, zömök, árkádos négy fiatornyos faépítmény. A maga nemében hazánkban a legrégebbi, a XVII. század első felében épült, harangja 1640-ben készült Eperjesen.
Szintén az 1480-as években építtette Báthory István a minoritatemplomot. A hosszú szentélyű s mellé állított toronnyal ellátott késő gótikus ferences építkezések egyik legszebb példája. Belsejét nagyon szép hazai barokk faoltárok díszítik, festett faragott alakokkal. Legnevezetesebb közülük a Passió- vagy Krucsay-oltár. Megszületésének históriáját dolgozta fel Balázs József a „Bátori advent” című történelmi játékban, melyet nagy sikerrel játszottak a színházak.
A középkori kolostor helyén 1720 körül épült barokk stílusú volt minorita rendházban rendezték be a dr. Szalontai Barnabás által 1955-ben alapított Báthory István Múzeumot, amely igen gazdag helytörténeti és művészeti anyagot őriz, ezért az ország legjelentősebb vidéki gyűjteményei között tartják számon.
Nyírbéltek 2971 lakosú nagyközség, Nyírbátortól 15 kilométerre, délre fekszik.
A román kori római katolikus templom egyenes szentélyzáródású, nyugati homlokzatához 1925-ben épült torony csatlakozik. A déli homlokzaton középkori bejárat nyoma, az ablakok újabbak. A szentélyben a déli oldalon két román kori kibontatlan ablak, a falképek alatt két középkori fülke. A diadalívet lefaragták, a szentély dongaboltozatának csak a lenyomata látszik. Az északi hajófalon ornamentális töredékek láthatók, a délin valószínűleg a Köpenyes Mária ábrázolásának nyomai töredékesen, a XV. század második feléből. A szentély főfalán Golgota-jelenet, a felső része elpusztult, Krisztus a két lator között Mária, Magdolna, a másik Kleofás felesége, Mária és Szent János apostol, az utóbbi kezében mondatszalag, körülöttük lovas alakok. Jobbról és balról a 12 apostol töredékes ábrázolása, kezükben mondatszalaggal. A Zsigmond-kori freskót 1420 körüli évekre datálják. A déli szentélyfalon a falképeken XVI. századi bekarcolások.
Nyírbogát 3285 lakosú nagyközség a 471-es főközlekedési út és a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/ vasútvonal mentén, Nyírbátortól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Nyírcsászári 1220 lakosú község a 471-es főközlekedési út, valamint a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/ és a 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyírbátor/ vasútvonalak mentén, Nyírbátortól 5 kilométerre, északkeletre fekszik.
Nyírderzs 658 lakosú község Nyírbátortól 10 kilométerre, észak-északkeletre fekszik.
Nyírgelse 1162 lakosú község a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/ vasútvonal mentén, Nyíradonytól 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Nyírgyulaj 2076 lakosú község Nyírbátortól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Nyírlugos 3010 lakosú nagyközség, Nyíradonytól 10 kilométerre, keletre fekszik.
Nyírmihálydi 1982 lakosú község a 471-es főközlekedési út és a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/ vasútvonal mentén, Nyíradonytól északkeletre, 3 kilométerre fekszik.
A román kori református templomot a XVIII. században bővítették. A XIII. században épült szentélyen három eredeti rézsűablak, északi oldalán csúcsíves sekrestyeajtó található. A hajón egy illetve kétsoros fogrovatos téglapárkány, három csúcsos ablakkal. A templom déli átalakított kapuja előtt barokk előcsarnok látható. A déli hajófalon poklot ábrázoló XV. századi falfestmény, hasonló korú nyomok a szószék környékén. A déli ablakok körül XVII. század közepi virágos festés, ezzel egykorú a szószék közelében látható bibliai idézet is.
A református harangtornyot a szélzászló szerint 1782-ben emelték. Kilenc faoszlopon áll, zárt harangházzal, minden oldalán 2-2 zsalus ablakkal. Harangját 1828-ban Pesten öntötték.
Nyírpilis 693 lakosú község Nyírbátortól 10 kilométerre, délkeletre fekszik.
Nyírvasvári 1964 lakosú község Nyírbátortól 5 kilométerre, délkeletre fekszik.
Ömböly 460 lakosú határközség Nyíradony 24 kilométerre, keletre fekszik.
Penészlek 1071 lakosú határközség Nyíradonytól keletre, 17 kilométerre fekszik.
Piricse 1837 lakosú község Nyírbátortól 6 kilométerre, délre fekszik.
Pócspetri 1829 lakosú község Máriapócs nyugati szomszédságában fekszik.
Terem 702 lakosú határközség Nyírbátortól 14 kilométerre, délkeletre fekszik.
Balkány 6745 lakosú nagyközség a 112-es/Nyíradony-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén, Nyíradonytól 10 kilométerre, északra fekszik.
Biri 1405 lakosú község a 112-es/Nyíregyháza-Nyíradony/ vasútvonal mentén, Nagykállótól 7 kilométerre, délre fekszik.
Bököny 3286 lakosú község Téglástól 8 kilométerre, északkeletre fekszik.
Érpatak 1772 lakosú község Újfehértótól 7 kilométerre, keletre fekszik.
Geszteréd 1772 lakosú község Újfehértótól 8 kilométerre, keletre fekszik.
Kállósemjén 4033 lakosú nagyközség a 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén, Nagykállótól 8 kilométerre, keletre fekszik.
A görög katolikus templom a XV. században, gótikus stílusban épült. A XVIII. században barokk stílusban átépítették.
A Kállay-kúria a XVIII. században, barokk stílusban épült.
Nagykálló 10592 lakosú város 112-es/Nyíradony-Nyíregyháza/ és 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ vasútvonalak mentén fekszik. A Balogsemjén nemzetségéről származó Kállay család birtokközpontja, a XIV. századtól mezőváros, megyegyűlések színhelye. 1560-ban a török hódoltatás megakadályozására a Kállayak családi kúriáját erősségé alakították át, majd 1574-ben királyi végvárrá építették ki. A kállói várból származtak a Rákóczi-szabadságharc első ágyúi, ám a fejedelem parancsára lerontották. 1747-től 1876-ig Szabolcs vármegye székhelye, fejlődése ezután visszaesett. 1989-től ismét város.
A római katolikus templom 1783-ban, késő- barokk stílusban épült. A plébániaháza a XIX. század elején, szintén késő-barokk stílusú.
A görög katolikus templom a XVII. században épült.
A református templom 1710-ben, barokk stílusban épült, a tornya gótikus.
A volt Megyeháza barokk stílusú, egyemeletes, négyszög alaprajzú, zárt udvaros épület. Főhomlokzatán díszes, kőkeretes kapu, felette konzolos, kőbábos erkély található. A hármas tagolású boltozott előcsarnokot sajnos beépítették, az úgynevezett nemesi feljárón balluszteres korlát vezet az emeletre, az egykori díszterembe. A bejárattól balra eső egykori megyebörtön két vasajtaja megmaradt, „1829 TV” monogrammal, illetve 1842-es évszámmal. 1769 után épült Salvatore Aprilis mester tervei szerint és irányításával, az építkezés unokaöccse, Giuseppe, majd Josephus Aprilis irányításával még 1790-ben is folyt. A mostani alakját az 1840-1841 között tető-átalakítás révén nyerte el.
A Korányi Frigyes Emlékház a Szabadság téren áll. A XIX. századi, klasszicista eredetű lakóház, Korányi Frigyes, a nagy orvostudós szülőháza. Az „Angyal” patika berendezése mellett a Korányi család bútorai érdemelnek figyelmet.
Az Ínségdomb a volt Kállay-kúria XVIII. századi épületét foglalta magába, mivel 1945-ben lebontották. A parkjában álló domb az egykori barokk kert tartozéka, kilátója volt.
A Nagybalkányi úton található a csodarabbi sírhelye.
Szakoly 2880 lakosú község Nyíradonytól északra, 14 kilométerre fekszik.
Újfehértó 13528 lakosú város a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén.
Kétpó 818 lakosú község a 120-as/Lökösháza-Békéscsaba-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Mezőtúrtól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1679-ben az akkor már pusztaként szereplő vidéket elzálogosították és Kispó és Nagypó sorsa összefonódott Mezőtúréval. A Mezőtúr határában lévő nagyobb tanyaközpontokból 1952-ben községeket szerveztek. Ekkor három kisebb település (Kispó, Pusztapó és Csali) egyesítésével alakult Kétpó. A község központját még egy évtized múlva is jelentős, de az 1980-as évek végére eléggé megcsappant tanyarendszer övezte.
Mesterszállás 791 lakosú község Tiszaföldvártól keletre, 17 kilométerre fekszik. A Hármas-Körös jobb partján (nem közvetlenül a folyó mellett) festői környezetben helyezkedik el a település Kunszentmárton és Mezőtúr között. A kis települést az 1347-böl származó oklevél említi először “Magister” néven, majd a középkori eredetű község 1537 óta viseli a Mesterszállás nevet. A jelzett év decemberében Szapolyai János király és Czibak Imre, a Szent Koronát is magukkal hozva, itt szálltak meg.
A legenda szerint Rózsa Sándor egyik fő hadiszállása volt a mesterszállási fekete-halmi csárda, amely halomra 1895-ben a jelenlegi templomot építették.
Mezőhék 395 lakosú község Martfűtől 8 kilométerre, délkeletre fekszik. A település kiterjedt tanyavilágból alakult ki az 1950-es években. Közlekedési útvonalak metszéspontján helyezkedik el.
A Római Katolikus Egyház jóvoltából egy impozáns kis templommal gazdagodott a település.
Pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas területekkel rendelkezik, horgászhelyek: Tisza II. öntöző csatorna, Mezöhéki Táncsics tó, a 60 ha nagyságú erdőterület, mely kiválóan alkalmas pihenésre, kirándulásra, téli időszakban vadászatra is.
Mezőtúr 19333 lakosú város a Nagyalföld középső részén, a Hortobágy-Berettyó partján fekszik. A helységet érinti a 46-os főközlekedési út valamint 120-as/Lőkösháza – Békéscsaba- Szolnok- Budapest/ és 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/ vasútvonalak. Nevét minden bizonnyal a Túr folyótól kapta. A Berettyó, amelynek partján települt, az Árpád korban a Túr nevet viselte és a folyó mentén több település nevében is előfordul: Túrkeve, Túrpásztó, Túrtő. Okleveleink Thur, Túr, Nagy-Túr, Tisza-Túr, Mező-Túr néven emlegetik. Az ármentesítés előtt a települést félig átölelő mocsárvilág a Nagy- Sárrét kezdetét jelentette. Volt, hogy áradásos időben Túrról Szarvasra csónakon el lehetett jutni. Az, hogy a város alapjait kik és mikor rakták le, nem tudni. Mezőtúr, amely 1998-ban 620 éves városnak tudhatja magát, igen régi település. A régészeti leletek tanúsága szerint már a történelem előtti időkben is folyamatosan lakott hely volt. A honfoglaló magyarok Túr alatt keltek át a Körös folyón. A hét vezér közül Tas és Szabolcs hódította meg ezt a vidéket. Ond vezér törzse szállta meg Túr környékét, s az ő leszármazottjai, a Bár- Kalán nemzetség ivadékai hosszú időn át uralták ezt a tájat. A későbbi századokban birtokosai gyakran változtak. Közöttük ott vannak a Hunyadiak, majd a Rákóczyak is. A város felső részét több mint 380 éven át birtokolta a Nagykállói Kállay család. Az első írásos emlék az 1205-1235 közötti időből való: a Váradi Regestrum villa Tur név alakban említi. Ettől kezdve királyaink okleveleiben már gyakrabban előfordul. A XIV. századtól az árutermelés kibontakozásával egyre inkább előnyös helyzetbe került a környező településekkel szemben. A Sárrét mocsárvilágán át az egyetlen járható út a mezőtúri révnél kezdődött. Ez volt a legrövidebb út a szolnoki réven keresztül a Budáról Erdélybe vezető utak közül. Az átkelőhely fontos városfejlesztő tényező lett, így a század második felében Túr is a mezővárosok sorába lépett. Mezővárossá nyilvánító oklevele 1378-ból Nagy Lajos királytól származik, aki több ízben is megfordult Túron. Mint mezőváros vásártartási jogot kapott, földesurának egy összegben, pénzben rótta le adóját, vámmentességet, sőt vámszedési jogot élvezett. A XV. században már híres vásárai voltak, melyeknek jelentősége a következő századokban tovább nőtt. Belső ügyeit önállóan intézte a város. Mezőtúr 1378-ig királyi birtok. Első ízben Zsigmond adományozta Brankovics Györgynek, cserébe a hadászati szempontból fontos délvidéki birtokaiért. A város földesurai később gyakran cserélődtek. Mátyás korában Túr Alsó- és Felsőrészre különült, mivel a király a birtokot nem egy darabban adományozta. Amíg a Felső részt Mátyás uralkodásától mindvégig a Kállay család birtokolja, addig az Alsórész földesúrai az évszázadok során gyakran változtak. Volt Szilágyi Míhályé, Corvin Jánosé, Lorántffy Zsuzsannáé, majd a Rákóczy, a Paluskai és az Aspremont család birtokolta. Az I. Lajostól és Mátyástól kapott privilégiumokat évszázadok során a város jól kamatoztatta, az is bizonyítja, hogy már 1848 előtt önerejéből váltotta meg magát a földesúri terhek alól, megfizetve az örökváltságot. Mezőtúr lakosai 1848-ban már mint szabad polgárok lépték át az új korszak küszöbét. A török hódoltság alatt Túr a szolnoki szandzsákhoz tartozó szultáni birtok. A város a török hódoltság (1562-1692) alatt, mint a szolnoki szandzsákhoz tartozó szultáni birtok fegyvertartási jogot kapott. A pasa és a bég oltalomlevelekben védte nemcsak a kóborló hadaktól, hanem még földesuraival szemben is. A török kiűzése és a Rákóczy -féle szabadságharc idején nagyon súlyos időszakot éltek át a túriak. Rengeteg kárt szenvedtek forintban, gabonában, jószágban és nem utolsó sorban emberéletben. A lakosság kétszer kényszerült a város elhagyására 1692-től 1699-ig tartott az úgynevezett “első futás”, 1705-1710-ig a “második futás.” A lakosság védett helyekre húzódott, de ekkor is szervezett közösségi életet élt, és mezővárosi jogait is sikerült átmentenie. Nagy Lajostól és Mátyástól kapott privilégiumaikat a későbbiekben jól kamatoztatták. A város ismét fejlődésnek indult, ipara kereskedelme fellendült. A fejlődés meghatározó eleme a mezőgazdaság volt. Óriási határában nagy jelentőségű szarvasmarha- és juhtenyésztés folyt. Ez az 1800-as évek második felében visszafejlődött az ármentesítések következtében. A folyószabályozással kiépült hatalmas gátrendszer létrejöttével viszont majdnem megkétszereződött a földművelésre alkalmas terület. Mindezzel együtt megszűnt a várost övező mocsárvilág. A tanyásrendszer már az 1710-es években kialakult. Ez országosan is egyike volt a legrégibb ilyen jellegű gazdálkodási formának. A XIX. század második felében a lakosság egyharmada a tanyákon élt. Az első tanyasi iskola 1874-ben épült. Az építkezést a birtokosok adományai tették lehetővé. 1927-ben már 19, 1950-ben pedig 22 iskola működött a határban. A város iparosai, a tímárok, szűcsök, süvegesek, szíjgyártók, csizmadiák, szűrszabók, korsósok, kerékgyártók, kádárok, kovácsok, lakatosok céhekbe tömörültek, és messze vidékekkel tartottak kapcsolatot. Idővel a belterületen élő lakosság polgárosodó életformája új iparágak megtelepedését tette lehetővé. A XIX. század második felében már egyre több nyomdász, könyvkötő, órás, aranyműves, fényképész, pék, cukrász, borbély élt a városban. Az itt élő népet mindig az erős szabadságvágy jellemezte. Függetlenségi eszméiket századokon át vallották és őrizték. Ez a nép “tűzbe ment” városáért, egyházáért. Ezért tartották rebellis városnak, amit meg kell zabolázni. E miatt fejezték le és négyelték fel, a királyi végzés alapján 1753-ban, helyben a 34 éves nemest, Törő Pált, a lázadásszervezőt. Ezért szállta meg Túr városát lovaskatonaság. Ellátásukról természetesen az itt élőknek kellett gondoskodni. Folyamatosan romlott a város anyagi helyzete, s a megnövekedett földesúri terhek miatt a földesurakkal is rosszabbodott a lakosság kapcsolata. A földesúri terhek alól mindkét városrész megváltotta magát már 1848. előtt, önerejéből. Az Alsórész, évekig tartó jogi egyeztetések után 1844-ben, a Felsőrész 1846-ban kötött örökváltsági szerződést az Erdődy és a Kállay családdal. Az 1848-as események nagy hatással voltak a városra. A túriak ott voltak a délvidéki, a kassai harcokban, a szolnoki csatában Damjanich mellett, ahol a rendkívüli hősiességgel csatázó túri “fehértollasok” közül 52 honvéd esett el. Viszont még ott voltak a Budai Vár visszafoglalásánál is. Kossuth Lajos kétszer fordult meg a városban, és a róla elnevezett Czebe- Teleki-ház vendége volt. A 1848-as szabadságharcban nagy volt e vidék embervesztesége és a megtorlás elől bujdosók száma.
Felekezeti hovatartozás szerint Mezőtúr református város. A protestáns tanokkal 1530 előtt ismerkedtek meg az itt élők, reformátoraik lévén. Előbb Luther tanai, majd a kálvinizmus rohamosan gyökeret vert. A Római Katolikus Egyház meg is szűnt, és majd csak 1776-ban alakult újjá 12 hívővel. Az izraelita hitközség 1834-ben, az evangélikus egyház 1921-ben alakult. A protestáns iskola alapítási éve 1530. A túri iskola első nagynevű rektora 1551-52-ben Szegedi Kis István volt, akinek másfél éves irányszabó működése fundamentális értékűvé vált. A református egyháznak ma két temploma, általános iskolája, középiskolája és három parókiája van. A római katolikus egyház általános iskolája 1991 óta ismét működik, és egyre bővül. A város lakóiban mindig erős volt az önművelés igénye. Ez hívta életre a XIX. században a kaszinókat és az olvasóköröket. Ezek lettek a társadalmi események, megbeszélések, műkedvelő előadások, szakmai továbbképzések színterei. Már az 1910-es években többször felmerült egy múzeum létesítésének gondolata is, de ez csak 1983-ban valósult meg a Túri Fazekas Múzeum létesítésével. A város külső képének alakulását földrajzi viszonyai, elrendeződését a térszíni helyzet határozta meg, az utcaképet, főként az Alsórészen a mezőgazdasági jelleg. A középkori városképről az 1514-es parasztháború nyomán kapunk leírást. A települést akkor a Berettyón kívül egy líciumos (szúrós, bozótos növény) sánc védte, melyen több kapu volt. A kapuk mellett vámházak álltak. A piactér a sáncon belül volt, az állatvásárokat a sáncon kívül tartotta a város. A mai városkép a XVIII. században kezdett kialakulni. A dúlások alatt elpusztult épületek romjain a “Futások” utáni nyugalmasabb időkben indult meg az újjáépítés. Megépítették saját erőből a református templomot és a városházát, amely több mint kétszáz évig szolgált e funkcióban és 1928-ban bontottak le. 1728-ban 62 ház és 42 kunyhó szerepel egy összeíráson. Később 1785-ben 1360 ház állt Túron. A náddal fedett meszelt falú, zömmel tornácos házakban egy vagy két szoba, konyha, pitvar, kamra volt. Az udvaron gazdasági épületek sorakoztak. Az itt élők házait, öltözködését, egész életvitelét a kálvinista puritánság jellemezte. A gazdasági erősödés a természet függvénye volt. Érvről-évre súlyos árvizek, tűzvészek, állatvészek, aszályok és ezek következményei sújtották Mezőtúr lakóit. Volt eset, amikor 300 ház égett le. A XIX. század első felére az elszegényedés jellemzővé vált. Az 1850-ben létesített Városi Kórház egy része már szegényházként működött az Alsórészen. A fejlődés ennek ellenére nem állt meg. Az 1853-ban létesült postaszolgáltatással, s az 1858-ban megindult vasúti forgalommal a város kilépett addigi zártságából. Mezőtúr 1872-ben rendezett tanácsú várossá vált, a nagyszabású építkezések ezután kezdődtek. A Kossuth tér impozáns emeletes házai, a református gimnázium épülete, az első artézi kút, az első kőutak, nyomdák, hetilapok nagy előrelépésnek számítottak az 1880-as években. A város történelmi központja a templomot övező Kossuth tér. Legrégibb épületei a templomon kívül: az egykori Czebe- ház, Kossuth ház a XVIII. század végéről, a Bolváry kúria 1821-ből, az izraelita zsinagóga 1862-ből való. A Petőfi emlékét őrző egykori vásárszéli fogadó a Zsindelyes az 1985. évi átépítéskor elvesztette eredeti karakterét. A Milleniumra épült az Újváros temploma, a központi kaszinó épülete, a Járásbíróság, a Gőz- és Kádfürdő, amelyet 1984-ben lebontottak. A város arculata az elmúlt évtizedekben sokat változott. A régi alacsonyfekvésű labdarugó- és korcsolyapályából lakótelep lett, az egykori dinnyeföldekből és vágóhídi kertekből Kertváros. A Szabadság tér szélén emeletes házsorok nőttek ki. A tanyai iskolák elpusztultak és velük együtt sok minden, ami elavultnak ítéltetett. Itt is eluralkodott a sablon, a típus. Örömmel látni azonban, hogy az utóbbi másfél évtizedben számos régi ház kapta vissza egykori arculatát. Mintha megszűnőben lenne az a tendencia, hogy a régi házakból mindenáron modernet csináljanak nem rávaló ablakokkal, és díszeiktől lecsupaszított falakkal.
Túrkeve 10050 lakosú nagykunsági város a Hortobágy-Berettyó partján. A helység először 1261-ben szerepel az írott forrásokban Keveegyház néven, négy szomszédos faluval együtt. Európa egyik legnagyobb síkságának közepén helyezkedik el, a városka határa már természetvédelmi terület. Különleges látvány a XIX. századi szélmalmok együttese.
Néprajzi értékei közül kiemelkedő a kunhímzés, a népdalkincs, a pásztorélet és a tanyás gazdálkodás emlékei.
A római katolikus temploma 1828-ban épült
A református temploma 1755-ben, késő-barokk stílusban épült. Később, 1845-ben megnagyobbították.
A Jégpalota 1830 körül épült, klasszicista stílusban.
A Tájháza a Győrffy-tanyán található.
A Finta Múzeum, amely a névadók alkotásait és a környék pásztorhagyományait mutatja be.
A településen a Berettyó holtága mellett 79 Celsius fokos termálvíz található.
Fábiánháza 1859 lakosú község Nagyecsed mellett fekszik.
Fülpösdaróc 332 lakosú község Fehérgyarmattól 9 kilométerre, délre fekszik.
Géberjén 580 lakosú község Nagyecsedtől 12 kilométerre, északkeletre fekszik.
Győrtelek 1700 lakosú község a 49-es és 491-es főközlekedési út, valamint a 114-es/Csenger-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Mátészalkától 10 kilométerre, keletre fekszik.
Hodász 3506 lakosú nagyközség a 110-es/Mátészalka-Nyírbátos-Debrecen/ és 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ vasútvonalak mentén, Nyírbátortól északkeletre, 12 kilométerre fekszik.
Jármi 1323 lakosú község a 49-es főközlekedési út mentén Mátészalkától 6 kilométerre, nyugatra fekszik.
Kántorjánosi 2232 lakosú község Baktalórántházától 8 kilométerre, délkeletre fekszik.
Kocsord 3011 lakosú község a 49-es főközlekedési út, valamint a 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ és a 114-es/Csenger-Mátészalka/ vasútvonalak mentén, Mátészalkától 4 kilométerre, keletre fekszik. Az erdélyi stílusú unitárius templom és a XIX. században épült, Tisza-kastély a falu jeles nevezetességei.
Mátészalka 18556 lakosú város a 49-es és 471-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/, a 111-es /Záhony-Mátészalka/, a 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/, a 114-es/Csenger-Mátészalka/és a 115-ös/Ágerdőmajor-Mátészalka/ vasútvonalak mentén fekszik. A Kraszna árvizes síkjára néző lejtőn keletkezett a kora középkorban, az Erdélybe vezető út mentén két faluból, Mátéból és Zalkából állott. 1367-ben a Csaholyiak birtoka, mezővárosi irányítással. Középkori központja a református templom körül volt, ez a vasút megépülte után áthelyeződött a vasútállomás irányába. 1920-1950 között Szatmár-Bereg-Ugocsa vármegye székhelye volt, 1969 óta város.
A református templom gótikus, a XVIII-XIX. században átépítették, homlokzat előtti fél-nyolcszög alaprajzú homlokzati toronnyal. Ennek közepén gótikus átalakított bejárat nyílik. A torony első emeletén 3 résablak, keleten, a torony hátoldalán egy csúcsíves fülkébe foglalt ablak van. Az egyenes záródású szentélyfalon epitáfium, kettős címer díszíti, a felső a Melith család régi címere, az alsót leverték. A ma álló templomot valószínűleg Máté község egykori templomának helyén emelték.
A volt Megyeháza műemlék jellegű épülete artisztikus hatású, amely az 1980-as évek közepéig államigazgatási célokat szolgált.
1920-ban épült a „Csizmadiapalota”, mely jelenleg a Városi Könyvtárnak ad helyet.
Mátészalkán, a Kossuth utcában található az ország első 1888-ban villamosított lakóháza is.
A Szatmári Múzeum 1975-ben, a volt utolsó szatmári főispáni lak kései szecessziós épületében kapott helyet. Gyűjtemény nagy értéke a néprajzi nagytárgyak és paraszti szállítóeszközök bemutatására kialakított U alakú, szabadtéri kiállítás.
Mérk 2272 lakosú Kraszna-menti határnagyközség, Nagyecsedtől 10 kilométerre, délre a román-magyar határ közelében fekszik.
Nagydobos 2318 lakosú község a 111-es/Záhony-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Vásárosnaménytól 9 kilométerre, délre fekszik.
Nagyecsed 6800 lakosú Kraszna - menti város a 115-ös/Ágerdőmajor-Mátészalka/ vasútvonal mentén fekszik. Jelentős ipartörténeti műemléke, az 1914-ben állított gőzüzemű szivattyútelep.
Nyírcsaholy 2199 lakosú község a 115-ös/Ágerdőmajor-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Mátészalkától 5 kilométerre, délre fekszik.
Nyírkáta 1734 lakosú község Nyírbátortól 9 kilométerre, északkeletre fekszik.
Nyírmeggyes 2711 lakosú község a 471-es főközlekedési út, valamint a 110-es/Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen/ és 113-as/Zajta-Mátészalka-Nyíregyháza/ vasútvonalak mentén, Mátészalkától 5 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Nyírparasznya 955 lakosú község Mátészalkától 10 kilométerre, északra fekszik.
Ópályi 2986 lakosú község a 111-es/Záhony-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Mátészalkától 3 kilométerre, északra fekszik.
Ökörítőfülpös 2045 lakosú nagyközség a 49-es főközlekedési út és a 114-es/Csenger-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Fehérgyarmattól 11 kilométerre, délre fekszik.
Őr 1376 lakosú község Mátészalkától 15 kilométerre, nyugatra fekszik.
Papos 850 lakosú község Mátészalkától északnyugatra, 8 kilométerre fekszik.
Rápolt 161 lakosú község Ökörítőfölpöstől 3 kilométerre, keletre fekszik a Szamos partján.
A református templom 1803-1824 között, késő barokk stílusban épült. Benne népies copf berendezés és rokokó padok láthatóak.
Szamoskér 471 lakosú Szamos-parti község Fehérgyarmattól 14 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Szamosszeg 2045 lakosú község Vásárosnaménytől 13 kilométerre, délre fekszik.
Tiborszállás 1073 lakosú határközség a 115-ös/Ágerdőmajor-Mátészálka/ vasútvonal mentén, Nagyecsedtől 15 kilométerre, délkeletre fekszik.
Vaja 3654 lakosú nagyközség Mátészalkától nyugatra, 15 kilométerre a 49-es főközlekedési út és a 116-os/Vásárosnamény-Nyíregyháza/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom gótikus eredetű, tornya 1824-ben készült el. Előtte Vay Ádám kuruc marsal síremléke található a XVIII. század elejéről.
A Tájháza a XIX. század második felében épült parasztházában működik.
A volt Vay-kastély XVI. századi, reneszánsz stílusú, itt működik a Vay Ádám Múzeum.
Vállaj 1005 lakosú határközség Nagyecsedtől 11 kilométerre, délre fekszik.
Cibakháza 4512 lakosú nagyközség a 442-es főközlekedési út mentén, Tiszaföldvártól délnyugatra, 6 kilométerre fekszik. Cibakháza már a XIII. század előtt magyar település volt. Nevét feltehetőleg a Czibak családtól kapta. Hosszú időn át fontos szerepet töltött be a Tiszán való átkelésben. Történelmének legdicsőbb időszaka az 1849.február 24-i cibakházi csata. A település fejlett mezőgazdasággal rendelkezik, történelmi korokon átívelően. Cibakházát több száz hétvégi pihenést, kertészkedést, szőlészetet, horgászatot kedvelő városi ember választotta második otthonául.
Csépa 1900 lakosú község, Csongrádtól 14 kilométerre, északra fekszik a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén. A XIV. század közepén Csépa már falu volt. Az 1598-as török hadjárat szinte teljesen elpusztította Csépa környékét. Az új település a régi helyén keletkezett. 1731-re kialakult nemesi önkormányzata.
A település templomát 1729-ben egy korábbi kápolna helyére vályogból építették és 1798-ban szentelték fel.
1845-ben Csépán zsidótemplomot, majd 1889-ben egyesült protestáns templomot is építettek.
A Helytörténeti Gyűjtemény a Béke utcában található.
Cserkeszőlő 2166 lakosú község a 44-es főközlekedési út mentén, Kunszentmártontól 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Tiszakürt szőlőtelepítésen létesült önálló község. Varjas- és Kisasszonypusztán az 1810-es években kezdtek szőlőt telepíteni. Több család kiköltözött és szőlőműveléssel kereste kenyerét. 1952-ben lett önálló község. A Cserke mint földrajzi név Tiszakürt határában előfordul a XIX. században. Cserkeszőlő nevet az önállóvá váló község vette fel. 1943-ban találtak gyógyvizet itt, s erre a vízre építettek 1955-ben gyógyfürdőt.
Kunszentmárton 9710 lakosú nagykunsági város a 44-es és 45-ös főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ és 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonalak mentén, a Hármas-Körös bal partján fekszik. A helység az egyetlen olyan nagykunsági település, amely templomi védőszent nevét viseli. Ezért minden bizonnyal már a tatárjárás előtt is templomos hely lehetett. A török idők alatt elnéptelenedett. 1718-ban a Jászságból jövő katolikus népesség szállja meg. 1807-ben városi rangot és ezzel együtt vásártartási jogot nyert.
A római katolikus templom késő barokk stílusban Jung József építette 1881-1884 között. A karcsú, magas tornya a közelben folyó Körösben tükröződik. A hajó három boltszakaszos, félköríves szentély csatlakozik hozzá. Barokk oltára és szentképei érdemelnek figyelmet.
A város egyik műemlék jellegű épülete a református templom, melyet 1937-ben avatta fel Balthazár Dezsö debreceni püspök.
A zsinagóga 1912-ben, szecessziós stílusban épült.
A városháza 1813-ban, copfstílusban épült.
A régi börtönépületben helytörténeti gyűjtemény látható.
Nagyrév 828 lakosú község Tiszaföldvártól délnyugatra, 15 kilométerre fekszik. A község első említése 1380-ra tevődik. Nagyrév a XVI. század közepétől a XVII. század elejéig Pest megyéhez, utána Külső-Szolnokhoz tartozott. 1687-1703 között néptelen puszta, majd 1717-1719 között telepítették újjá. 1872-ben Nagyrév nagyközség lett.
A mai templomuk 1853-ban készült el.
Öcsöd 3751 lakosú Körös-menti nagyközség a 44-es főközlekedési út mentén, Kunszentmártontól északkeletre, 11 kilométerre fekszik. A mai község területe öt középkori falu határát foglalja el. Ezek a települések a következők: Bábocka, Öcsöd, Tatárszállás, Fehéregyháza és Veresegyháza. Fehéregyháza 1297-töl fordul elő az oklevelekben. A település a XV. században mezővárosi rangot kapott. 1580-ban bekövetkezett pusztulása után területét 1714-ben csatolták Öcsödhöz. 1876-ban elkészült a Körös folyón az első fahíd, amit 1896-ban váltott fel az állami beruházásból épülő és az 1944-ben történt felrobbantásáig álló vashíd.. Itt nevelkedett József Attila költő gyermekkorában.
A református templom 1784-ben, késő barokk stílusban épült, mai formáját 1859-ben nyerte el.
A Rákóczi utcában Helytörténeti Gyűjtemény látható.
Szelevény 1206 lakosú község a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén, Kunszentmártontól 9 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település nevének Zelebyn alakban történő említése régi településre utal. A falu nevéből szláv eredetű lakosságra lehet következtetni, de a Telekparton talált cserépbogrács töredékek honfoglaló magyarok korai megtelepedéséről vallanak. A településnév bizonyíthatóan nem jelzi szláv lakosok jelenlétét, s később is csak magyar családnevek fordulnak elő. 1992. január 1-je óta önálló, előtte Kunszentmárton városhoz tartozott.
A neogótikus stílusú katolikus templomot 1911-ben építették.
Tiszaföldvár 11977 lakosú Tisza-parti város a 442-es főközlekedési út és a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely-Szolnok/ vasútvonal mentén fekszik. Nevét hajdani földváráról kapta. A községet 1467-ben említik először egy oklevélben. A 15 éves háború során a falu tejesen elpusztult és 1721-től protestáns jobbágyok telepítik ujjá.
Református temploma 1788-ban barokk stílusban épült.
Az evangélikus temploma 1860-ban késő-klasszicista stílusban épült.
Tiszaföldvár műemlék jellegű épületei közé tartozik még a Göt-kuria, amely romantikus elemekkel kevert, egyéni stílusban készült kastélyszerű épület.
Tiszainoka 446 lakosú község Tiszakécskétől 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység első, oklevelekben történő említése 1450-ben történik “Inatha” néven. 1735 táján a lakosság egy része ismeretlen okok miatt elköltözött. Helyükbe a Felvidékről és Békésből érkeztek telepesek. Tiszainoka 1872-ben nagyközség lett. A Tiszainoka kereskedelmében, közlekedésében egyaránt fontos szerepet játszó faszerkezetű komp 1961-ig üzemelt.
1711-ben építenek református templomot.
Tiszakürt 1608 lakosú tiszazugi község Kunszentmártontól 13 kilométerre, nyugatra fekszik. Az arborétumáról nevezetes helység 1075-ben a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében “Villa Kurth” néven van említve. A település először királyi birtok volt, majd a XVIII. század végétől váltakoztak birtokosai.
A Bolza-kúria a XIX. században épült.
Arborétumában sokféle fenyőfaj, hatalmas tölgy és szilfák, valamint egzotikus növények tekinthetők meg. A XIX. század közepén Bolza Péter birtokos kezdeményezésére ültették az első fákat a Tisza szabályozása után árvízmentessé vált parkban, s ezzel megvetették az arborétum alapjait.
Tiszasas 1230 lakosú község a 146-os/Kecskemét-Kunszentmárton/ vasútvonal mentén, Tiszakécskétől 14 kilométerre, délkeletre a Tisza ölelésében fekszik. A község első említésekor, 1348-ban királyi birtok volt. 1472-ben Kinizsi Pál foglalta el.
A község műemlék jellegű épülete az 1789-ben épült késő barokk stílusú református templom.
Ajak 3937 lakosú nagyközség a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Kisvárdától délre, 5 kilométerre fekszik.
Anarcs 1993 lakosú község, Kisvárdától 4 kilométerre, délre fekszik.
A kora gótikus református temploma egyhajós, sokszög záródásos szentélyű épület 1375-ben épült, Szent Péter tiszteletére szentelték. Háromszintes tornyát a kőkeretes kapun lévő évszám szerint 1858-ban emelték. A hajó és a szentély déli oldalán 5, később kibővített ablak található. Északi falán kőből faragott gótikus szentségtartó fülke a Gutkeled nembeli Anarcsi család címerével és 1475-ös évszámmal. A hajó északi falában a vajai Vay család 1851-ben állított sírtáblája látható.
Jelentős épülete a klasszicista stílusban, 1826-ban Czóbel László épített Czóbel-kúria. A főhomlokzata 2+3+2 nyílástengelyű, háromszög alakú oromzattal, középrizalittal. Itt őrizték Luther és Kálvin korabeli képmásait, Mednyánszky László több festményét. A kúriával egyidős, ma 7 hektáros angolparkban 100-150 éves simalevelű páfrányfenyők, vasfák, tulipánfák, őstölgyek és juharfagyűjtemény között található Czóbel Minka lírikus síremléke.
A Kossuth utcai „bálványos ház” jellegzetes nyírségi parasztház.
Dombrád 4158 lakosú Tisza-parti kisváros, a Bodrogköz keleti kapuja. A helységet érinti a 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonal. 2000. július 1-jén kapta meg városi címét.
Döge 2179 lakosú község Kisvárdától 4 kilométerre, északra fekszik.
Fényeslitke 2394 lakosú község a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Kisvárdától 5 kilométerre, északra fekszik. A református temploma XIII. században épült. 1831-ben átépítették. A római katolikus temploma 1781-ben, barokk stílusban épült, előtte Nepomuki Szent János XVIII. századi barokk szobra látható.
Gyulaháza 2046 lakosú község Kisvárdától 11 kilométerre, délre fekszik.
Jéke 729 lakosú község Kisvárdától 8 kilométerre, északkeletre fekszik.
Kékcse 1650 lakosú község Kisvárdától 5 kilométerre, nyugatra fekszik.
Kisvárda 17880 lakosú város a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony- Nyíregyháza- Debrecen- Szolnok- Budapest/ vasútvonal mentén. A település neve a magyar vár, erődítményből ered, mely kisebb váras helységet jelent. A középkorban Warda, Warada néven fordul elő az oklevelekben a település neve. Kisvárda nevében a “Kis” szó a várostól 200 kilométerre fekvő Nagyváradtól különbözteti meg. A honfoglaló magyarság 895-ben birtokba vette a települést, amely elsődlegesen a földvárra épített határvédő rendszer központja. 1085-ben Szent László magyar király itt állította meg és győzte le Kutesk kun fejedelem támadását. A fényes győzelem emlékére a településen Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére templomot alapított. A XII. században, a határvédő szerep csökkenésével, Kisvárda a Gutkeled nemzetség tulajdonába kerül, amelynek egyik ágának névadójává vált. Már ebben az időben is jelentős Kisvárda gazdasági szerepe, mivel rendszeresen tartanak heti vásárokat. A város tulajdonosa a Várday család jelentős szerepet játszott Kisvárda felvirágoztatásában. Nemcsak a kisvárdai vásárra igyekvők számára nyertek királyi védelmet, hanem országos vásártartási jogot is szereztek, s 1421-ben városi joggal ruházták fel településüket. 1468-ban Várday István bács-kalocsai érsek, bíboros, I. (Hunyadi) Mátyás király fő és titkoskancellárja jelentősen bővítette a település önállóságát. Ennek is köszönhető, hogy a század végén több mint ezren éltek a városban. Az itt élők védelmét szolgálta a XV. században megindult várépítés, mely vár romja ma a város kulturális életének központja. A XVI-XVII. század háborús évszázadai, az Európában lejátszódó gazdasági átalakulás hátrányosan hatottak Magyarország gazdasági fejlődésére. Ebben a korszakban a kővár védelmében Kisvárda Szabolcs vármegye központja, mely több ostromot is szerencsésen átvészelt. A település gazdasági jelentőségét mutatja, hogy 1591-ben megalakult a város első céhe, a Csizmadia-céh. Két évszázados pangást követően, a polgárosodás hozott új lendületet Kisvárda életében. A fejlődés dinamizmusára jellemző, hogy a település lélekszáma egy évszázad leforgása alatt megötszöröződött. Kisvárdán bankok, ipari és kereskedelmi vállalkozások jelentek meg, fellendült a kereskedelmi élet. E fejlődésnek köszönhető, hogy Kisvárda urbanizációs szintje ma is négyszerese a megyei átlagnak, s az iparban foglalkoztatottak aránya is kétszerese a dinamikusan fejlődő megyeszékhelynek, Nyíregyházának. A gazdasági fejlődés ilyetén mértékéhez nagyban hozzájárult a betelepedő zsidó lakosság, kiknek aránya település 1/4-t tette ki. A második Világháború emberpusztítása semmisítette meg az itt élőket, a kisvárdai gettóból, mintegy 4000 zsidót indítottak útra Hitler halálgyáraiba, zömmel Auschwitzba. A II. Világháború után a kommunista hatalomátvétel igyekezett elpusztítani az itt kialakult polgári értékeket. Az újabb fellendülésre a XX. század hatvanas éveiben került sor, melynek eredményeképpen Kisvárda 1970-ben ismét városi rangra emelkedett. A gazdasági fejlődés sem maradt el, számos üzem telepedett meg Kisvárdán. Napjainkra Kisvárda gazdasági szerepe mellett a kulturális élete is kimagasló, 1989-óta Európa egyik legrangosabb színházi találkozójának, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának ad otthont Kisvárda.
A római katolikus templom gótikus, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel, későbarokk stílusban 1788-1805 között épült hajóval és nyugati toronnyal. A mérműves szentélyablakok mellett az eredetileg bordás boltozatú szentély alakos gyámkövei balról jobbra: Szent Péter kulccsal, Szent Pál karddal, ők az apostolfejedelmek a templom védőszentjei, majd három ismeretlen portrén talán a kegyúr Várdaiak és a patrónus Zsigmond királyé, végül az „ego Alexandri sum”= ”Én Sándoré vagyok” feliratos portré azé a Szent László királyé, aki a kunok elleni, a város határában zajlott 1085-ben zajlott győztes csatája után felépítette a templom mai elődjét. A templomhajó bal oldali, kora barokk, Szent Kereszt tiszteletére szentelt mellékoltárát állítólag 1720-ban a várkápolnából szállították ide.
Az egykori zsinagóga 1900-ban, szecessziós stílusban épült. A Rétközi Múzeum az 1983-ban helyreállított volt zsinagóga épületében, a boltozott főhajó arabeszkes festése utal egykori rendeltetésére. A bejárati előcsarnokban márványtáblákon olvasható nevek sokasága emlékeztet a II. Világháború alatt elpusztult kisvárdai és környékbeli zsidó családokra.
Lövőpetri 504 lakosú község Kisvárdától 12 kilométerre, délkeletre fekszik.
Mezőladány 1041 lakosú község Kisvárdától 12 kilométerre, északkeletre fekszik a Tisza partján.
Nyírlövő 740 lakosú község Kisvárdától 9 kilométerre, keletre fekszik.
Pap 1774 lakosú község Kisvárdától 7 kilométerre, keletre fekszik.
Pátroha 2933 lakosú község a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Dombrádtól 12 kilométerre, délkeletre fekszik.
Rétközberencs 1189 lakosú község Kisvárdától 11 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Szabolcsbáka 1259 lakosú község Kisvárdától 8 kilométerre, délkeletre fekszik. A református fa haranglábat a XVIII. században, Kakukk Imre készítette.
Szabolcsveresmart 1719 lakosú község Kisvárdától 11 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Tiszakanyár 1669 lakosú község Dombrádtól 4 kilométerre, északkeletre fekszik.
Tornyospálca 2702 lakosú község a 111-es/Záhony-Mátészalka/ vasútvonal mentén, Kisvárdától 14 kilométerre, északkeletre fekszik.
A református templom XV. századi, mai formáját a XIX. században érte el. A görög katolikus templom 1807-ben, késő-barokk stílusban épült.
Újdombrád 689 lakosú község a 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonal mentén, Dombrádtól 5 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Újkenéz 1006 lakosú a 111-es/Mátészalka-Záhony/ vasútvonal mentén, Kisvárdától északkeletre, 15 kilométerre fekszik. A mai falu 1888-ban a gróf Forgács Lászlótól vásárolt területből alakult ki, merthogy a régi falu helye a Tisza áradásai miatt veszélyeztette a lakosságot. A település régi neve: Cserepes-Kenéz volt. Lakossága a fehérgyarmati környékről és Tarpáról került ide.
Újkenéz legmagasabb részén álló szép református temploma a XX. század elején épült.
Berekfürdő 855 lakosú község a 103-as/Tiszafüred-Karcag/ vasútvonal mentén, Karcagtól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. A település Karcaghoz tartozott 1992. július 1-jéig, jelenleg önálló. Újkori története az 1920-as évek közepén kezdődött. Pávai Vajna Ferenc szénhidrogén után kutatva két fúrt: az egyik 960 méteres, a másik 1200 méternél mélyebb. Ezekből 65 Celsius fokos gyógyvíz tört felszínre hidrogénkarbonátos, kloridos és jódos összetételű. Erre a vízre 1932-ben gyógyfürdőt épített Karcag városa. A megbékélés háza, a református egyház modern épületegyüttese, az egyik legnevezetesebb helyi látnivaló.
Karcag 22577 lakosú nagykunsági város a 4-es főközlekedési út, valamint a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ és 103-as /Karcag-Tiszafüred/ vasútvonalak mellett, a Hortobágy-Berettyó közelében fekszik. Karcag kun eredetű szó, személynévből származik, jelentése: pusztai vörös róka. A település először Karcag János nevében említődik a XIV. század elején. A város csak a XVI. századtól veszi át a vezető szerepet, addig a Nagykunság központja a Kunhegyes határában levő Kolbázszállás volt, melyet az Olas nemzetség birtokolt. Karcagot a XIX. század közepéig Karcagújszállásnak nevezték. A település megfogyatkozott népességével átvészelte a török uralmat. 1702-ben a bécsi udvar a Jászkunságot eladta, ezzel jobbágysorba süllyesztette a lakosokat. Ebből az állapotból csak 1745-ben szabadultak, amikor megváltották magukat. Az önmegváltással, a redempcióval a szabadparaszti fejlődés lehetősége teremtődött meg, ezzel együtt a mezővárosias fejlődés kibontakozhatott. A település képét a városközpont emeletes középületei körül alakuló falusias jellegű parasztporták jellemezték, a tágas határokon pedig tanyarendszer szerveződött. A tanyákat az 1960-as évek helyi agrárpolitikája számolta fel. Híres Karcag népművészete. Karcagnak 300 éves múltra visszatekintő gimnáziuma van, amelyik a Debreceni Kollégium partikulájaként működött. A falai között megfordult Csokonai Vitéz Mihály is. Olyan jeles tudósok nevelkedtek itt, mint Kátai Gábor gyógyszerész orvos természettudományi író, Györffy István néprajztudós, Németh Gyula akadémikus és Gaál László klasszikafilológus egyetemi tanár.
Az 1797-ben épült klasszicista stílusú református templom a város központjában, a Kossuth téren áll. Vaskos tornyának felső részén körülfutó, konzolos tűzfigyelő erkély található, ahonnan a bakter a város nyugalmát és a tüzet vigyázta. Szarukürtjeivel innen jelezte az idő múlását is. A templom belsejét karzat ékesíti. Orgonáját 1866-ban építették 1560 síppal.
A város kecses római katolikus temploma a XIX-XX. századfordulón épült.
A görög kereskedők egykori jelenlétét igazolja a szép ikonosztázú görög templom, amelyben értékes XVIII. századi szertartáskönyvek is láthatók.
A környék sajátosságait mutatja be a Nagykunsági Tájház.
A híres néprajztudósról elnevezett Györffy István Nagykun Múzeumban a helytörténeti gyűjteményen kívül gazdag néprajzi és népművészeti kiállítás látható.
A város ma is a fazekasságáról: a mesterséggel a Kántor János Fazekasházban ismerkedhetünk meg.
Kenderes 5466 lakosú nagyközség a 4-es és 34-es főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 102-es/Kisújszállás-Kál-Kápolna/ vasútvonal mentén, Kisújszállástól 7 kilométerre, nyugatra fekszik. A község nevét 1352-ben említik először, de feltehetően már a honfoglalás idején megtelepedett lakossága. Kenderes sorsának alakulását évszázadokon át meghatározta az, hogy beékelődött a Nagykunság települései közé.
Kenderes templomának építése már 1360 körül befejeződött. Műemlék jellegű római katolikus temploma, amelyet késő barokk stílusban, 1783-ban építettek és 1923-ban alakítottak át.
Kisújszállás 12730 lakosú város a 4-es főközlekedési főút, valamint a 100-as/Záhony- Nyíregyháza – Debrecen- Szolnok- Budapest/ és 102-es /Kisújszállás- Kál-Kápolna/ vasútvonalak mentén. A nagykun “szállások” egyike, ősi kun település. Állandó települések a középkor óta vannak itt, hat Árpád-kori település helyét tárták fel az utóbbi harminc évben. Az 1243-46 között betelepült kunok - a mai lakosok ősei - ezekre a helyekre építették szállásaikat. Kisújszállás területe 4-5000 éve lakott hely. Több szállásból álló birtoktest részeként először 1395-ben Kisszállás néven, majd 1470-ben már a mai elnevezésével találkozhatunk egy királyi oklevélben. 1557-ben körülbelül 120-an laktak e tájon. A török hadjáratok idején többször elnéptelenedik. A bujdosó lakosságot Rákóczy fejedelem rakamazi birtokára menekítik. Az újratelepülésre vonatkozó szabadalomlevelet 1717. augusztus 17-én küldi el jóváhagyásra Orczy főkapitány Nyssába a Német Lovagrend nagymesterének, amelyben a betelepülő parasztoknak kétévi adómentességet biztosítanak. 1720-ban 300 lélek él itt. Nagykunság gazdasági fellendülését, a függetlenség visszaszerzését az 1745-ös redemtió hozta meg. 1806-ban I. Ferenc királytól a település mezővárosi rangot kap, vásártartási joggal. Fejlődésnek indul a kereskedelem. Sorra alakulnak a kézműves-céhek. Gaál Sándor kisbundái európai hírnevet szeretek. E mesterség folytatója, ma élő utóda a Takács dinasztia. Európai értékeink közé sorolható a sajátos mintákkal, kézi hímzéssel készült szűr, amelyeket a pásztoremberek viseltek. Az 1848-as forradalom és szabadságharcban jelentős szerepet vállalt a település. Illéssy János nagykunkapitány Kossuth kormánybiztosa, a Debrecenben ülésező országgyűlés tagja volt. 1857-ben épült meg a Szolnok-Karcag között a vasút, amely az országos közlekedésbe kapcsolja be a fejlődő várost. Igazgatását 1872-ig választott kapitány irányította, ez időponttól, viszont rendezett tanácsú lett lakosainak száma: 10000 fő. A millennium idején alakult ki a város mai arculata, a népi építészet jellemző nádtetős paraszti és gazdaházai, tanyái mellett a barokk, klasszicizált épületegyüttesekkel. A nagy múltú iskolájában tanított Arany János és itt volt diák Móricz Zsigmond. Az ő nevét viseli a gimnázium.
Budapest-Debrecen között közlekedő vasúton utazó előtt egy alföldi település képe jelenik meg a tájba épülő kültéri, kerti gazdálkodással. Szerkezete egyedülálló e térségben, excentrikus központú, hangulatos képet mutató mellékutcákkal, zugokkal. Mezőváros, iparra, kereskedelemmel, megfelelő szintű szolgáltatásokkal.
A református templom 1785-1788 között épült barokk stílusban, 1828-1830 között klasszicista stílusban átépítették. A torony alsó része 1741-1743 között készült el. 1828-ban villámcsapás következtében leégett a torony és a tetőszerkezet. A templom háromhajós elrendezésű, erős oszlopai csehsüveg boltozatot hordanak. A karzat körölöleli a felső teret. Az II. Világháborúban megsérült toronysisakot az 1980-as évek végén újították fel.
Papi Lajos volt szobrászművész Alkotóháza, a több mint 2000 darabból álló a paraszti gazdálkodás, a paraszti élet eszközeit bemutató gyűjteményes kiállítás a Néprajzi Kiállító-teremben tekinthető meg.
A közel 200 éves Tájházban a népművészeti örökségünk, európai értékeink közül a szalmafonás mestersége közvetlenül is megtanulható.
Kellemes felüdülést jelent a Horváth tanya, ahol az ősi lovaskultúra hagyománya ismerhető meg. A képzettebb lovasok teljesíthetik a “Betyárok-nyomában” túrát, okleveles tanúsítvánnyal tiszteletbeli betyárrá avatás mellett.
A település strandja az Erzsébet liget több hektáros tölgyesének kellemes mikroklímája mellet, 48-49 fokos termálkút (alkálihidrogén- karbonátos-jódos) hévize gyógyító hatású, kempingezési lehetősége.
Kisújszállás városban született Nagy László pedagógus és Papi Lajos szobrászművész.
Kunmadaras 5805 lakosú nagykunsági nagyközség az 34-es főközlekedési út és a 103-as/Tiszafüred-Karcag/ vasútvonal mentén, Kunhegyestől 15 kilométerre fekszik. Gazdaságát évszázadokon keresztül az állattartás határozta meg, és még napjainkban is megvan hatalmas pusztája, a Kápolnási-Nagy-rét, melyet legeltető állattartással hasznosít. Ennek is köszönhető, hogy Madaras az egyik legarchaikusabb nagykunsági település.
A református templom 1766-1768 között épült hat öl hosszúra és három öl szélességűre. A hozzáépített kőtorony olyan nagy volt, hogy egy hat- és egy négymázsás harangot is elbírt. A templomot az 1860-as években átépítették, klasszicista stílusban. A debreceni Református Nagytemplom volt a modell, ennek alaprajzát követték.
A Kossuth-ház klasszicista stílusú, csapott végű, nyeregtetős lakóház. Udvari homlokzatán ívelt árkádos tornác van. Egykori kunkapitányi lakóház, a XVIII. század végén épült. 1849 nyarán Kossuth Lajos volt a ház vendége, ezért a helyi hagyományban Kossuth-ház néven vált ismertté.
Alattyán 2061 lakosú település a 32-es főútvonal mentén Jászberény és Szolnok között fekszik. A helységet 1212-ben a Váradi Regestrum említi először. Az 1300-as évek végén a Kun család birtoka, majd annak kihalása után a Chyrke családé. Az 1945-ös földreform során megszűntek a nagybirtokok. Az 1945-ös földreform során megszüntek a nagybirtokok. 1977-ben az alattyáni és a jászteleki tanács egyesült. 1989-ben ismét önálló község lett.
Alattyán régi fatornyos római katolikus temploma 1766-ban elpusztult, helyette 1773-81 között újat építettek.
A település másik nevezetessége a Gecse Árpád Tájház.
Jánoshida 2681 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, a Zagyva és holt ágai, vizenyős rétjei által tagolt hangulatos jászsági táj egyik ősi múltú települése. A falu a Zagyva partján, a tájegység és a megye központja, Jászberény és Szolnok között félúton fekszik, a folyó egyik fontos hídja közelében. A környéken előkerült korai régészeti leletek és a falu neve alapján bizonyítottnak vehetjük, hogy már a középkort megelőzően jól ismert átkelőhely volt itt, amelyen keresztül fontos út vezetett. 1186-ban már említik premontrei, román stílusú, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomát. 1536-ban egy török támadás majdnem elpusztította a falut. A XVII. század folyamán egyre inkább elnéptelenedett. A török hódoltság után dunántúli és morva telepesekkel népesítették be.
Jász- Nagykun-Szolnok megye legrégebbi műemléke a Jánoshidai római katolikus templom, mely a legtöbb Árpád-kori részletet őriz. A templomot 1188 táján a premontrei rend építette román stílusban. 1757-ben barokk stílusban átépítették. Az 1970-es években végzett régészeti feltárás sokat megmutat a templom korábbi állapotából. Ilyen a félköríves záródású déli és nyugati kapu, a keskeny ablakok és a bordázatok, kőfaragványok.
Jászágó 729 lakosú község Jászárokszállástól délnyugatra, 12 kilométerre található beékelődve Heves megyébe. A község neve valószínűleg jász eredetű. 1550-ben Jászberény mellett a legnépesebb település volt a Jászságban, majd a török időkben elpusztult. A hajdani jász falu helyén ma ásatás folyik, a határ más területein neolit-, bronz-, szarmata-, honfoglalás-kori leleteket találtak. A mai település 1952-ben alakult, három és fél évszázadon át a terület Árokszállás pusztája volt. 1989-ig az iskolában miséztek, ekkor épült szép, modern katolikus temploma, melyet 1989-ben szenteltek fel. Érdekes az iskolában berendezett iskolatörténeti és gyermekjáték gyűjteménye, mely az Apponyi Albert és a Klebelsberg Kúnó népoktatási programja keretében épült tanyasi iskolák tárgyait őrzi. A lakosság kertészettel foglalkozik. A hajdani szőlőtermesztés emléke a viharoszlató harang 1879-ől. A község belterülete is laza szerkezetű, nagy kertekkel, ahol sok az öntözéses, fóliás kertészet.
1990-ben állandó székhellyel Falumúzeumot létesítenek, melynek értékes gyűjteménye áll az érdeklődők megtekintésére.
Jászalsószentgyörgy 3840 lakosú község a 32-es főközlekedési út mentén, Újszásztól 9 kilométerre, északra található a Zagyva partján. A település már 1300 körül is létezett. Jászalsó Szent György községbeliek az akkori nevezet szerint kuruczok voltak. Gyetvai Mihály plébános jegyzete szerint 1706-ban a falu teljesen leégett. 1830-ban mezőváros lett.
1793-ban épült, a késő barokk műemlék jellegű római katolikus templom még most is meghatározza a falu képét.
Jászapáti 9672 lakosú város a 31-es főközlekedési út és a 86-os/Vámosgyörk-Újszász-Szolnok/ vasútvonal mentén helyezkedik el az Alföld egyik legszebb halmaztelkes települése, sok zegzugos, szűk utcával, amelyre példát csak Kis-Ázsiában találhatunk. A település neve az egykori tulajdonosára, az apátra utal, a jászok megszállásakor valamilyen egyházi méltóság, apát tulajdona volt. A legrégebbi okmány amely a város nevét említi 1391. február 4-én íródott s benne Zsigmond király nádora utasítja a budai káptalant az itteni birtokosok beiktatására. E határjárasi okmány említi a Szűz Mária tiszteletére emelt kőegyházat. Azóta többször hozzátoldottak, újratervezték, amíg a mai kéttornyú Jász Székesegyház megépült. A középkorban virágzó élet volt Jászapátin. Ennek a török idők vetettek véget, a dúlás fosztogatás színhelyévé lett, s az Eger felé vonuló seregek útvonalaként szolgált. 1702-ben elzálogosították a Jászságot a német lovagrendnek. Csak 1745-ben engedélyezte Mária Terézia a földek visszaváltását, a Redemptiot. Ezzel új fejlődés kezdődik. Ekkor emelik hálából az 5 oltáras gót stílű templomot. Az első orgonát 1700 körül állították. 1903-ban Vágó Pál festőművész, Jászapáti híres szülötte ingyen festi a templom mennyezeti freskóját. Jelentős műemlék a klasszicista könyvtár, amely 1765-tól 1984-ig városháza volt.
A római katolikus temploma középkori eredetű, gótikus alapokon álló, kéttornyú barokk stílusban emelt épület 1743-1759 között épült. Bal oldali tornya a rajta levő felirat szerint 1493-ból való, támpilléres alsó része ezt az állapotot tükrözi. Az egyhajós, három boltszakaszos templomot 1825-1829 között kereszthajóval bővítették. A szentély előtti boltozat mennyezetfreskóját a helyi születésű Vágó Pál festette. Több oltárkép Than Mór alkotása. A templomot erődszerű, lőrésekkel ellátott kerítés veszi körül, rajta rokokó stílusú vaskapun lehet bejárni.
Vágó Pál festőművész szülőházát képeivel és a ház berendezéseivel együtt a városra hagyta. Ebből és az örvendetesen gyarapodó néprajzi anyagból rendezett kiállításokat tekinthet meg a látogató a Helytörténeti gyűjteményben.
Jászárokszállás 8021 lakosú város Jászberénytől északkeletre, 17 kilométerre, valamint a 86-os/Vámosgyörk- Újszász- Szolnok/ vasútvonal mentén. A helység legrégebbi említéseiben Arukmelléke (1356), Arukmellékszállás (1366), Arukszállás (1399) név szerepel. 1895-től Jász-Árokszállás, mai neve 1907-ből származik. A “szállás” meghatározatlan etimológiájú elnevezés, a nomád települést értjük alatta. Az árok a város határában is húzódó Csörsz árokra utal, amely különös jellegével már korán felkeltette a figyelmet. Ez az érdeklődés legkorábban kedves mondák születésében nyilvánult meg. Itt a történet magva egy cseh főúr - vagy Csörsz királyfi - akinek menyasszonya csak vízi úton hajlandó vőlegényéhez utazni, ezért kellett ezt az árkot megépíteni. Ezeket a prehisztorikus vagy népvándorláskori sáncrendszereket gyakran az Ördög-árok névvel illette a nép. Tulajdonképpen a Csörsz-árok neve is szláv-eredetiben ezt jelenti. Maga a városi rangot először 1756-ban nyeri el Mária Teréziától egy törmelék-kúpon helyezkedik el, már a XVI-XVII. században népes település volt, saját határán kívül az 1570-ben elpusztult Ágó, Szent András és a kiskunsági Kerekegyháza puszták egy részével is rendelkezett. Az 1850-es évektől kezdve nagyarányú kirajzás figyelhető meg. Az árokszállásiak birtokokat szereztek Csány, Tarnaörs, Visznek, Erk, Atkár, Adács községekben. Önálló településként vált le róla Kerekegyháza (1862), Jászszentandrás (1855), Jászágó (1952). A község fejlődése gyors volt: 1879-re már 199 önálló iparos dolgozott itt. 1879-ben 21, 1925-ben már 52 kereskedője volt. Ugyanakkor 13 kocsma, 2 vendéglő, 3 kávéház és egy szálloda működött. 1887-ben ipariskolát, 1923-ban polgári fiúiskolát hoztak létre. 1868-1948 között Jászárokszállás 9 napilapot indított, melyek több kevesebb ideig léteztek Lakossága 1801-ben 5500, 1852-ben 8310, 1910-ben 11286, 1930-ban 12226 volt, s ez utóbbi a maximum. Néhány történeti érdekesség: 1806-ban Napóleon ellen orosz csapatok vonultak át a falun. A 1848-as szabadságharc tápióbicskei csatájának sebesültjeit az árokszállási plébánián ápolták.
Maga a település a kertes településtípusok közé tartozik, amely azonban nemcsak a Jászságból ismert. Lényege, hogy a funduson a lakóház, kamra, disznó- és baromfiól helyezkedik el. A településmagot a kertek veszik körül, amelyeken a jószágok karámjai, boglyák és a verem állnak. A kertek később vagy beolvadtak a település szövetébe, vagy tanyákká alakultak. A tanyák önálló faluvá is fejlődhettek. A falumag sajátos elrendezését, amely Jászárokszálláson is megfigyelhető, halmaztelepülésnek hívják. Ez a forma ősi, szabályozatlan, esetlegesen kialakult beépítési rendszer nyomait őrzi s ez a későbbi telekelkerítések, utcavezetések tördeltségében, zegzugosságában mutatkozik meg. Az újabbkori, csatlakozó beépítések már nem egy esetben szabályos útvezetésűek.
“A házakkal sűrűn megrakott belső részben eredetileg sem udvar, sem utca nem volt. A házak úgy állottak még a közelmúltban is egymás közelében, mint valami sátortábor. Hogy a magyar téliszálláson, a falu ősén csakugyan nem volt sem udvar, sem utca, kiderül onnan, hogy a magyaroknak nincsen ősi szava sem az utca, sem az udvar fogalmára. Mindkét szót a szlávból vettük át a fogalommal együtt” - írja Győrffy István egy munkájában. De milyen is volt ez a ház? A jászsági parasztház többségében háromosztatú (szoba-pitvar-kamra) tornác nélküli, vert falú épület volt nád-, zsúp-, zsindelyfedéssel. Egy-kettő még látható e fajtából Jásztelken, Jászfelsőszentgyörgyön. Már 1828-ban előírások szabályozták az építést. Ezek meghatározták a ház fő méreteit, az építési anyagokat. Előírták minden községben tégla- és cserépégető felállítását. A tornác a XIX. század második felétől terjed el. Érdekes megemlíteni, hogy a magas tornácos, “gangos” köroszlopos házak típusát Jászárokszálláson építették meg a helyi kőművesek. Úgy tudjuk, hogy más településekre innen származott el. Karácsondon 1904-ben jelenik meg először, árokszállási mester munkájaként. Az oszlopszám a jászok nemesi rangjára is utalt. Eredetét bizonyára a klasszicista kisnemesi kúriák és középületek táján kell keresnünk. A településen szerencsére még jónéhány ilyen ház akad.
Jászárokszálláson három épületet tartalmaz a hivatalos műemlékjegyzék. Ezek: a plébániatemplom, ugyanott a Mária-oszlop és a Széchenyi úton az egykori fogadó, amely ma a Háziipari Szövetkezet épülete. Az árokszállási parókiát Mátyás király egy 1458-as oklevele említi először. A templomról nincs semmi támpontunk, mint ahogy a mostani elődjéről, az 1640-ben épültről is alig. Mai templomát 1761 és 1767 között építették a korábbi, szűknek bizonyult helyén. A költségek okán a templomtestet a korábbi épület tornyához csatlakoztatták. 1779-ben Nyitrai Gáspár plébános Esterházy Károly püspökhöz írt levelében is kifejti, hogy szeretné lebontani az öreg tornyot, mert félő, hogy rádől a az új templomhajóra. Kettős torony építésére szeretné megnyerni a püspököt, olyanéra, amelyet Esterházy a birtokán, Pápán építtetett. A püspök nem támogatta a tervet, leginkább azért, mert nem látta biztosítva az építési költségek fedezetét. Így 1787-ben egy torony került a homlokzatra copf stílusú kapuzattal. Maga az épület barokk stílusú, egyhajós, öt boltszakaszos. A külső majdnem teljesen dísztelen, csak az oromzat barokk kőszobor alakjai és az említetten kívül a két oldalsó kapuzata érdemel említést. A kapuk feletti kronosztichonos felirat az építés időt örökíti meg. Az északnyugati (bal oldali) bejárat felirata: Largo bonorium fonti deo uni ac trino Árokszállásiensis statuere; vagyis “Miden javak bőséges forrásának, a háromságos egy Istennek építették az Árokszállásiak.A délkeleti (jobb oldali) bejárat felirata: Honori sanctae triadis senatus com populo; vagyis “A Szentháromság tiszteletére az elöljáróság és a nép”. Az egyszerű külső mellett gazdag enteriőrt találunk. A csehsüveg-boltozatos mezőket hevederívek és vaskos, három részes párkánnyal koronázott falpillérek választják el egymástól. Megemlítendő, hogy a boltozati harántívek ilyen nagy tereknél ritka módon nem félkör-, hanem kosárívesek, amely szerkezeti merészséget is mutat. A belső egységes barokk összhatású. Azzá teszik a fő- és mellékoltárai, a padok, a szószék, két gyóntató szék. A fő és a két mellékoltár Kracker János Lukács (1717-1779) munkája. A főoltár a Szentháromságot ábrázolja. Kracker osztrák, de munkáinak nagyrészét Magyarországon alkotta meg. Idejötte után rövidesen Esterházy Károly püspök szolgálatába állt, s így az egri egyházmegyében, különösen Egerben alkotott sokat. Nevéhez fűződik az egri kispréposti palota mennyezet-, a minorita templom főoltárképe. Fő műve az egri Liceum könyvtártermében a tridenti zsinat ábrázolása. A mellékoltárok legsikeresebb darabjai: az ország felajánlása Szűz Máriának, majd a hajóban a keresztlevételt ábrázoló jelenet. Értéke még a templomnak a barokk orgona a három nyílásos karzaton. Az orgona a kiscelli (Óbuda) trinitárius templomból került ide. A trinitáriusok 1758-ban fejezték be templomuk és kolostoruk építését. Ekkor a berendezési és felszerelési tárgyakra árverést hirdettek meg. Így kerültek például a padok a jászberényi, a szószék a solymári templomba. A jászárokszállásiak az orgonát vették meg, a korabeli értékelés szerint elég magas áron. A Mária-oszlop a templom mellett található. A mintegy méteres posztamensen jón fejezetes oszlop áll, ennek tetején áll glóbuszon a kígyó fejét széttaposó Mária alakja. Ruharedőiben kis puttó simul hozzá. A fölirat szerint 1783-ban felállított szobron rongáltsága ellenére felismerhetők a kvalitás jegyei, amelyek a ruharedők könnyed megformálásában, a kisé pufók arc kialakításában mutatkoznak meg. A kapcsolat a toronyalji kapu feletti fülkében elhelyezett alakkal nyilvánvaló. A Széchenyi utca 104. alatti egykori fogadó épület a XVIII. század második felében épült. L alakú, az utcavonalon álló szárnyán barokk kosáríves, kőkeretes kapubejárat, ettől balra 4, jobbra 7 ablakkal. E részen helyiségei részben kolostor-, részben teknő boltozatokkal fedettek, a sarkokban kályhafülkékkel. Az itt lévő folyosó pillér- árkádos, az árkádok lapos kosárgörbék. A hátranyúló szárny pillér- folyosós, síkmennyezetes. A hagyomány szerint itt szállt meg 1712-ben - talán az épület elődjében - a hazafelé tartó XII. Károly svéd király. A kapui zárókövén postakürt utal a ház rendeltetésére, bár a jászság jelképe, a Lehel kürt is lehet a forma.
Jászberény a Jászság kulturális és gazdasági központja a 31-es és a 32-es főközlekedési utak kereszteződésében a Zagyva folyó partján, átmenetet képez az Alföld és a Mátra között. A helységet érinti a 82-es/Hatvan – Szolnok/ vasútvonal is. Az Alföld északnyugati peremén fekvő 28207 lakosú település sajátos földrajzi, néprajzi és történelmi vonásokat őriz. A ?/iráni vagy szarmata/ származású jász nép a kunokkal együtt a XIII. században telepedett le a Zagyva és a Tarna folyó mentén. A magyar uralkodók a jászoknak különleges kiváltságjogokat adományoztak. Évszázadokon át a megyerendszertől független, autonóm területen éltek, amelynek igazgatási, szellemi és vallási központja Jászberény volt. A török hódoltság után, 1702-ben. I. Lipót császár eladta a területet a Német Lovagrendnek és ezzel a kiváltságos helyzet is megszűnt. 1745-ben a jászok saját erejükből összegyűjtöttek és visszafizették a kincstárnak önmaguk eladásának összegét, félmillió rajnai aranyforintot, így Mária Terézia visszaadta a kiváltságjogaikat és földjeiket. Ez volt a híres Redemptio, az önmegváltás, amely a magyar történelemnek sajátos helyi mozzanata. 1745 után Jászberény helyzete megerősödött, a város gyors fejlődésnek indult, amit csak az vetett vissza, hogy 1876-ban megszűnt a Jászkun Hármas Kerület, amelynek központja Jászberény volt. Az addig jellemzően mezőgazdasági városban az 1950-es évektől létrejöttek az első ipari nagyüzemek, ami a lakosságnak több munkalehetőséget és nagyobb biztonságot jelentett. Jászberény az utóbbi évtizedekben a gazdasági nehézségek ellenére is sokat fejlődött, kiteljesedett az infrastruktúra, jól működő vállalkozások jöttek létre és a város markáns szerepet tölt be az ország szellemi életében is. Ilyen körülmények között, a többi jász és kun településsel közösen büszkén ünnepelte meg 1995-ben a Redemptio 250 éves évfordulóját. Itt született Palotássy János dal -és tánckomponista, Székely Mihály operaénekes, és Déryné Széppataki Róza színésznő.
A régmúlt eseményeiről a Jász Múzeum állandó kiállítása részletesen tájékoztat. Itt őrzik a város szimbólumát, egyik becses nemzeti ereklyénket, a Lehet kürtöt. A nagy múltú város gazdag történelmi eseményekben, műemlékekben, köztéri és népművészeti alkotásokban. Őrzi a lakosság a történelmi események, a 150 évig tartó török uralom, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, a két Világháború, az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi hőseinek, mártírjainak és áldozatainak emlékét. A város központjától induló egyetlen nagyobb sétával megközelíthetők: a barokk és klasszicista stílusban épült műemlék épületek, a rendezett parkokban álló köztéri szobrok, a felújított középületek. A lakosság tehetségének, szorgalmának, lokálpatriotizmusának jeleivel lépten-nyomon találkozhatunk. A művelődési intézmények, a civil szervezetek, az egyesületek, a művészi csoportok nagy gondot fordítanak a hagyományápolás mellett a modern irányzatok művelésére, a kulturális és tudományos rendezvények szervezésére a külföldi kapcsolatok kiépítésére. A hitélet gyakorlása több egyházközösség szervezeti keretein belül, vallási programjaikon való részvétellel valósulhat meg. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó körmenetek hagyományt jelentenek.
A jellegzetes mezőgazdasági városként fejlődő Jászberény gazdasági életét tekintve ma már a térség jelentős ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi központja is. Az agrárszférában az átalakult mezőgazdasági szövetkezetek és a társas vállalkozások jelentősek. Jászberény ipara kis és nagyüzemei révén a hazai piac ellátásán túl export tevékenységet is végeznek. Egyre jobban kibontakozóban a vállalkozói tevékenység, elsősorban a szolgáltatások és a vendéglátás területén. A városközpont hangulatos parkjai mellett gyógy- és strandfürdő, uszoda, szabadtéri sportpályák, műjégpálya, állatkert és arborétumok teszik lehetővé a testedzést és a felüdülést. A nyugodt otthonos pihenést a város szállói és panziói biztosítják.
Jászboldogháza 1824 lakosú község Újszásztól északnyugatra, 10 kilométerre a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén. 1756-ig nem említik a települést, akkor is csak pusztaként sorolják és ez évben Jászberényhez kerül. A település önállósulását 1946-ban engedélyezik.
A helység római katolikus temploma a XIX. században épült.
Jászdózsa 2212 lakosú község a 86-os/Vámosgyörk-Újszász.- Szolnok/ vasútvonal mentén Jászapátitól és Jászberénytől egyaránt 12 kilométerre, a Tarna- folyó jobb partján. A községet írásos formában először 1433-ban említik. A település neve személynévi eredetű. Híres régészeti lelőhely van a határában. Kápolnahalmon, bronzkori kultúrát tártak fel a régészek. A lakosság zöme földműveléssel foglalkozik, vagy a környező nagyobb városokban igyekszik munkalehetőséget találni. A település igyekszik minden hagyományát megőrizni.
A Tarna- hidat 1811-1813 között építette klasszicista stílusban Huterlerner András gyöngyössolymosi kővágómester. Ötnyílású, 40 méter hosszú kőépítmény. Nagyobb áradáskora nyílások nehezen tudják átengedni a nagy tömegű vizet, ezért a községet gyakran fenyegeti az árvíz.
Jászfelsőszentgyörgy 1805 lakosú község Jászberénytől északnyugatra, 12 kilométerre. 1387-ben a Váci káptalan birtoka, akkor közigazgatásilag Heves megyéhez tartozott. A község életében mindig jelentős szerepet játszott a római katolikus egyház, mely az anyakönyveket 1701-től vezette.
Barokk temploma műemlék jellegű, középkori részletekkel díszített, a XVIII. században épült, majd 1852-ben renoválták.
Jászfényszaru 5809 lakosú városa a Jászság észak-nyugati szélén Pest és Heves megyével határosan, a Zagyva és a Galga torkolata fölött 2 kilométerre a bal parton terül el 13 188 katasztrális hold területen. A helységet érinti a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal is. Homokos, fövényes részein (Kozma Part, Csont-halom, Sós tó) az ásatások avar és honfoglaláskori leleteket hoztak felszínre. Az előbbiek a Kis árok mentéről kerültek elő, amely a Csörsz árok kistestvére, s amerre 1702-ben a templom is épült. A honfoglalás után e vidék belső gyepterület volt, amire a Zagyva és a Galga kiterjedt árterülete tette alkalmassá. A betelepített jászok eleinte félnomád életet éltek, települési formájuk a “mozgó szállás” volt. Ők az élő és vadvizek közötti fövenyeken, homokpadokon építették meg a téli szállásul szolgáló első falvaikat. Előbb a jobb minőségű földeken kezdődött meg a falvak alapítása, s mivel a jászfényszarui földek minősége a jobb jász területek értékének csak 60-70 százalékát érte el - talaja miatt - a későn települő jász falvak közé tartozik. Nevét több módon magyarázták. Bedekovich Lőrinc a XVIII. század végén így ír Fényszaruról: “Nevezetéről némellyek úgy vélekednek, hogy régente a Lehel Kürtje, melly most Jászberényben tartatik, itt találtatván attul hivatott fényes szarunak, rövidítve Fénszarunak, de inkább a fövény szarurul, mivel homokos helyen és mintegy a Jászságnak szarván áll, vette nevezetét…” Jászfényszaru története a hazánkba betelepített jászok történelmének egy része. IV. Béla királyunk a tatárjárás után telepítette le őket a lakosság nélküli Zagyva folyó völgyébe. Szokásaikat továbbra is megtartották, jobbágyi sorba pedig nem kerültek, mert a királynak nyújtandó katonai szolgáltatások fejében kiváltságban részesültek. E kiváltság nem személyesekre szólt, hanem a birtokolt terület lakosaira. A keresztény hit felvételére azonban őket is kötelezték. Jászfényszaru nevének első okleveles említése Zsigmond király 1433. augusztus 14-én kelt oklevelében található. Zsigmond a levélben “Lukács fevenszarui kapitánynak meghagyta, hogy a falut (Szentandrás) az egri káptalan birtokában azonnal bocsássa vissza”, mit előzőleg erőszakkal foglaltak el. A panasz oka az, hogy a fényszaruiak “szántottak vetettek, használták ingyen, sőtt azon magoknak új lakóházakat is kezdtek építeni.” A község nevének okleveles említése később megsokasodik. Mátyáséban Fewenszarw, II. Lászlóéban Fewenszaru, Főszarv, míg a “jász” előtaggal összekapcsolva Jász-Fenszaru a helyi parókia 1692-1710-es anyakönyvében található. A történelem viharai a Jászságot sem kímélték. Különösen a török dúlásokat sínylette meg. A Jász-terület volt a felvonulási területük a az 1552-es és 1596-os Eger elleni támadáshoz is. Portyázásaik során a területet felélték, feldúlták. 1557-ben Veli szandzsákbég seregének köszönhette a község a pusztulást. A lakosság töredéke a Zagyva- Galga mocsaraiban húzódott meg, mások a szentandrási területre költöztek át, a zömük azonban északra, Palócföldre, Fülek környékére menekült el. A hódoltsági terület északra húzódása után nyílt csak alkalom a visszatelepedésre, az újra-telepítésre. 1631-től már ismét lakott és a szomszédos községektől követelik vissza a 75 éve elmenekültek unokái az elbitorolt fényszarui földeket, határterületeket. A török uralomtól 1690-ben szabadult meg a község és lakosság. Azt hitték fellélegezhetnek. Tévedtek. 1702-ben a pénzgondokkal küszködő I. Lipót a Jászkunságot 50 rajnai forintért a Német Lovagrend zálogába adta, így addigi kiváltságaik odavesztek, jobbágysorba süllyedtek. Az elkeseredés határtalan volt, s a következő évben meginduló Rákóczi-szabadságharc fő támaszává lettek, hiszen a nagyfejedelem elismerte régi kiváltság jogaikat. Fényszaru 139 férfi lakosa szolgált a kuruc táborban. Számukra a győzelem a szabadságot, az elbukás a szolgaságot jelentette. Öten csatában vesztették életüket, szökevény a nehéz időkben sem akadt közöttük, de ez a végső győzelemhez nem volt elegendő. A majtényi síkon nemcsak népünk történelmének egy dicső fejezete zárult le, de a jászok reményei is porba hullottak. 1711 után újra jobbágysors várt rájuk. A homokos föld sovány termése és a jobbágyi terhek súlyosan csökkentették a lakosság életszínvonalát. A túlnépesedés is gondként jelentkezett, így egyre több család hagyta el a községet, keresett jobb megélhetést a kiskunsági pusztákon. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Jászfényszaruról 1737 óta “Kullogtak erre a vidékre, s kunyhócskáikat a Szeged-budai fő országút mellékére építették, hogy egy postaház közelében nagyobb biztonságban érezzék magukat.” 1742-ben Almássy János lett a jász-kapitány, aki felfigyelt az elhagyott, de termékeny kiskunfélegyházi pusztára, s körlevélben szólította fel a jász községek lakóit, hogy előnyös feltételek mellett telepítsék be a vidéket. Így indultak el a jász családok - közülük a legtöbben fényszaruból - a Kiskunságba. A kitelepülők megosztoztak az itthon maradottakkal a közös dolgaikon, Így például magukkal vitték az 1702-ben épült templom tűzharangját is. Az itthon maradók pedig élték tovább dolgos, szorgos életüket, de egy pillanatra sem nyugodtak bele kiváltságaik elvesztésébe. Annak visszaszerzésére 1745-ben került sor. Igaz, nagy árat fizettek érte: maguk váltották ki magukat mind a kunok, mind a jászok. Jászfényszaru területe 12 581 katasztrális hold volt, melynek megváltási ára 9000 forintot tett ki, s az ugyancsak általuk megváltott Kara puszta fel 4766 katasztrális holdért 4000 forintot kértek. Így az a furcsa helyzet állott elő, hogy a lakosság földjének 27,5 százaléka 80 kilométerre volt a községtől. De égető szükségük volt Kara pusztára is, hiszen ez adta a rideg állattenyésztés legelőterületét. A község lakói közül ki-ki anyagi helyzete szerint igényelt megváltási földet. Összesen 157 család élt ezzel a lehetőséggel, amely után a “Kinek-kinek földje, háza, portája és Kara pusztában való jussa elismertetett.” Ezek a földet váltó lakosok lettek a redemptusok. Nyilvántartásukra a liber fundi, a mai telefonkönyv őse szolgált. Az itt feltüntetett családnevek közül ma is megtaláljuk a Birinyi, Cziglédi, Ésiás, Folyó, Genge, Karis, Krizsány, Maróti, Palla, Rubint, Russay, Tancsikó, Timos, Tusor-t. A község lakóinak egy része gyenge anyagi helyzete miatt nem tudott földet váltani, tehát irredemptus lett, s jogi hátrányba kerültek, mivel állataik számarányában fizetni voltak kötelesek, és a községi tanácsosok sorába sem lehetett őket beválasztani. A redemptusok között viszont jogi egyenlőség volt, a vezetés többnyire demokratikusnak tekinthető. Ügyeltek arra is, hogy túlzottan nagy anyagi különbség ne jöhessen létre. Például a község vezetői döntöttek arról, hogy az esetenként eladandó föld kinek a tulajdonába kerülhet. 1745-ben 134 házban (43 db I., 68 db II. és 23 db III. osztályú) 157 család lakott, azaz sokan házközösségben éltek. Az építkezés azonban felgyorsult: 1766-ban 261, 1787-ben 363, 1801-ben 453 ház állt már. Az eredetileg halmaz települést II. József rendelete nyomán a községrendezési előírásoknak megfelelően utcákba kellett rendezni. Nem volt könnyű feladat, mert a házak hol arccal, hol háttal néztek össze. Így olykor girbe- görbe utcák sikeredtek belőlük (Bacsó Béla, Széchenyi, Nyár) vagy éppen zsákutcák (Bacsó Béla és Huszár). A gondot tovább növelte a belső területen lévő apró tavak sokasága (Boros tó, Krizsán tó). Ekkor történt meg az apró tavak feltöltése, a nagyobbak összeszorítása a kertek alatt. A redemptió után a föld községi elosztású tulajdonban volt és használatra lett felosztva a családok között a megváltás arányában. Eleinte évente újra osztották. Ez kötött gazdálkodást jelentett, a község vezetése határozta meg, mely táblára mit vethetnek. E bíró irányította gazdálkodás keretei hamar kinőtték magukat, mert a redemptus gazdák saját földre vágytak, önállósítani igyekeztek magukat. Azt kérték, hogy “örökös esztendőre osztasson a föld, hogy akinek módja volna, trágyázhasson”. A kérés megalapozott, teljesítése indokolt volt, hát meg is valósult. A község életében nagy változások következtek be: egyrészt a trágyázás rendszeressé vált, ami a nyomásos gazdálkodás felszámolását, vetésforgó kialakítását tette lehetővé. Másrészt: engedte földmagántulajdont megteremtődni, ami a következő évtizedekben a jászfényszarui tanyák megjelenését vonta maga után. E külső földekre eleinte ólat, istállót építettek, és csak legények, férfiak aludtak kint, később nyári lakás épült, ahol a család kint tölthette a dolgos napokat, majd bekövetkezett a teljes kiköltözés. A községi ház pedig megmaradt a család valamely tagjának tulajdonában. Jászfényszaru lakóinak jövedelme még a redemptió után is jelentős mértékben az állattenyésztéstől függött. Az állatállomány egy része továbbra is a községben maradt, a közös földön élt. Főleg sertés, juh, tehén ökör, ló alkotta azt. A jószág döntő többsége Kara pusztán volt található. Az 1766-os összeírás 261 család tulajdonában 865 ökröt, 1098 tehenet, 449 lovat, 1614 juhot, 358 sertést és 14 méhkast talált. A külső birtok - Kara puszta - igen jó feltételeket biztosított a rideg állattartáshoz. A terület nagysága lehetővé tette a bérlegeltetés vállalását is, ami a község kasszáját gyarapította. A pusztán a község által felfogadott csikósok és pásztorok éltek bojtárjaikkal együtt, meg a Kara kocsma bérlője családostól. A község elöljárói és a gazdák alkalmanként látogatást, ellenőrzést tettek csupán. Az állattartásban igen nagy veszélyt jelentett az ismétlődő marhavész. Különösen az 1786-os és az 1793-as volt nagyméretű, ami arra sarkallta a község vezetőit, hogy állatorvosi vizsgálatot is kapjon a jószág. Fontos volt az állategészség megóvása, hiszen így a tenyészállatok nem kapták meg a betegséget. A község jövedelmének egy részét az árenda tette ki. A Zagyva, a Galga és a kistavak csíkban, halban gazdagok voltak, s “a halászó és csíkászó víz árendába megy, e mesterséget engedély nélkül űzni szabad nem lészen” - mondta ki a tanács. Kocsma is volt bőven: községben, alvégben, homokon, Kara pusztán, sőt Menyhárt József pincéjében is. Igen kapós volt a mészárszék árenda is. Igen kapós volt a mészárszék árenda is. A bérlő szorgalmával, becsületes munkájával meggazdagodhatott. Ha azonban csalárd utat választott a haszonszerzésre, a községi esküdtek leleplezték azt és rövid úton megváltak tőle, mint 1791-ben Kalocsai Imrétől. Fontos szerepet töltött be a Zagyván épült vízi malom is a lakosság életében. A molnár jövedelmét a tanács határozta meg: “a vámból minden negyedik mérő a molnáré, de ebből tartozik kifizetni a legényt.” 1751-ben Alexius Márton görög kereskedő nyitott boltot a községben. A mesteremberek között kovácsok, asztalosok, kőművesek, szabók voltak fellelhetők, de csak községi szükségletre termeltek, külső piacra nem. Az 1700-as évek elejétől működött iskola Fényszarun. Eleinte a kántor kötelessége volt a tanítás és tanítványonként kapta a fizetését a szülőktől, illetve “a szegények helyett a község ad”, olvashatjuk. 1793-ban az első osztályos lányokat Promer János, a második és harmadik osztályos fiúit pedig Mészáros Pál tanítja. De Promer János Tokajba költözött, s “az apróbb gyerekek és leánykák mellé Gonda Pál harangozó rendeltetett ki”. Ezidőben a 6-8 éves apróságok maguk fűtötték a termet és takarították is, tanítói lakásként pedig egy kis kamrácska szolgált. Az 1800-as évek elején folytatódott a földmagántulajdon megszilárdítása, gyarapítása. A tehetősebbek a szántójuk melletti vizenyős területek megvásárlásával növelték földjeiket. Megkezdődött a homokos földek hasznosítása, főleg fásítással. Epreskertet létesítettek, ami a selyemhernyó tenyésztést tette lehetővé. Az Ószőlő körül diófákat telepítettek, és új telepítés nyomán született meg az Újszőlő. Eközben az iparral foglalkozó mesterek száma is erősen megnővekedett. 1815-ben mintegy 50 iparos élt már a községben, akik ez év október 11-én nyújtották be kérelmüket egy vegyes céh megalapítása ügyében. 1817. február 21-én “a fényszarui mester emberek részére a kívánt czéhbeli privilégium” kihirdetetett. Az első évek tapasztalatai megmutatták, hogy 12 mesterséget és 50 céh-tagot egy vezetőség megfelelően irányítani nem tud. Így 28 hónapi működés után „A Mester Emberek abban állapodtak meg, hogy egy privilégium mellett 3 különös társaságot formálnak.” A gazdálkodásban beálló változások, az iparosodás felgyorsulása, a városodás felé mutató tényezők voltak. Hogy a község mezővárossá lehessen, tovább kellett lépni. Végérvényesen rendezték a belső telkek dolgait, felszámolták a zsákutcákat, szabályozták az építkezéseket, megszüntették a lakásközösségeket. 1817-ben az elavult fahidat kőhíd váltotta fel a Zagyván. 1824-ben a község vezetőit egy nagyobb építkezés terve foglalkoztatta. „Jászfényszaru közönsége a most fennálló Tanácsi ház helyett egészen újat kíván felállíttatni”. 1827-ben a Tanács jelenthette a kerületnek: „Az új Tanács Házának felépítése előmozdítattatott, számadás szerint 7621 forint 22 garasba került.” A vízellátást is javították, új kőkút épült. 1829-ben a község vezetői megtették a kezdeményező lépéseket a mezővárossá válás érdekében. Két évig húzódott a dolog, míg 1831. szeptember 20-án megtörtént a mezővárossá nyilvánítás ünnepélyes kihirdetése és egy heti vásár tartására az engedély megadása. Jelentős lépés volt ez előre, de kisebb a tervezettnél. Az országos vásártartási jog megszerzése tovább váratott magára, s csak 1845 végén olvashatjuk: „Jászfényszaru mezőváros kebelében évenként négyszer tartandó országos és barom vásárok a városi szabadalom legfőbb helyen megadattak.” 1848 eseményeiből Jászfényszaru sem maradt ki. A mezőváros 152 férfilakója közül 90 vált önkéntessé, akik a fellázadt szerbek ellen július 11-én Versecnél győzedelmeskedtek is. 1848 végén Fényszarun szállásolták el Lehel huszárezred 4. századát és egy honvédzászlóaljat, ami tetemes kiadást jelentett a lakosságnak. A dicsőséges tavaszi hadjárat hatvani csatájában Aulich serege innen vonult föl. A cári seregek betörése megpecsételte a szabadságharc sorsát. A fényszaruiak utolsó harca 24 emberrel és 16 lóval a Perczel Mór vezetésével megvívott turai lovascsata volt, melyben győzött a túlerő és a Jászság elveszett. Közben Kara puszta helyzete is megváltozott. 1854-ig 691 lakos települt ki Karára a két jász helységből. Ez azt jelentette, hogy a két - Kara és Jenő - pusztából Jászkarajenő község létesült, ahová kitelepülésre Jászfényszaruról 300 család jelentkezett. A puszta elvesztése és a községi közös legelők csökkenése az állatállomány nagyarányú megfogyatkozásához vezetett. A lakosság jövedelmének legfőbb forrása ezután a földművelés lett. A céhes ipar kevésbé érezte meg a változásokat. Az utazókönyv bejegyzései alapján 1850-1884 között 108 szabaduló legényről tudunk. Az 1884-ben központilag megszüntetett céhek helyébe ipartestület lépett. Ez lehetővé tette a kötetlenebb érvényesülést, a kapitalista szellem térhódítását, a szabad verseny élénkülését. A világgal való kapcsolat is megnőtt, miután 1873-ban megnyílt a Hatvan-Szolnok közötti vasútvonal, ami Jászfényszarut bekapcsolta az ország vérkeringésébe. 1871-től a helységeket város, nagyközség, kisközség kategóriába sorolták. A rendelet megjelenése után Jászfényszaru Tanácsa kérelmezte, hogy városi rangjáról minősítsék vissza nagyközséggé. Indoklásként a bevételek alacsony voltát, és az értelmiségi lakosok csekély számát jelölték meg. A belügyminiszter 1872. november 7-én engedélyezte a nagyközséggé válást. Ezután a nagyközség önkormányzati jogát a képviselő-testület által gyakorolta. Az országos közigazgatási átszervezés következtében az 1877. évi 1. törvénycikk véget vetett a jász kiváltságoknak, megtörtént a jász föld teljes beolvasztása a hazai megye-rendszerbe. A kapitalizálódó Magyarország szükségszerű lépése volt ez. Az 1990-es években visszakapta városi rangját.
Jászivány 440 lakosú község Jászapátitól 9 kilométerre, keletre fekszik. Területét már a szarmaták is lakták. Neve a János korai becéző változatából származik. A “palócziak” 1421-ben kapták meg a települést. 1527-ben az egri káptalan birtoka lett Jászivány. A török időkben elnéptelenedett puszta volt. 1750-ben pedig Jászapáti tulajdonába került. Hajdani jelentőségét mutatja, hogy régi templomának köveiből emelték a jászapáti templom erődítményszerű kőkerítését. Hajdan Heves megyéhez tartozott, Hevesivány néven. 1950-ben szakadt el Jászapátitól, ekkor 1131 lakosa volt.
Jászjákóhalma 3154 lakosú iparos hagyományú község a 31-es főközlekedési út mellett Jászberénytől keletre, 8 kilométerre, a Tarna bal partján. Mai formájában XIV. század óta lakott. Halomra épült templomának gótikus kápolnája XV. századi, későbbi része a XVIII. századi barokk. Helytörténeti gyűjteményét, mely új helyre költözött (Fő út 33.) az 1963-ban alakult és a Jászság legrégebbi honismereti szakköre alakította ki. Híres kertbarát köre 1972 óta működik. A helyi Falusi Turizmus Egyesületet 1996-ban alapították. A céhes ipar már a XIX. század eleje óta jelentős, a múlt század végére a vásározó iparosok bejárták a Felvidék nagy részét, többek között asztalosok, csizmadiák később cipészek. A település malomiparát a mai napig híres lisztje dicséri.
Jászkísér Jászapáti mellett elhelyezkedő 5781 lakosú nagyközség a 86-os/Vámosgyörk- Újszász – Szolnok/ vasútvonal mentén. Ősi mondák szerint a település úgy alakult ki, hogy a mai település határában Rassangháza település állt a tatár pusztítás előtt. E település lakósai menekültek el a tatárok elől kelet felé, és a vízfolyások által zárt és védettebb területen telepedtek le, ahol a mai község fekszik, itt a nádasok szélén folydogált egy vízér, melyet ,,Kis- Ér”-nek neveztek, megkülönböztetésül egy másik vízfolyástól, melyet „Nagy- Ér”-nek neveztek. A település a „Kis- Ér” nevet vette fel, de mivel lakosai jászok voltak, később kiegészítették a Jász előnévvel is és így lett „Jász-Kis-Ér”. A település a Jász előnevet 1699-ben kapta meg, de faluként már 1391-ben megemlítik. Jászkisér neve valamennyi magyar és török összeírásban szerepelt a XVI-XVII. században. Jászkísér 1818-ban kapott városi rangot I. Ferenctől, melyet később visszavontak és 1874-ben nagyközséggé, majd 1920-ban községgé minősítettek. Nagyközségi rangját újra 1970-ben nyerte vissza.
Ami a vallási hovatartozást illeti, Jászkisért református településként említik meg a történelmi dokumentumok, mivel református egyháza 1600-ban alakult és 1669-ben lakosságának egésze reformátusnak vallotta magát. A katolikusok csak 1710-ben kezdenek betelepedni és templomot is csak 1773-ban építenek. Mindkét felekezet temploma újjáépült, a reformátusoké a XVIII. század vége felé, míg a katolikusoké 1906-ban.
Jászladány 6195 lakosú nagyközség a 86-os/Vámosgyörk – Újszász- Szolnok/ vasútvonal mentén, Újszásztól 10 kilométerre, északkeletre helyezkedik el. A község 1745-ben megváltotta Bene puszta felét, s ezzel az árvizek okozta gondjait csökkentette.
A római katolikus temploma műemlék jellegű, barokk stílusban épült 1780-81-ben. Szintén műemlék jellegű a templom melletti kertben a Szentháromság szobor, mely 1847-ben épült.
Műemlék jellegű a katolikus plébániaház is, amely 1840 körül klasszicista stílusban épült.
Jászszentandrás 2687 lakosú község Szolnok megye északi részén, Heves megye délkeleti csücskébe beékelődve, Jászapátitól 8 kilométerre, északkeletre fekszik. 1399-ben az egri káptalan birtoka. 1423-ban Zsigmond király az árokszállásiakat Szent-Andras használatától eltiltotta. A XV. században a községet pusztaként tartják nyilván, amely az Árokszállásiak tulajdona volt. A neve: Zent András Telke. Kezdetben a pusztát az Árokszállásiak csak legelőként használták, mivel ló és szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak. Az Árokszállásiak, amikor megszerezték Jászszentandrás birtokjogát, nemsokára kápolnát emeltek Szent Katalin tiszteletére. Ez volt az első pusztai állandó építmény. 1799-ben már tanyaszállásokra van osztva a területe, s néhányan állandóan lakták. 1855-ben már mint önálló község kívánt kiszakadni Árokszállásból. Véglegesen 1886. január1-jétol emelték községi rangra. 1903-ban a kicsiny kápolna helyére - Czigler Gyozo egyetemi tanár, építész tervei alapján neogótikus stílusban - templomot építettek, aminek festését későbbre halasztották. 1950-ben villamosították a községet, s ekkor létesítették a keskenyfilmek vetítésére alkalmas filmszínházat.
A község római katolikus templomát 1933-ban Aba Novák Vilmos (szentély és a diadalív) és Chiovini Ferenc (hajó történelmi témái) festőművész, valamint Czumpf Imre iparművész festette. Miután a templomot a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel, ezért az oltárképnek is ezt kellett kifejeznie. Érdekessége a templomnak, hogy a kórus homlokzatán a jász községek címerei láthatók.
Az I. Világháború áldozatainak emlékére 1924-ben Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész alkotása, a “hősiszobor” került felavatásra a község központjában, mely 144 jász katona emlékét örökíti meg.
A II. Világháború áldozatainak emlékművét Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész készítette 1993-ban.
Az első kutat 1951-ben fúrták, a másodikat 1958-ban, mindkettőt belterületen, melyek közkútként működtek. 1962-ben termálvizet találtak 600 méter mélyen és strandfürdőt létesítettek, mely azóta vonzza a környéket. Mellé camping is épült, ami nagyobb idegenforgalmat tesz lehetővé.
A Jászság közepén, kissé délkeletre Jászberénytől, a Zagyva folyó bal partján a 32-es főút mentén fekvő település. Lakóinak száma: 1779 fő. Az 1400-as évektől jegyzett település Mihaltelke néven. Mihaltelek, Jász-Mihálytelek után többszöri változtatással kapta mai nevét: Jásztelek, 1901-ben. A monda szerint a falu eredetileg Fügedhalmánál volt, de a török időkben egy Bak Mihály nevű pásztorember a vízhiány miatt ide a Zagyva mellé terelte a nyáját, és alapította települést.Néprajzi jellegzetességei az alábbiakban összegezhetők: egykori kertes, majd tanyás település. Tornác nélküli vályogból épült házak. Viseletét hímzett ing, jászsági főkötő arany hímzéssel és színes hímzésű női ködmön jellemezte. Szokásaik közül a betlehemezés, a húshagyó keddi és nagypénteki kolompolás, fonóházakban farsangi alakoskodás, bakfazék-dobás és a búcsúk voltak kiemelkedő1ek. A település az 1560-as években szinte teljesen elnéptelenedett, de a hely végig lakott maradt. Nem tartozott a nagy jászsági telepítő községek közé, de a redemptióban saját határán kívül a Kiskunsági Szent László puszta egyharmadát is megszerzi, bár anyagi ereje kevesebb, mint a szomszédos településeknek. 1449-ben Hunyadi János Barthalyos Imrének adta Mihály-telket. A XVI. század közepétől a Jászság teljes jogú tagja. Lakosai közül 44 férfi állt hadban Rákóczi oldalán is. Később 1919-ben viszonylag eseménytelen napokat éltek, a munkástanács is később alakul meg, mint másutt. A II. Világháború 1944. november 13-án ért véget. 1953-ban a Pusztamizsei határrészt is a községhez csatolták. 1958-ban megkezdődött a termelőszövetkezeti mozgalom. 1963-tól Tolbuchin igen eredményesen működő termelőszövetkezet jött létre. A szövetkezet léte meghatározó volt a község életében. A háború után a település fejlődött, intézményhálózata kiszélesedett. 1977-től 1989-ig közös igazgatás volt Alattyán községgel. Ma településen működik egy 8 tantermes általános iskola, napközi otthonos óvoda, könyvtár, művelődési ház, egészségház, polgármesteri hivatal. Napjaink infrastruktúráját jól kiépítettnek mondhatjuk. Kereskedelmi és vendéglátóipari ellátottsága jó. Vállalkozóink sokrétű szolgáltatást biztosítanak.
Az 1765-ben épült római katolikus templom. Az egyház minden év augusztus első vasárnapján rendezi a Havasboldogasszony kápolnánál a búcsúi szent misét, melyet vásár követ.
Tájház, ahol egy műemlékvédelem alatt álló kis lakóház ad otthont a helytörténeti gyűjteménynek.
1994-ben lett helyi természetvédelmi terület a Pusztamizsei Zagyva-holtág által határolt, mintegy 70 hektáros terület. Az Alföld és a Jászság legmélyebb területe igen gazdag növény- és állatvilággal. A hegyvidékről lerohanó Zagyva-Tarna “zöldárai” hordalékaikkal gazdagítják az élővilágot. Növényei közül említést érdemelnek a “matuzsálemkorú” 300-400 éves tölgyfák. A Holtágban sulyom, partján sárga és kockás liliom rejtőzik a csáté sás- és nád között. Az évszaknak megfelelően virágzik az ibolya, a boglárkafélék, gyalogbodza, szagosmüge, csalán. A füves parton réti iszalag, réti őszirózsa találhatók, a kökénysövények, vadkörtefák, vadrózsa és bodzafák csalogatják a madár- és rovarvilágot. A 90-100 madárfaj közül megfigyelhetők a vízicsibe, a jégmadár, függőcinke, vércse, egerészölyv, de láthatók gébicsek, harkályfélék, gémek is. A bokorsövény alatt a laza, löszös talajban poszméhek, a lombkoronákban madarak, lepkék és a rovarvilág hazai látványossága, a szarvasbogár látható. A Holtágban csíbor, csíkbogár, szitakötők molnárkák nyüzsögnek. A vízben az őshonos cigánykárász mellett visszatérőben van a compó. Mocsári teknősök napoznak a vízbedőlt fatörzseken. A siklók a békák nem zavarják őket.
1993. és 1994. nyarán új minőséget nyertek az Alföld észak-nyugati részén, a Jászságban folyó régészeti kutatások. A Jásztelek I. lelőhelyen végzett munkálatok során a késő mezolit (középső kőkor) rétegben feltárásra került egy 5,20 m átmérőjű lakóház, mely az addig ismert legidősebb építmény az Alföldön. Kora 7000 és 10000 év közé tehető. A mezolit kunyhó alapján mintegy 40 cm-re mélyítették az altalajba. A tűz középen égett, közvetlenül járó szinten. Körben közvetlenül a lakóépület fala mentén 11 db befelé dőlő ferdén kivájt kivájt cölöplyukat tártak fel. Ezek alapján rekonstruálható az egykori tetőszerkezet. A kunyhó vázát később oszlop-, szálfa és kéregborítással láthatták el, vagy náddal befedhették.
Pusztamonostor 1688 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, Jászberénytől 12 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község keletkezése az idők homályába vész. Pusztamonostor 1872-ben lett nagyközség. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásakor, 1876-ban a jászsági felső járáshoz került.
1723-ban épült a község első kápolnája. Templomát 1793-ban szentelték fel.
Pusztamonostor bencés monostorának maradványai a XIX. század első felében még látszottak. Pusztulásáról megbízható adatok nincsenek.
Balsa 933 lakosú község a Tisza-parton, a 118-as/Nyíregyháza-Balsai Tisza-part/ vasútvonal mellett, Rakamaztól 10 kilométerre, északra fekszik.
Beszterec 1133 lakosú község Dombrádtól 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. A község határában feltáratatlan földvár maradványai találhatók.
Buj 2483 lakosú község a 118-as/Nyíregyháza-Balsai Tisza-part/ és 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonalak mentén, Ibránytól 9 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Demecser 4491 lakosú város a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Nyíregyháza és Kisvárda között fekszik. 2001. július 1-jével város.
Gávavencsellő 3937 lakosú nagyközség a 118-as/Nyíregyháza- Balsai Tisza-part/ vasútvonal mentén Rakamaztól 10 kilométerre, északkeletre fekszik. A Nyírség belvizeit összegyűjtő Lónyai-csatorna itt torkollik a Tiszába. A település két különálló faluból, Gávából és Vencsellőből lassan épült össze a település. Az emberek itt is a földből igyekeznek megélni, legtöbben burgonyatermesztéssel foglalkoznak.
A volt Dessewffy-kastély a XVIII. században, barokk stílusban épült. Később, 1898-ban, romantikus stílusban bővítették.
Gégény 2038 lakosú község a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Demecsertől 4 kilométerre, északkeletre fekszik.
Ibrány 6791 lakosú város a 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonal mellett, a Tisza-folyótól délre fekszik. A helység a Tiszaháton, a Rétköz nyugati részén, a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt területen található. Településszerkezetét alapvetően természeti környezete határozta meg. Rétközi település először csak a kiemelkedő szigeteken, dombokon telepedtek meg az emberek. A szájhagyomány szerint Ibrány a 13 dombra építkeztek, majd a mélyedések kiszáradása, feltöltése után a kevésbé magas helyekre is megindult a lakóházépítés. A hajdani különálló falurészek teljesen összeépültek, kialakítva egy sajátos, elnyújtott település-szerkezetet. Ma a városnak két alközpontja van, és két belterületbe bevont tanyás jellegű része van, a Nagyerdő és a Nagytanya-Oncsa. A település jelképeiben megőrizte a múlt hagyományait. A történeti és régészeti feltárások 1100 évre becsülik a település kialakulását. Neve az államalapítás időszakára utal, személyi eredetű. Vélhetően a mohemedán Ibrahimból alakult ki. Egyes emlékek Ibrahim nevű főespereshez kapcsolják származását. Az első dokumentum, melyben a településnév szerepel IV. László 1280-ban kelt adománylevele. A város határában lévő homokdombok gazdag lelőhelyei az obszidiánból pattintott nyílhegyeknek, pengéknek, kőbaltáknak, a bronzkorból származó tárgyi emlékeknek. Az 1985-ben feltárt honfoglaláskori temetők bizonyítják, hogy ezen időszakban is lakott volt e hely. A műemlék gótikus, református temploma eredetileg román stílusban épült, és bizonyíthatóan azonos a pápai tizedlajstrom által 1332-ben említett Szent György monostortemplommal. Meghatározó esemény volt, mikor a Péc nemzetség tagjai. 1435-ben adományként kapták a települést és magukat Ibrányiaknak kezdték nevezni. A család századokon át a megye közéletének és a helyi politikának az irányítója volt. Aktivitásuk a megye határain kívülre is terjedt. Tagjai a Bocskai-féle szabadságharcban, a törökök elleni küzdelmekben és a kuruc mozgalmakban is ott találhatók. A XV. század közepén épült az ibrányi vár, melyről Mátyás király oklevele tudósít. A királyi végvárként használt épület eredetileg várkastély volt, melyet palánkfal vett körül. A vár csak a XVII. század második felében és a XVIII. század elején vált megyei szempontból is jelentőssé, mikor kapitányai a vajai Ibrányiak voltak. A XIX. század második felében üressé vált kastély elpusztult. Helyén legelő őrzi „vári legelőként” az emlékét. Ezen időszakban a gazdaságban a rétközi vízivilág adta vadászat, halászat, állattartás dominált. Az 1880-as években végrehajtott Tisza-szabályozás, a Belfő és a Lónyai-csatorna építése következtében a rétközi táj arculata megváltozott, eltűnt a vízivilág. Megnőtt a művelhető földterület, az Ibrányi család fokozatos elszegényedésével egyre nagyobb tért nyertek más földesurak, bérlőként vagy tulajdonként. A jobbágyság és parasztság azonban szegény maradt. Ebben az időszakban a település a nagy lélekszámú falvak közé számított. 1919-ben a megyében először itt kezdték osztani a földeket, ennek emlékére született Borbás Tibor alkotása a hármas tagolású nagyméretű kő relief szoborkompozició.
A római katolikus templom 1876-ban épült klasszicista stílusban.
A református temploma gótikus teremtemplom, 1847-ben épült toronnyal. Az 1322-ben feltűnő Egyházas-Ibrány Szent György tiszteletére szentelt egyházának északi és déli hajófalait 1510-ben nyugati irányban megtoldották, míg keletnek a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel egészítették ki. A déli bejárati kapu kőkeret szemöldökgyámos, egymást keresztező pálca – és körtetagokkal, hasonló megoldású a toronyba vezető nyugati kapu is, középen címerrel. A szentély keleti oldalán záróablak, a déli oldal csúcsíves ablakainak kőrácsai hiányoznak. A szószékbe építve az egykori diadalív csonkja látható, vele átellenben a sekrestye elfalazott ajtaja. A szentélyzáródásnál egyszerű pasztofórium. Középkori freskóit 1883 előtt látni lehetett.
Kék 2000 lakosú község a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Demecsertől 4 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Kemecse 4945 lakosú nagyközség a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Nyíregyházától északkeletre, 14 kilométerre fekszik.
Nagyhalász 5867 lakosú város a 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonal mellett. 1993-ban megkapta a városi rangját.
Nyírbogdány 2978 lakosú község Nyíregyházától 17 kilométerre, északkeletre, a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén fekszik.
A református templom eklektikus átalakítású barokk épület 1796-ból.
Paszab 1300 lakosú község a 118-as/Nyíregyháza-Balsai Tisza-part/ vasútvonal mentén, Ibránytól 4 kilométerre, nyugatra fekszik. A településen járva megelevenednek Lacza Mihály bácsi meséi, aki a híres mesemondóval Ortutay Gyulával szedte csokorba a népéletéről szóló történeteket.
Székely 1091 lakosú község a 4-es főközlekedési út mentén Demecsertől 7 kilométerre, délkeletre fekszik.
Tiszabercel 2139 lakosú község a 118-as/Nyíregyháza-Balsai Tisza-part/ vasútvonal mentén, Ibránytól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik.
Kevés ipari műemlékeinek egyike a még működőképes Szivattyútelep. A zsilip alacsony tiszai vízállásnál vezette el a vizet, a szivattyú pedig magas vízállás idején emelte át a vizet a Tiszába. A zsilip a tiszalöki duzzasztás óta vesztett jelentőségéből.
A másik híresség az 1720 körül épült lakúház, mely Bessenyei György szülőháza, amely messziről szembetűnik fazsindely fedésével.
Tiszarád 528 lakosú község Nagyhalásztól 5 kilométerre, délkeletre fekszik.
Tiszatelek 1493 lakosú község a 119-es/Nyíregyháza-Dombrád/ vasútvonal mentén, Dombrádtól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik.
Vasmegyer 1613 lakosú község Demecsertől 18 kilométerre, nyugatra fekszik.
Ebes 4482 lakosú község a 4-es főközlekedési út és a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal mentén, Hajdúszoboszló és Debrecen között félúton fekszik. A Világháborúkat a község csökkenő lakossággal élte túl. 1949-ben kezdődött a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése, amelynek következtében felszámolódtak a tanyák. Ebes 1952-ben lett önálló község, ekkor épült 116 Fagi-ház, községháza, iskola, orvosi rendelő, járda- és villanyhálózat. A fejlődés alapját a termelőszövetkezetek és az állami gazdaság biztosította munkahelyeikkel
Hajdúszoboszló 23427 lakosú városa az Alföld északkeleti részén, a 4-es főközlekedési út mentén Debrecentől 20 kilométernyire, délnyugatra terül el. A helységet érinti a 100-as/Záhony-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest/ vasútvonal is. Határában három tájegység érintkezik egymással: észak- északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy , a ”dicső rónaság” és délről a Nagysárrét, illetve a Berettyó vidéke. Itt a romantikára vágyódó utazó nem hallhatja a tenger zúgását, nem bámulhatja a vadregényes hegyek karéját. A táj mégsem egyhangú, hisz itt-ott élénkítik a Tisza elhagyott medrei. A határ híres magyar puszta felé kissé lejt, a tengerszint feletti magassága alig éri el a 100-110 métert. Különféle történeti adatokból, részben a szórványleletekből tudjuk, hogy az Alföldnek ez a része a népvándorlás korában is lakott hely volt. A természeti adottságok, valamint a kereskedelmi utak találkozása miatt hunok, vandálok, gepidák, gótok, avarok stb. sűrűn váltogatták itt egymást. A magyar időkben, tehát már az Árpád-kor első szakaszában is népes településekkel rendelkezett ez a környék. Szoboszló első írásos említése 1075-ből származik, amikor I. Géza király az újonnan alapítandó garamszentbenedeki apátságnak adományozta Szoboszlóvásár, a mai város ősének királyi vámjának felét. Bocskai István erdélyi fejedelem 1606. szeptember 2-án kelt címeres adománylevelével 700 lovashajdúnak adott otthont a krími tatárok által 1594-ben teljesen elpusztított Szoboszló helyén. A fegyverforgatásból élő hajdúk részt vettek I. Rákóczi Gyürgy vallásháborújában, II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratában. A török elleni harcuk miatt 1660-ban Szeidi pasa elpusztított a várost. 1680-ban itt választották meg Thökölyt fővezérré. Harcoltak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Szatmár alatt ők áldoztak a legtöbb vért. A Rákóczi szabadságharc után a város elszegényedett, s a Habsburg –uralommal veszélybe kerültek a hajdúkiváltságok. 1739-ben pestisjárvány után a megfogyatkozott és kimerült lakosság el akarta hagyni a várost, a Hajdúkerület vezetői beszélték rá őket a maradásra. A település szláv eredetű neve a hajdú előtaggal kiegészülve a XIX. században terjedt el. Az I. Világháborúban 17000 lakosából 1051 esett el a harctereken. Itt született Göncz Pál, a magyar pedagógia reformere; Eötvös József miniszteri tanácsosa 1817-ben; Hőgyes Endre, a „Magyar Pasteur”, a magyar kísérleti kórtan megalapozója; Kenézy Gyula orvostudós. Itt diákoskodott Szép Ernő, író, Szoboszló népének irodalmi örökítője.
A Szent László római katolikus temploma barokk stílusban 1776-ban épült. Az 1957-ben festett freskói a város és Hortobágy látképét, a gyógyvíz megtalálását ábrázolják.
A református temploma a XV. századi templom falmaradványaira épült a XVIII. században, később 1820-ban, klasszicista stílusban átalakították. Mellette Somogyi Sándor alkotásai: Gönczy Pál mellszobra és az I. Világháborús emlékmű áll. Mögötte a XVI. századi erődfal és sarokbástya tekinthető meg.
A Bocskai Múzeumot történelemtanáruk vezetésével középiskolás diákok alapították. Néprajzi, helytörténeti, numizmatikai és fürdőtörténeti anyaga van. Udvarán kisparaszti gazdasági felszerelések láthatók.
A Gönczy Pál Emlékszoba az 1845-ben a zeleméri Karap-birtokon árvanevelő intézetet létesítő híres pedagógus munkásságával ismertet meg.
Az áldott gyógyvíz az oka annak, hogy a város igazi, a nagy jövővel kecsegtető születésnapjának 1925. október 26-át tekinthetjük. Pávai Vajna Ferenc főgeológus egy éve kutatott már földgáz után ezen a vidéken. S azon a bizonyos őszi napon a mélyfúrások eredményeként 1090,87 méter mélységből 15 méteres gőzölgő, sistergő vízoszlop tört a magasba. A felszínre bukkanó nagy mennyiségű földgázzal 73 oC-os hévíz tört elő a föld gyomrából óránként 2.304.000 liter forró arany. Innen kezdve megváltozott a helység élete, új reménységek és új gondok jelentkeztek, amelyek meghatározták az eddigi szimpla mezőváros egész további fejlődését. Egy ideig ugyancsak folyt, ömlött a forró víz az árkokba, gödrökbe, ám a praktikus gondolkodású lakosság fürdőzni, mosni kezdtek a gödrökben. S ez a csoda nem más mint a triászkori őstengerek vize, ez adhatja vissza a sérült vagy teljesen elveszett egészséget! Évtizedek küzdelmeire, kudarcaira, sikereire, megtorpanásaira most ne vesztegessük az időt! A lényeg az, hogy Hajdúszoboszló már évtizedek óta népszerűbb és eredményesebb gyógyhely. A szolgáltatások egyre bővülnek, a gyógyturizmus egyre virágzóbb. Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági termőterületeken, a gyógyvízen és a gázmezőkön kívül a bőséges napfény. A városon átkanyarog a Kösely- patak, amely egyesülve a Pece- érrel és a város határát érintő Kadarcs folyócskával a Hortobágyba ömlik. Ezek mind az elhagyatott ősi Tisza-meder maradványai. A Keleti-főcsatorna észak-déli irányban hömpölyög a város határán. A 12-14 kilométeres szoboszlói szakasz nemcsak az öntözést szolgálja, remek pihenőhelyet a természetes környezetben úszni és horgászni vágyók környékbeli lakóknak.
Hajdúszovát 3151 lakosú község Derecske és Hajdúszoboszló között félúton fekszik. Szovátról az első biztos adatunk az 1332-37 évi pápai tizedjegyzékből ismeretes, amikor egyházas faluként szerepel. Birtokosai gyakran változnak, a XVI. században egyébként Bajom várának tartozéka, s mint ilyet 1608-ban Báthory Gábor erdélyi fejedelem Nagy András hajdúgenerálisnak, mezei hadai főkapitányának adományozza. A Szabolcs megyéhez számított falu káposztatermeléséről volt nevezetes, s arról is, hogy itt volt prédikátor Buday Ferenc, a debreceni református kollégium későbbi nagyhírű professzora.
A református templom 1785-ben, református parókia XVIII. században épült, az utóbbiban falumúzeum található.
Nagyhegyes 2665 lakosú község a 33-as főközlekedési út mentén, valamint Balmazújvárostól délre, 8 kilométerre és Hajdúszoboszlótól északra, 13 kilométerre fekszik, a Keleti-főcsatorna mellett. A történet első szakasza a honfoglalást követő évszázadokra nyúlik vissza, amikor “Hegyesegyházas” község volt a neve. 1007-ben I. István egy alapító levélben intézkedett úgy, hogy “Hegyesegyházas” községben kell megépíteni egy templomot és fenntartani 10 településnek. A község története hosszú évszázadokon keresztül követhető, egészen a törökdúlásig, amikor is teljesen elpusztult. A katasztrófát túlélő őslakók és leszármazottaik Debrecen szabad királyi városban telepedtek le. A mai területe hosszú ideig lakatlan volt. Mária Terézia ismét benépesítette ezt a vidéket, akkor alakult ki a nagy tanyavilág, amely 1945 után a földosztás folytán tovább növekedett. Az 1000 tanyából ma már csak pár található. A község területén a háború 1944. október 19-én ért véget, két hétig tartó álló front után. Ezután megkezdődött itt is az új élet. Az itt élő emberekben is nagy volt a tenni akarás, mert más lehetőségük nem volt. Ha lassan is, de megindult az élet, az uradalmi tanyákból kisparaszti tanyák épültek. Megtörtént a földosztás. Az itt lakó paraszt emberek között több mint 6500 katasztrális hold földet osztottak ki, 1-15 katasztrális holdig a család létszámától függően. A földosztás után kezdődött az igazi gond, igavonó állat, vetőmag nem volt, de ennek ellenére megkezdődött az élet. A sok nélkülözés, gond közepette 1948. január 1-jén megalakultak a földbérlő szövetkezetek, majd 1949. évben ezek átalakultak termelőszövetkezetekké. Abban az évben 9 termelőszövetkezet alakult, nagyon kevés gazdasági alappal. Mivel a környező település mind messze volt, 1949. évben felvetődött, hogy létre kellene hozni egy tanyaközpontot, ahol boltot, felvásárlót és egyéb középületeket kellene megnyitni. Ezt sok gyűlés, tárgyalás előzte meg, míg végérvényesen eldőlt, hogy mi legyen és hol. Döntés után 1950. nyarán elkezdődött a község középületeinek az építése és 48 családi ház is épült OTP segítséggel. 1952. január 1-jén megalakult a község Nagyhegyes néven és a tanács, amely azóta is megtartotta önállóságát. 1956-ban lett a település villamosítva és ekkor épült egy makadám kövesút is. Azóta nagy utat tettek meg a fejlődés irányában. 25 évvel ezelőtt 9 termelőszövetkezet működött, 1993-ig egy, ami egyesülés útján alakult ki.
